4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A felkelések elleni hadviselés vezető amerikai szakértője aggodalommal figyeli a politikai vezetés csődjét és a felfegyverzett szélsőséges csoportok megjelenését országszerte. Biden demokrata elnökjelölt most pácba került, hiszen neki kell megmondania a párt szélsőbalos szárnyának, hogy a rendőrségek feloszlatása képtelen ötlet. Káncz Csaba jegyzete.

A világ dermedten figyeli az amerikai társadalom forrongását és nagypolitikájának végletes megosztottságát. Közel 50 szövetségi állam több mint 200 városában olyan frusztráció szabadult fel az elmúlt két hétben, amelyet az USA utoljára az 1960-as évek végén, a vietnámi háború csúcspontján élt meg. Egyesek szerint viszont a politikai polarizáció az 1860-as évek polgárháborúja óta nem ért el ilyen szintet, mint napjainkban.

Megjelentek a felfegyverzett szélsőséges csoportok

David Kilcullen egykori katonát és diplomatát – a felkelés elleni hadviselés világszerte elismert szakértőjét - a hazájában zajló jelenlegi folyamatok Kolumbiára, Libanonra és Kambodzsára emlékeztetik. A szakértő aggodalommal figyeli a politikai vezetés csődjét, a gazdasági válságot, és a felfegyverzett szélsőséges csoportok megjelenését országszerte. Mindezt egy olyan országban, ahol több mint 300 millió fegyver van közkézen, több száz milliárd lőszerrel és 3 millió veteránnal, akik Afganisztánból és Irakból hazavitték a városi hadviselés készségeit. A szakértő szerint hamarosan teljes sebességre kapcsolhatnak azok az orosz, kínai és iráni „troll-farmok”, amelyek elárasztják a közösségi médiát dezinformációval és összeesküvés-elméletekkel, hogy mélyítsék a megosztottságot, és káoszt idézzenek elő.

George Floyd halála miatt tiltakozó tüntetőket vesznek őrizetbe a kijárási tilalom megsértése miatt New Yorkban 2020. június 2-án. MTI/AP/Wong Maye-E
George Floyd halála miatt tiltakozó tüntetőket vesznek őrizetbe a kijárási tilalom megsértése miatt New Yorkban 2020. június 2-án. MTI/AP/Wong Maye-E

A Neue Zürcher Zeitung amerikai tudósítója szerint a fegyverek ilyen szintű elterjedtsége is természetesen hozzájárul ahhoz, hogy az amerikai rendőrök agresszívek - először lőnek és csak utána kérdeznek. Amikor tehát a demokrata körökben a rendőrség leépítését követelik fennhangon, akkor égbekiáltó ostobaságot követnek el. Reformokra szükség van, hiszen a túlzott erőszakot sorozatosan elkövető rendőrök aktája nem nyilvános, mint ahogyan az is elfogadhatatlan, hogy a rendőröket széleskörű immunitás illeti meg az igazságszolgáltatástól („qualified immunity”). A tudósító leszólja a demokraták rendőrségi reform-csomagját, amelyet üres frázisok gyűjteményének tart.

A republikánus stratéga örvendezik

Nem véletlen, hogy a republikánusok egyik fő ideológusa, Pat Buchanan ugrál örömében, hogy Minneapolis városi tanácsának 9 tagja – amely elegendő többséget biztosít – a városi rendőrség feloszlatása mellett szavazott. A republikánus stratéga ugyanilyen elégedettséggel nyugtázza, hogy Eric Garcetti, Los Angeles polgármestere 150 millió dollárt fog elvonni a városi rendőrségtől, és azt szociális programokra irányítja át. Ahogyan Bill de Blasio, New York polgármestere is, aki 1 milliárd dollárt csatornáz át ifjúsági programokra és szociális programokra.

Buchanan szerint a demokraták kampánya oda vezet, hogy a rendőrök nem lesznek hajlandók konfrontálódni az erőszakos bűnözőkkel. Belső híradások szerint ráadásul a New York-i rendőrségtől a napokban több százan akarnak leszerelni. Azt már mi tesszük hozzá, hogy a populáción belüli részarányukhoz képest a statisztikák szerint magasabb az afro-amerikaiak aránya a bűncselekmények elkövetői között, ami szintén társadalmi problémákra utal (bár az USA lakosságának csupán 13 százalékát teszik ki az, ők felelősek a rablások 54 százalékáért és a gyilkosságok 53 százalékáért).

Buchanan szerint Joe Biden demokrata elnökjelölt most pácba került, hiszen neki kell megmondania a párt szélsőbalos szárnyának, hogy a rendőrségek feloszlatása képtelen ötlet. Hétfőn Biden már lépést is tett ez ügyben. Nem kis meglepetést okozva bejelentette, hogy ő személy szerint nem támogatja a költségvetési elvonásokat a rendőrségtől.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétettel harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG