Az orosz invázió komoly geopolitikai hullámokat kelt szerte a világon, így a hagyományosan törékeny egyensúlyú Közel-Keleten is. Szíria és a jemeni Huszik nyilvánosan fejezték ki teljeskörű támogatásukat Oroszország irányába, míg az arab államok diplomácia manőverezésbe kezdtek. Az Arab Liga mindezidáig csak egy olyan közleményt adott ki, amely még csak nem is nevezi meg Oroszországot a konfliktusban és erőtlenül egy diplomáciai megoldás keresésére szólít föl.
Perzsa reakciók az orosz invázióra
Irán hivatalos reakciója mind a kormányzat, mind az állami média részéről mindeddig visszhangozta az orosz propagandát, miközben Ebrahim Raiszi elnök szavaival élve „minden ország területi integritását és nemzeti szuverenitását meg kell őrizni”. Teherán szerint Moszkva egyszerűen megvédi saját biztonságát a több évtizedes nyugati expanzióval szemben, amely destabilizálja a szomszédságát. Az orosz invázió egy szükséges ellenállási lépés a NATO agressziójával szemben.
Az orosz invázió megvédésével az iráni elit egyben igazolást talál saját offenzív regionális fellépésére (az úgynevezett „előretolt védelem” stratégiájára), amelyet Teherán szintén legitim reakciónak tekint az Egyesült Államok destabilizáló jelenléte ellen a régióban. Az orosz és az iráni geopolitikai érdekek tehát eszerint egybeesnek az USA-val szembeni konfrontáció szükségességét tekintve.
Az, hogy a Nyugat nem mer nyíltan beavatkozni az orosz-ukrán háborúba, Irán szerint újabb bizonyítéka az amerikai hatalom hanyatlásának. Teherán természetesen az afganisztáni kaotikus kivonulást is ennek a számlájára írta.
Durva beavatkozás az iráni belügyekbe
Az viszont széleskörű nyugtalanságot keltett Teheránban, hogy az orosz nagykövetség nyíltan megtámadta az iráni reformpárti sajtót, amely kritizálta a Kremlt, amiért az pár hete ki akarta siklatni a nukleáris tárgyalásokat (JCPOA) a Nyugattal. Március 9-én pedig az orosz nagykövet egy sajtótájékoztatót tartott, ahol óvta attól az iráni sajtót, hogy „háborúnak”, vagy „inváziónak” nevezzék az orosz behatolást.
Nem mintha ez csak az oroszokra korlátozódna, hiszen a kínai nagykövetség Teheránban hasonlóképpen fellép a számára kedvezőtlen sajtó-megjelenések ellen. Így legutóbb akkor, amikor hírek jelentek meg arról, hogy Peking állítólag biztonsági erőket állomásoztat Iránban a befektetései védelmében. Két éve pedig a kínai nagykövetség azért lépett föl, hogy elhallgattassa azon iráni hangokat, amelyek megkérdőjelezték a hivatalos kínai COVID statisztikák hitelességét.
Mindezek a durva intervenciók rámutatnak arra, hogy a düledező iráni rezsim milyen szinten vált kiszolgáltatottá Moszkva és Peking érdekeinek. A színfalak mögött már megjelentek az iráni politikai félelmek, a már aláírt kínai-iráni 25 éves átfogó együttműködési megállapodással kapcsolatban.
Ahogyan az aláírásra váró 20 éves orosz-iráni megállapodással kapcsolatban is. Moszkva ennek alapján megvédené Iránt az ENSz Biztonsági Tanácsában és ellátná Sz-400-as fejlett légvédelmi rakétarendszerrel, valamint Szu-35-ös vadászgépekkel, cserébe pedig a Kreml kedvező feltételű ügyletekhez jutna az iráni kőolaj- és gázlelőhelyeken.
Így például a Kaszpi-tenger nemrég felfedezett óriási „Chalous” gázmezőjén, ahol az oroszok kapják meg a legnagyobb részarányt (aztán a kínaiak és a csak harmadik legnagyobbként az Iráni Forradalmi Gárdához tartozó cégek).
A Kreml a teokrata rezsim pártján áll
Különösen a reformpárti iráni körökben erősödik a meggyőződés, hogy a teokrata teheráni rezsim érdekei és a nemzeti érdekek nem esnek egybe Oroszország kapcsán. A demokráciát követelő iráni csoportok attól tartanak, hogy a Kreml az esetlegesen kirobbanó iráni rezsim-ellenes tüntetéseken az elnyomó apparátust támogatná – akár katonailag – ahogyan azt Szíriában is tette.
Ezek bizony nem alaptalan félelmek és ráadásul történelmi precedensekre támaszkodnak. 1908-ban ugyanis az oroszok által vezetett „Perzsa Kozák Brigád” bombázta a teheráni törvényhozást, hogy megakadályozzák az alkotmányos forradalmat. Ahogyan az 1941-es közös brit-szovjet invázió is mélyen beleégett az iráni történelmi tudatba a Kreml valódi motivációiról.
Ráadásul túl sok a hasonlóság az orosz és az iráni rezsim között: mindkét ország petro-állam, amelyet maffiaszerűen vezet az uralkodó klán. Nem utolsósorban pedig mindkét rezsim fegyveres intervenciókkal próbálja életre kelteni a régen eltűnt birodalmát.
A francia szélsőjobboldali vezető, Marine Le Pen vasárnap kijelentette, hogy békés eszközökkel fog harcolni az ellene kiszabott ötéves közhivatal-viselési tilalom ellen, és inspirációként az amerikai polgárjogi harcos példáját követi. 
