1p
A Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken nyilvánosságra hozta a Magyar Növekedési Tervet, melynek célja, hogy a kormány aktív gazdaságpolitikával már rövid távon is növelni tudja a gazdaság teljesítményét. A terv szerint a magyar gazdaság hosszú távú egyensúlyi helyzete csak a foglalkoztatottság és a növekedés együttes fokozásával biztosítható. A tervvel kapcsolatban az NGM várja az észrevételeket.

Matolcsy György korábban bejelentette, hogy a kormányfő egy növekedési terv megalkotására kérte fel, amelynek "sikerétől sok minden függ", ahogy Orbán egy rádióinterjúban fogalmazott. A gazdasági miniszter nem is tétlenkedett, a végül névadó nélkül maradt "Magyar Növekedési Terv" 177 oldalas konzultációs anyagát sikerült is összeállítani, péntek délután óta elérhető a szaktárca honlapján.

Ajánljuk is olvasóink figyelmébe, hiszen az NGM várja az észrevételeket , mert mind írják "Magyarország Kormánya nagy hangsúlyt fektet a civil és üzleti szektorral való minél hatékonyabb és kiterjedtebb párbeszédre". A konzultáció tehát interneten zajlik, de nézzük miről is fog pontosan szólni.

Az NGM szerint a válság hatására a gazdaságpolitikában és a gazdaságfejlesztésben is új megközelítések hódítottak teret. Az egyes gazdasági szektorok jelentősége átrendeződött, és újra középpontba kerültek a termelő szektorok. Ezek a gazdaság motorjaivá léptek elő, és egyre csökken a pénzügyi szolgáltatásokhoz kötődő tevékenységek gazdaságban betöltött szerepe.

Újraiparosítás és a földrajzi kapcsolatok diverzifikálása

A terv jelentős hangsúlyt fektet az újraiparosításra, valamint az ország regionális helyzetéből fakadó előnyök fokozottabb kihasználására. A növekedés elősegítésében a terv szerint növekvő igény mutatkozik az állami szerepvállalás növelése iránt.

A Terv Magyarország földrajzi kapcsolatainak diverzifikálását négy irányban vázolja fel: erőteljes keleti nyitás,  erős rácsatlakozás a nagy európai exportőrökre, Kárpát-medencei Gazdasági Együttműködés, valamint Visegrádi és Nyugat-Balkáni együttműködés irányát határozza meg.

A kormány szerint addicionális források nélkül a növekedés az Új Széchenyi Terv forrásainak hatékonyabb felhasználásából és a hazai gazdaság nettó exportjának maximalizálásából származhat. A Magyar Növekedési Terv a gazdaság nettó exportjának maximalizálást tűzi ki célként maga elé amelynek eléréséhez importkiváltó gazdaságpolitika szükséges a termelésben és a felhasználásban, valamint az exportpiacokon jelenlévő magyar tulajdonú vállalkozások további terjeszkedésének elősegítése is elengedhetetlen.

Az Új Széchenyi Terv kitörési pontjait azok az iparágak jelentik, melyek képesek a gazdaság dinamizálására. Ilyen kitörési pontként értelmezi a kormány az egészségipart, a zöld gazdaságfejlesztést, a lakásprogramot, a vállalkozásfejlesztést, a tudomány és innováció fejlesztését, foglalkoztatás bővítését és a tranzitgazdaságot.

A terv szerint több lehetőség is kínálkozik Magyarország újraiparosítására, ennek többek között eleme a high-tech iparok, mint húzóágazatok fejlesztése, a munkaerő-intenzív ágazatok támogatása, a komparatív előnyök kihasználásán alapuló gazdaságélénkítés, melynek körébe tartozik az élelmiszeripar, a turizmus.

Bővülő állami szerepvállalás

A kormány mindezek mellett úgy véli, hogy állami beavatkozásra is szükség van, elsősorban a kedvező üzleti környezet kialakítása területén, mint például a vállalatokat terhelő adminisztratív költségek csökkentése esetében. Az állami beavatkozás egy másik terülten a KKV-k esetében is fontos szerephez jut, támogatásuk a kormány szerint indirekt és direkt módon is szükséges. Kiemelt állami feladat mindezek mellett az infrastruktúra fejlesztése, az oktatási rendszer átalakítása a piaci keresletnek megfelelően, továbbá a kutatás-fejlesztés ösztönzése.

A Magyar Növekedési Terv mindezek mellett tartalmazza a Külgazdasági Stratégiát, melynek célja a magyar export földrajzi és termékszerkezeti koncentrációjának enyhítése, az exportteljesítmény növekedésének elősegítése. A földrajzi diverzifikáció elsődleges célja, hogy a magyar gazdaság kevésbé függjön egy-egy ország, vagy országcsoport konjunkturális helyzetétől.

A földrajzi diverzifikáció tartalmazza az erőteljes nyitást kelet felé, erős rácsatlakozást a nagy európai exportőrökre, Kárpát-medencei Gazdasági Együttműködést és a Visegrádi és Nyugat-Balkáni együttműködést.

Jön a Kecskeméti Program és a Rombauer Terv

A növekedési tervben kulcsszerephez jutnak a centrumhelyzetben lévő funkcionális várostérségek. Fontos szerepet kap Győr, ahol fontos fejlesztéseket kívánnak végrehajtani, ösztönözni kívánja a kormány a befektetéseket és az újrabefektetéseket. A helyi kkv-k mobilizálása és együttműködési hajlandóságuk növelése, a humán erőforrás fejlesztése az Audi Tudásprogram segítségével,  kkv-k fejlesztése az Audi Dinamizmus Program segítségével, valamint településfejlesztési akciók támogatása az Audi Térség Programmal valósulna meg.

Kiemelt szerephez jutna a Kecskeméti Program, mely szerint megkezdődött Kecskemét, a kormány és a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft., közös jövőképalkotása, első lépésként az oktatásban történő szorosabb együttműködés kialakításával.  A terv szerint a Kecskeméti Főiskola 2012 szeptemberében fogja elindítani duális képzését.

A Rombauer Terv az Ózdi kistérség középtávú cselekvési programja, melynek célja a térség felzárkóztatása a megyei és regionális foglalkoztatási és jövedelmi mutatóihoz. A terv 19 kistérségi projektet tartalmaz, ezek közül az egyik elem az Ipari Örökségvédelmi Program. A barnamezős beruházás Ózd volt vasgyára épületének, infrastruktúrájának és területének utóhasznosítását és funkcióváltását célozza

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mexikóvárosban erőszakba torkollt a Z-generáció tiltakozása
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 12:05
Száz rendőr sérült meg Mexikóvárosban, amikor tüntetők megtámadták a Nemzeti Palotát a drogcsempészet ellen küzdő michoacáni polgármester megölése ellen tiltakozva.
Makro / Külgazdaság Vészesen drágul a marhahús – Trump újabb mentességet adhat
Kollár Dóra | 2025. november 16. 10:26
A marhahús miatt hátrálhat meg az amerikai kormány.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Már csak az a kérdés, hogy mennyire van vége”
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 16:52
Megérkezett a Tisza elnökének válasza a miniszterelnök délelőtti megszólalására.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: „veszély van”
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 14:59
Háborús is, pénzügyi is. Interjúszerűséget adott hívei előtt a miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Nincs haladék az amerikai szankcióknál – egyre nagyobb a baj Szerbiában
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 13:34
Megelégelte az időhúzást az amerikai hivatal. A Mol is felmerült, mint lehetséges vásárló.
Makro / Külgazdaság Brutális függésben Oroszország, a Lukoil európai leánycégét is eladhatták
Imre Lőrinc | 2025. november 15. 10:28
Vészjóslóan közeledik november 21-e, amikor életbe lépnek a két vezető orosz olajvállalattal szembeni amerikai szankciók. Az izgatottság leginkább Vlagyimir Putyinon uralkodhat el, ugyanis két legnagyobb vásárlója, úgy tűnik, kihátrál Oroszország mögül. Elegendő lehet ez az orosz elnök tárgyalóasztalhoz ültetéséhez? Ennek a kérdésnek jártunk utána.
Makro / Külgazdaság Hátraarc Donald Trumptól: fontos intézkedéseket von vissza
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 09:06
Beütött az infláció, az elnök visszavonulót fúj.
Makro / Külgazdaság Uniós GDP-rangsor: hol helyezkedik el a stagnáló Magyarország?
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 20:26
Az uniós rangsor hátsó részében találjuk Magyarországot az Eurostat friss, harmadik negyedéves GDP-adatait bemutató listáján. A lengyel gazdaság erős bővülésben van, miközben a németek stagnálnak, sőt: éves alapon alacsonyabb a bővülés ott, mint Magyarországon.
Makro / Külgazdaság Adót vetne ki az EU az ultrafeldolgozott élelmiszerekre
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 17:56
A szív- és érrendszeri betegségek megelőzése érdekében megadóztatná az Európai Unió a boltokban kapható alkoholos koktélokat is.
Makro / Külgazdaság Közel harmadára csökkenti a Svájccal szembeni vámokat az Egyesült Államok
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 17:28
A Trump-adminisztráció ezúttal Svájccal állapodott meg a vámcsökkentésről, miután az elmúlt hónapokban visszaesett az ország ipari exportja. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG