3p
Miután Törökországnak nem sikerült tűzszünetet kiharcolni Oroszországnál a még ellenzéki kézen lévő szíriai területeken, megindultak a szír kormányerők hadműveletei. Máris rengetegen menekülnek, az ENSZ szerint akár 800 ezer ember is elhagyni kényszerülhet lakóhelyét.

Törökország a hétvégén tett egy kísérletet, hogy megakadályozza a szíriai polgárháború fellángolását az ellenzéki kézen lévő Idlib tartományban, melynek kisebb-nagyobb részét úgy tűnik, Aszad elnök vissza akarja szerezni, és ehhez orosz vadászgépek aktív segítséget nyújtanak, noha korábban Oroszország azt szerette volna, ha nem kerül sor újabb harcokra, az Iszlám Állam legyőzési utáni status quo fennmarad.

Nem bírnak vele

Úgy tűnik azonban, Aszaddal nem lehet bírni, és mint kényszerű szövetségest, Oroszország jobbnak látja támogatni, annak ellenére, hogy a rendkívül brutális aleppói ostromnál is kegyetlenebb háború lehet ebből. A tartományban tartózkodik ugyanis Aszad teljes ellenzéke, békések és fegyveres lázadók egyaránt, és utolsó területüket vélhetően igen elszántan fogják védeni, miközben a nemzetközi közvélemény nem úgy tekint rájuk, mint az Iszlám Állam harcosaira, akiket senki nem sajnált.

Szabadságharc

Itt a fegyveresek egy kisebb része tekinthető csak terroristának, a többségük sokkal inkább szabadságharcos, akik nem akarják Aszad szörnyű diktatúrájának visszatértét. A sikertelen iráni-orosz-török tárgyalások után meg is indultak a hadműveletek, aminek következtében az ENSZ segélyezést koordináló szervezete szerint máris 30 ezren el kellett, hogy hagyják lakhelyüket. Összesen 800 ezer menekültre számítanak, egyúttal a szíriai polgárháború, sőt egyenesen a 21. század eddigi legnagyobb humanitárius katasztrófájára.

Régi menekültek

Az ellenzék által birtokolt területen, amely idlib tartomány nagy részét, valamint Latakia, Hama és Aleppo tartományok kis részeit tartalmazza, 3 millió ember él, felük már eleve menekült, Szíria más részeiről érkezett. Az ENSZ „emberminisztere”, azaz humanitárius koordinátora, Mark Lowcock szerint úgy kell kezelni a kialakulóban lévő helyzetet, hogy ne alakuljon ki a 21. század legtöbb emberéletet követelő humanitárius katasztrófája.

Új menekültek

A 30 ezer eddigi menekült egyelőre a terület még támadás alatt nem álló részeire húzódott, 47 százalékuk menekülttáborokba, 29 százalékuk rokonokhoz, 14 százalékuk saját maguknak kialakított táborokba, 10 százalék pedig lakást vagy szobát bérelt. A lázadók egyik vezetője szerint 95 százalékuk néhány településről származik Hama tartomány északi és nyugati szélén valamint Idlib tartomány déli részén, ezeket érték intenzív bombatámadások az elmúlt napok során. A területen kevés az ivóvíz, és a kormányerők illetve az ellenzék közötti átkelők lezárása miatt megemelkedtek az élelmiszerárak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG