1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A Samsung kínai gyáraiban is találtak súlyos visszaéléseket. Februárban a rivális Apple beszállítóit marasztalták el az embertelen munkakörülmények miatt.

Míg az Apple-re a a Fair Labour Association munkajogi szervezet, addig a China Labor Watch  nem-kormányzati szervezet most a Samsungra húzta rá a vizes lepedőt 122 oldalas jelentésében. Ebből kiderül, hogy a dél-koreai elektronikai óriás a végletekig dolgoztatja munkásait, akik gyakran a megengedett túlóra ötszörösét, vagyis 36 helyett majdnem 200 óra pluszmunkát is teljesítenek egy hónapban és nem engedélyezi számukra, hogy munka közben leüljenek.

A munkajogi szervezet a Samsung hat, beszállítóinak pedig további két gyárában vizsgálódott, és mindenhol talált visszaéléseket. A mobiltelefonokat, televíziókat és más háztartási eszközöket elő- és összeállító gyárakban dolgozóknak naponta 11-12 órát is állniuk kell, miközben éppen csak teljesíthető munkavégzési ütemet diktálnak nekik. A Samsung egyik tiencsini beszállítójánál öt másodpercük van egy-egy mobiltelefon-tartó összeszerelésére. A munkások bére pedig olyan alacsony, hogy kénytelenek túlórát vállalni, sokaknak emellett havonta mindössze egyetlen szabadnapjuk van. A gyárakban kiskorúak is dolgoznak, gyakran veszélyes körülmények között.

Mosakszik a Samsung

A vállalat vezetői azt mondták, hogy tisztában vannak a tanulmány állításaival és a jövőben újraértékelik kínai gyáraik munkagyakorlatát, és felülvizsgálják a dolgozók munkaidejét. A gyerekek foglalkoztatásával kapcsolatos vádakat a cég tagadta, mondván, zéró tolerancia van érvényben a kiskorúak foglalkoztatását illetően. Ha bármelyik beszállítónál ilyesmi kiderül, akkor azzal megszakítják az együttműködést. A Samsung már korábban megígérte, hogy év végéig felülvizsgálja 250 kínai vállalatánál és beszállítói hálózatának tagjainál a munkakörülményeket.

Az egyik 19, a másik meg egy híján 20

Februárban a Samsung legnagyobb riválisánál, az amerikai Apple-nél derült ki, hogy a tajvani Foxconn és kilenc másik beszállító a megengedettnél jóval hosszabb munkaidővel, fizetetlen túlórákkal, az egészségügyi és a biztonsági előírások be nem tartásával, valamint a szakszervezetek függetlenségének veszélyeztetésével megszegi a kínai munkajogi törvényeket, a béreket alacsonyan tartják, a fizetéseket sokszor önkényesen és tisztességtelenül számolják. A Foxconn három kínai gyárában mintegy 35 ezer dolgozóval készített interjúkból kiderül: a munkások több mint fele gyakran 11, vagy annál is több napot dolgozik egyhuzamban, pihenés nélkül. A Foxconn a vizsgálat eredményére válaszul azt ígérte: javítani fog a munkakörülményeken, több tízezer új munkást vesz majd fel, véget vet az illegális túlóráknak és a dolgozók lakhatási körülményeit is jobbá teszi majd.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megduplázná venezuelai olajtermelését az amerikai Chevron
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 17:21
A Chevron amerikai olajipari konszern megerősítette venezuelai tevékenységének jelentős bővítését, néhány nappal azután, hogy Donald Trump amerikai elnök olajmegállapodást jelentett be az Egyesült Államok és Venezuela között.
Makro / Külgazdaság Jó hír jött Németországból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 15:29
Jelentősen javította a német gazdaság idei és a következő két évre vonatkozó növekedési előrejelzését a DIW gazdaságkutató intézet, elsősorban a vártnál erősebb export és az iráni háború nyomán a korábban feltételezettnél enyhébb energiapiaci sokk miatt.
Makro / Külgazdaság A Fidesz átírná az Orbán Viktor visszatérését blokkoló szabályokat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 14:53
Bóka János szerint megfelelő választói felhatalmazással a Fidesz akár meg is változtathatná azokat a szabályokat, amelyek jelenleg kizárják Orbán Viktor 2030-as visszatérését. A frakcióvezető szerint a volt kormányfő továbbra is meghatározó szereplője maradna a pártnak.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy drágább lett-e a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 11:09
Itt vannak az országos átlagárak.
Makro / Külgazdaság Júliusban sem talált magára a hazai turizmus
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 08:30
A külföldi vendégek száma 1,9 százalékkal csökkent.
Makro / Külgazdaság Megvan a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő új vezetője
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 20:19
Balázs Zoltán sok területen évtizedes tapasztalattal rendelkezik, Kármán András a piaci gondolkodását, hatékonysági szemléletét és szervezetépítő készségét tartja elengedhetetlennek.
Makro / Külgazdaság A választás óta nem volt ennyire drága az euró, mint kedd este
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 19:33
Elhagyta a 367-es szintet is kedden az euró-forint árfolyam, a dollár-forint 317-nél jár.
Makro / Külgazdaság Trafóháznál robbant pokolgép a német-lengyel határnál
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 17:15
Az elkövetőknek egyelőre nyoma sincs.
Makro / Külgazdaság Rekordösszegűre nőhetnek a kórházi tartozások idén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 15:46
A legfrissebb adatok szerint már 59 milliárd forint a kórházak összesített adóssága, az egyetemi klinikák is tetemes összeggel tartoznak. 
Makro / Külgazdaság Összeomló beruházások, szárnyaló ipar: ilyen volt a kormányváltás utáni gazdasági átmenet
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 1. 12:12
Végleg maga mögött hagyta a három és fél évig tartó stagnálás időszakát a magyar gazdaság, ettől függetlenül nem lehet felhőtlen az öröm a második negyedéves adatok láttán. A beruházások összeomlottak, a mezőgazdaságot pedig a történelmi aszály vetette vissza. A mérleg másik serpenyőjében viszont nagyon rég nem látott szárnyalást mutatott be az ipar.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG