Szűk egy hónap múlva pontosan 49 éve hajtott végre az emberiség először sikeres, emberes missziót a Hold felszínén, amikor 1969-ben Buzz Aldrin és Neil Armstrong az Eagle fedélzetén landolt az égi kísérőnkön. Kennedy elnöksége és a hidegháború alatt a Hold meghódítása szimbolikus erejű volt, hiszen az Egyesült Államok fegyverkezési és űrversenyt folytatott a Szovjetúnióval. Armstrongék expedícióját még öt emberes misszió követte, így ennek következtében összesen 12-en jártak a Holdon. Aztán, megelégedve a tudományos felfedezésekkel, az egészről szépen meg is feledkeztünk.
Aztán valaki kitalálta a fúziós reaktort
A magfúzió a legtisztább és leghatékonyabb módja az energiatermelésnek, egyebek mellett ezen az elven működnek a csillagok, így a mi Napunk is. Az elemek fúziója, bomlása és újraegyesülése rendkívüli energiát szabadít fel, gyakorlatilag bárminemű veszteség és káros anyag nélkül. Az első vizsgálatok ezzel kapcsolatban már 1920-ban zajlottak, egy brit fizikus, Francis William Aston fedezte fel először, hogy négy hidrogénatom nehezebb, mint egy négy hidrogénből álló molekula (H-4). Aston feltételezte, hogy az atomok egyesítéséből és a keletkező molekula szétbontásából energiát lehetne kinyerni.
Földi körülmények között ez vegytiszta energiaellátást jelentene a bolygónak, mivel elenyésző melléktermék keletkezik, ráadásul ez közel sincs olyan környezetszennyező, mint a hagyományos, urán alapú reaktorok radioaktív hulladéka. Hátrány ugyanakkor, hogy egy fúziós reaktor megépítéséhez megfizethetetlen csúcstechnológiára van szükség: a héliumot abszolút nulla fok közelében kell tartani, emellett szupravezető mágnesek és felfűtő antennák szükségesek, vákuumszivattyúk és még ki tudja, mennyi ketyere. Ráadásul beindítani is rengeteg energia, a működtetéséhez pedig trícium, vagyis hélium-3 szükséges – ebből pedig alig van a Földön. A Holdon viszont szinte csak ez van.
Nézz, nézz az ég felé
A Hold felszínét ugyanis porózus regolitréteg borítja, ami szinte kizárólag hélium-3-ból és szilíciumból áll. Ezt az anyagot összegyűjteni is nagyon egyszerű, elég csak összesöpörni a finom port – igaz, rendkívül elektrosztatikus, ráadásul a részecskék károsíthatják a berendezéseket és a légutakba kerülve súlyos irritációt okozhatnak. A Bloomberg cikke szerint azonban ha sikerül megoldani a bányászást, úgy nagyjából 1 millió tonna tríciumot lehetne kinyerni a regolitból, amellyel fedezhetni lehetne a teljes bolygó energiaellátását a következő 250 évre. Környezetkímélően, veszteség nélkül.
Űrverseny és a második csillagháborús terv
Nem csoda hát, hogy egyre több ország ismeri fel újra a Holdban rejlő lehetőségeket, és kapcsolnak rá egymástól függetlenül – vagy épp egymástól motiválva – az országok űrprogramjai, hogy felszerelést és expedíciót juttassanak a Holdra. Ahogy arról már korábban írtunk, Kína például kisebb bioszférát szeretne fellőni az égitest sötét oldalára, de szorosan a nyomukban érkezik India is, akik a Hold déli oldalán terveznek kutatóállomást kiépíteni. A cél: felmérni, hogy pontosan mekkora potenciál rejlik a holdpor energetikai felhasználásában. India októberben indítja útjára a holdjáróját. Japán és Oroszország szintén saját programon dolgozik.
Nem csak kelet képviselteti magát a versenyben, az Egyesült Államok is rákapcsolt a saját kutatásaira a Holdat és a Mars kolonizálását illetően (utóbbiban Elon Musk az éllovas, aki 2025-re már telepeseket akar küldeni a Vörös bolygóra, ehhez már élesben teszteli a szkafandert is, de idénre ígérte, hogy a Holdat is célba veszi), a NASA csak az idei évre 19 milliárd dollár pluszt kért, cserébe megígérték, hogy 2020-ra új műholdat állítanának pályára a Hold körül. A vállalatokat Musk mögött az Amazon alapítója (és a világ leggazdagabb embere), Jeff Bezos és a 400 vállalatot tömörítő Virgin Group alapítója, Richard Branson képviseli: mindketten műholdakat és robotokat juttatnának valamely égitestre a közeljövőben.
Akié a regolit, azé a jövő?
A tét nagy, hisz emlékezzünk: 250 évre lehetne megoldani a teljes bolygó áramellátását, amennyiben sikerül kifejleszteni a fúziós reaktorokat. Érthető tehát, hogy az, aki a technológiát elsőként elsajátítja, az hatalmas vagyonra tehetne szert – ezzel ugyanakkor van egy kis probléma. 1967-ben ugyanis elfogadták a nemzetközi világűr-szerződést (Outer Space Treaty), amely az ENSZ bécsi „űrügyi központjához” rendelt minden, a világűrrel kapcsolatos jogi kérdést. A szerződés egyebek mellett megtiltja, hogy például tömegpusztító fegyvereket telepítsenek a világűrbe és más égitestekre – ezzel akar épp most szembemenni Trump.
A dolgot tovább bonyolítja, hogy 1979-ben az ENSZ elfogadta az úgynevezett „Holdalkut”, amely kijelenti, hogy a Hold minden nyersanyaga „az emberiség egészének öröksége”, így azok felhasználását kizárólag egy új, nemzetközi szervezet irányíthatja és korlátozhatja. Ezt azonban sem az Egyesült Államok, sem az ENSZ többi tagállamának többsége nem volt hajlandó aláírni, ugyanakkor saját rendeletet hoztak – például az USA és Luxemburg – arra, hogy ha kormányok nem is, de magánvállalatok végezhetnek bányász- és feltáró tevékenységet az égitesteken. Ezzel viszont szabad verseny indulhat a vállalatok között a holdporért. Már csak az a kérdés, hogy ki jut el először a végtelenbe és tovább.
Ez az utolsó anyagom a Privátbankárnál. Viszlát, és kösz a halakat!
