4p
Több évtizedes kongresszusi karrierje során McCain legalább 13 ország lebombázása mellett kardoskodott. Idén májusban aztán a neokonzervatív utódjának tekinthető John Bolton jelentette ki, hogy Washington a „líbiai modellt” akarja alkalmazni Észak-Korea esetében is. Ha Washington végrehajtja Bolton Iránra vonatkozó terveit, akkor Teherán novemberben lezárja a Hormuzi-szorost.
John Bolton (Fotó forrása: MTI/AP/Alex Brandon)

Az annapolisi amerikai haditengerészeti akadémia területén vasárnap helyezték örök nyugalomra John McCain neokonzervatív szenátort, a többnapos gyászszertartás-sorozat végén. A ceremónia résztvevői között találhattuk Richard Cheney korábbi alelnököt, a második, katasztrófával felérő iraki beavatkozás politikai karmesterét. Nem hiányozhatott John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó sem, aki ezekben a hónapokban éppen Irán ellen készít elő egy hasonló beavatkozást.

A neokonzervatív hadjárat mérlege

Több évtizedes kongresszusi karrierje során McCain legalább 13 ország lebombázása mellett kardoskodott. Feltűnő, hogy ezzel egyidőben tucatnyi alkalommal szavazott az amerikai veteránok megfelelő egészségügyi ellátása ellen, azt állítva, hogy az „túl drága”. Érdekes módon a véget nem érő „Terror elleni háború” 5 ezermilliárd dolláros számlája miatt McCain soha nem aggódott.

Nem tekinthető véletlennek, hogy Trump nem vett részt a szertartáson. A Fehér Ház ura még elnökválasztási kampányában radikális fordulatot követelt Washington globális hegemóniára törekvő külpolitikájában. Frusztrált támogatói is azt kívánták, hogy az USA hagyjon fel a rezsimváltó, katonai intervenciókra építő kurzusával. Az amerikai kisembernek tökéletesen elege van a negyedszázada húzódó közel-keleti beavatkozásokból, amely több államalakulat összeomlásával is járt. Összességében amerikai részről eddig 5 ezer katona halálával és 5 ezer milliárd dollár közvetlen és közvetett költséggel járt a neokonzervatívok iraki katonai beavatkozása, amelynek egyedüli világos nyertese Irán lett.

A jelképes Líbia

2009-ben McCain Líbiába látogatott és Kadhafi elnökkel találkozva még amerikai fegyvereket is ígért az észak-afrikai ország vezetőjének. 2011-re azonban McCain lett a Líbia elleni beavatkozás szószólója, azzal vádolva Kadhafit, hogy „amerikai vér tapad a kezeihez”. Jelképesnek tekinthető, hogy a nyugati beavatkozás következtében káoszba süllyedő Líbia kormányzata éppen vasárnap – McCain temetésének napján – hirdetett ki rendkívüli állapotot Tripoliban, miután a napok óta tartó összecsapásokban legalább 40-en életüket vesztették.

Idén májusban John Bolton jelentette ki, hogy Washington a „líbiai modellt” akarja alkalmazni Ézsak-Korea esetében is. A Bush adminisztráció és a Kadhafi rezsim között 2003 decemberében született paktum eredményeképpen ugyanis Líbia feladta vegyi- és nukleáris fegyverprogramjait a szankciók feloldásának és egy garancia fejében, hogy Washington nem fogja megtámadni az országot. Kadhafi ezért a hibáért 2011 október 20-án az életével fizetett.

Kukába a nemzetközi joggal

Káncz Csaba

A neokonzervatívokat azonban a legkisebb mértékben sem zavarja az a káosz és vérontás, amelyet Líbiában és Irakban előidéztek. De nem érdekli őket a nemzetközi jog sem: John Bolton augusztus 22-én jelentette ki, hogy Washington „nullára” akarja leszorítani az iráni olajexportot a november 8-i iráni energia-szankcióinak életbelépése után. Holott a Nemzetközi Atomenergia Ügynükség (IAEA) éppen múlt pénteken állapította meg legfrissebb jelentésében, hogy Teherán teljes mértékben betartja azt a 2015-ös nukleáris megállapodást, amelyet a nemzetközi közösséggel kötött – és amely egyáltal nem mellesleg a nemzetközi jog részének tekinthető az ENSZ Biztonsági Tanácsa 2231-as határozata értelmében.

Bolton szavaira válaszul az Iráni Forradalmi Gárda (IRGC) egy vezető tábornoka kijelentette, hogy ha Washington végrehajtja a nemzetbiztonsági tanácsadó terveit, akkor Teherán lezárja a Hormuzi-szorost. Márpedig nap mint nap ezen a szoroson halad át a világ tengerein szállított kőolaj egyharmada.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG