Az oroszbarát sajtóban és az orosz propaganda egyéb fórumain gyakran megjelenő toposz, hogy Ukrajna korrupt, oligarchák irányította, működésképtelen ország, következésképp súlyos hiba a nyugat részéről pénzzel és fegyverrel támogatni a túlélését. És ebben van is némi igazság: a háború előtt Ukrajnában a nagy vagyonokkal rendelkező oligarchák többek voltak egyszerű üzletembereknél, befolyásuk a politikában vagy éppen a médiában is messze túlnőtt azon a szinten, amit Európa nyugati felén egészségesnek tartanak.
Igen ám, de ez a háború előtt volt, mostanra viszont jelentősen megváltozott a helyzet, olyannyira hogy ki lehet mondani: az ukrán oligarchák kihalófélben vannak. Az oligarcha és a kihalás szóról persze nyilván mindenkinek ugyanaz, az orosz oligarchák elképesztő baleset- öngyilkosság- és stroke-/szívrohamsorozata jut eszébe. A Wikipedia összesítése szerint 2022-ben 25 gazdag és befolyásos orosz üzletember halálozott el váratlanul, köztük többen ablakokból kiesve, lépcsőn leesve, furcsa balesetekben, semmilyen korábbi egészségügyi gond által meg nem előzött szívrohamok következtében, illetve látszólag ok nélkül öngyilkosságot elkövetve. (Természetesen egyik esetben sem tudjuk, pontosan mi történt, és csak feltételezés, hogy a rejtélyes elhalálozások legalább egy része külső beavatkozás következtében történt. Aki viszont azt gondolja, hogy mindez csak egy nagy balszerencsesorozat, amelyhez sem az orosz titkosszolgálatoknak, sem Putyinnak nincs semmi köze, annak szívesen bemutatunk egy afrikai herceget, aki egy kisebb összeg fejében átutalja neki Egyenlítői Kumali teljes készpénzállományát.)
Alkalom szüli az oligarchátlanítást
Visszatérve Ukrajnához, itt kicsit más volt a helyzet már a háború előtt is, mint Oroszországban. Míg a putyini rezsimben az oligarchák minden vagyonuk és hatalmuk ellenére is egyértelműen Vlagyimir Putyin elnök alatt foglalnak helyet a hierarchiában – ha másért nem, azért mert nagyon nagy részben eleve az ő kegyéből jutottak vagyonhoz és hatalomhoz –, Ukrajna esetében az oligarchák valóban a központi hatalom mellett létező, és gyakran annak céljaival ellentétes érdekek mentén tevékenykedő entitásként léteztek.
Jól mutatja a helyzetet, hogy a Putyinnal a harctéren dacoló Volodomir Zelenszkij 2019-es választási győzelmekor az ország egyik legbefolyásosabb oligarcháját, Petro Porosenkót utasította maga mögé az urnáknál, magát Zelenszkijt pedig sokan egy másik oligarcha, Ihor Kolomojszkij bábjának, de legalábbis emberének tartották. Kolomojszkij saját médiabirodalmát felhasználva valóban segítette Zelenszkij kampányát, egyesek szerint azért, hogy a színészből lett elnök megválasztása esetén politikai védőernyőt biztosítson a maga számára más oligarchák, illetve a bel- és külföldi hatóságok ellen.
Nem tudjuk, valójában milyen alkuk és érdekek húzódtak meg a háttérben, mindenesetre Zelenszkij már a háború előtt hadüzenetet küldött az ország oligarcháinak. Az oroszbarát Viktor Medvedcsuk médiabirodalmára és egyéb érdekeltségeire is különböző korlátozó- és büntetőintézkedéseket fogadtak el, de eljárás indult a korábbi elnök, Porosenko ellen is. 2021-ben pedig „deoligarchizációs” törvényt is elfogadtatott Zelenszkij, ez minden oligarchának minősülő személynek (25 milliárd forintnál nagyobb vagyonnal rendelkező, a politikai életben résztvevő vagy a médiára befolyással bíró, esetleg monopolhelyzetben lévő vállalatot birtokló üzletember) megtiltotta, hogy politikai pártokat vagy reklámokat finanszírozzon, állami vagyont vásárolhasson, illetve találkozókat bonyolítson állami tisztségviselőkkel, illetve a politikusokéhoz hasonló vagyonbevallásra is kényszerítette őket.
A törvényt egyik oldalról az enyhesége, a másik oldalról a jogi szempontból hiányos alapjai miatt támadták, de az igazából nem derülhetett ki, mennyire lett volna hatékony vagy betartható, mivel a közben kitört háború mindent felülírt.
A több oldalról is támadott, az újraválasztási esélyeivel kapcsolatban nem túl meggyőző közvéleménykutatási eredményeket felmutató Zelenszkij egyik hétről a másikra Churchill-lel egy lapon emlegetett háborús vezér lett, aki mögé szinte egységesen sorakozott fel az ukrán társadalom. Az oligarchák viszont hirtelen sok szempontból az egyszerű ukrán állampolgárok szintjén találták magukat: az orosz bombák és tankok ellen sem a pénz, sem a jó politikai kapcsolatok nem nyújtottak védelmet.
Bombák és államosítás
Az oligarchák legjövedelmezőbb vagyonelemei közül sok – a donbaszi és mariupoli acél- és bányaipar, a fekete-tengeri és azovi-tengeri kikötők, termékeny földek hektárjainak ezrei – megsemmisült, súlyos károkat szenvedett vagy orosz megszállás alá került. Ha ez nem lett volna elég, számos a háborús erőfeszítés szempontjából kritikusnak minősített iparágat és üzemet vontak állami irányítás alá, majd 2022 novemberében pedig több stratégiai jelentőségű nagyvállalatot államosítottak. Köztük az Ukrtatnafta és az Ukrnafta olajvállalatokat - az előbbi többségi tulajdonosai Ihor Kolomojszkij és egy másik oligarcha, Hennagyij Boholjubov voltak, az utóbbiban Kolomovszkijnak volt jelentős részesedése -, illetve az AvtoKrAZ járműipari céget, amelynek Kosztyantin Zsevaho volt a tulajdonosa. Erre a sorsa jutott a hajtóműveket és turbinákat gyártó Motor Szics is (ezt Vjacseszlav Bohuszlajev már éppen eladta volna egy kínai befektetőnek, de az ügyletet leállították, Bohuszlajev pedig hazaárulás vádjával ül előzetes letartóztatásban), illetve a Zaporizstransformator energetikai cég is, amely Kosztyantin Hrihorisin birodalmához tartozott. Elméletben a háború után e cégek visszakerülhetnének az eredeti tulajdonosaikhoz, de erre azért nem érdemes fogadásokat kötni.
A gazdasági problémák mellett ugyanis számos oligarcha egyéb gondokkal is szembesült. Az oroszpárti politikai erők megsemmisülésével és az ukrán kormány megerősödésével az oligarchák politikai hatalma, befolyásolási képessége is szertefoszlott, Zelenszkij kormánya pedig kihasználta az alkalmat, hogy folytassa a békeidőben megkezdett munkát, és felszámolja az oligarchák irányította gazdasági-politikai rendszert.
Az államosítások mellett ez kemény fellépést jelentett az oroszbarát oligarchákkal szemben, többeket hazaárulás vádjával tartóztattak le, mások elmenekültek az országból. A legismertebb példa a Putyinnal személyes jó viszonyt is ápoló Viktor Medvedcsuké, akit már a háború előtt letartóztattak, de az orosz támadás után megszökött a házi őrizetből, hogy aztán katonai egyenruhába öltözve tartóztassák le újra, és végül (orosz oldalon is nagy felháborodást kiváltva) ukrán hadifoglyokra, köztük az mariupoli Azovsztalt a végsőkig védő „náci” Azov-ezred tagokra cseréljék ki szeptemberben. Petro Porosenkonak, a bukott, szintén jó orosz kapcsolatokat ápoló elnöknek is a hazaárulás vádjával kellett szembenéznie, de végül – egyelőre – megúszta vagyona egy részének elkobzásával és azzal, hogy látványosan, anyagi áldozatokat is vállalva beállt a háborús erőfeszítések és Zelenszkij támogatóinak körébe.
Hasonló lojalitást kellett mutatnia az oroszbarátsággal nem vádolható oligarcháknak is: mind Rinat Ahmetov, mind Viktor Pincsuk látványosan támogatta az ukrán háborús erőfeszítéseket, miközben a vagyonuk is jelentősen megcsappant. Kolomovszkij még rosszabbul járt, az államosításokkal elvett vagyona mellett még az ukrán állampolgárságától is megfosztotta Zelenszkij (másik két oligarchával együtt, arra hivatkozva hogy kettős állampolgárok – ez valóban ellentétes az ukrán törvényekkel, ám eddig valahogy senkinek nem tűnt fel).
Egy korszak vége
A Forbes számításai szerint a 20 leggazdagabb ukrán listáján szereplők 2022-ben összességében nagyjából 20 milliárd dollárral birtokoltak kevesebbet, mint a 2021-es listán szereplők. A legnagyobbat Rinat Ahmetov bukta tavalyhoz képest, akinek a 13,7 milliárd dolláros becsült vagyona most csupán 4,4 milliárd dollárt „ér”, igaz, az első helyét még így is meg tudta őrizni.
Sokat mond az is, hogy a második-harmadik helyre már nem a hagyományos bánya- és nehézipar képviselői, hanem az angol nyelvtantanító applikáció, a Grammarly két alapítója, Maxim Litvin és Olekszij Sevcsenko tudott beérni, 2,3-2,3 milliárd dollárral. Őket Viktor Pincsuk követi. A listára még felfért Porosenko a 12. helyen, 730 millió dolláros becsült vagyonnal, de az állampolgárságát elvesztő Kolomovszkij, illetve a hazaárulással vádolt Medvedcsuk és Bohuszlajev már lekerültek róla. (És Olekszij Vadaturszkij, a gabonaexportból meggazdagott milliárdos is eltűnt róla, őt a nyáron, mikolajivi otthonában egy orosz rakétacsapás ölte meg – a körülmények alapján célzott támadás történhetett).
Nagyon úgy tűnik tehát, hogy Ukrajna háború előtti oligarcháinak vagyonának egy jelentős része, illetve informális és néha formális politikai hatalmuk legnagyobb része is elpárolgott a háborúban. Ettől még persze nem lesz Ukrajna korrupciómentes mintademokrácia, de a Zelenszkij vezette államgépezet tett egy nagy lépést a politika és a gazdasági élet szétválasztásának irányába – és ehhez ugyan kellett Putyin az ország ellen indított támadás formájában nyújtott segítsége, de nem kellettek hozzá sem veszélyesen alacsony ablakpárkányok, sem rejtélyes öngyilkosságok. Bár egyelőre nem látszik a háború vége, a majdani békét megélő ukrán politikai vezetés nagy feladata lesz, hogy ezen az úton rajta tudjon maradni, miközben minden bizonnyal sokmilliárd eurós nagyságrendben fognak az országba ömleni az újjáépítést célzó támogatások és hitelek, amelyekből ügyes régi vagy új üzletemberek megint óriási, akár politikai hatalomra is átváltható vagyonokat építhetnek majd fel – ha hagyják őket.
Az állítólg a kínai államnak is dolgozó Alice Huang férjével és testvérével közösen játszotta ki az amerikai korlátozásokat 
