Bejött 3,4 millió bevándorló Európába, és neked még csak nem is szóltak

Inka napünnep Budapesten (Inti Raymi)

Az ENSZ adatbázisa szerint a legfrissebb adatok szerint 2017 közepén 4,605 millió latin-amerikai származású bevándorló élt Európában, beleérve az EU-n kívüli területeket, köztük Oroszországot is.

Nagy részük persze a nyelvi közösség vagy hasonlóság okán is a volt gyarmattartók, Spanyolország és Portugália területén él, de sokan vannak Olaszországban, Franciaországban, Németországban, Nagy-Britanniában és olyan kisebb, de gazdag országokban is, mint Svájc vagy Svédország.

Így összességében az Európában élő latin-amerikaiak majdnem pontosan fele, 2,2 millió él Spanyolországban. A többi eléggé szétszórva található: Olaszországban 626 ezer, Nagy-Britanniában 386 ezer, Hollandiában háromszázezer, Franciaországban is majdnem annyi él közülük.

New York negyede

Európa egyébként nem nevezhető a latin-amerikaiak legfontosabb bevándorlási céljának, hiszen az USA-ban egy nagyságrenddel többen vannak. Az ENSZ 2017-re 25 milliót számolt – felük mexikói –, de ebben garantáltan nincsenek benne azok, akik már ott születtek.

Pedig ott egyes városokban vagy városnegyedekben akár egész életét is eltöltheti valaki úgy, hogy csak spanyolul beszél. A “Worldpopulationreview” nevű oldal szerint 2016-ban csak New York város 8,6 millió lakójának 24 százaléka, tehát több mint kétmillió személy spanyol ajkú volt.

A statisztika ugyanis alapvetően a születési helyen alapul (lásd a keretes írást). Így nincsenek benne azok a személyek, akik már Európában vagy más célországokban születtek, de külföldi szülőktől, sem a vegyes házasságok gyermekei. Az Európában élő latin-amerikaiak pontos száma így valójában megállapíthatatlan, akár pár millióval többen is lehetnek, mint amit ez a statisztika mutat. Definíció kérdése is.

Aztán jött a válság

Ami a változások dinamikáját illeti, 27 év sok idő, Spanyolországban 11-szeresére, Olaszországban közel hatszorosára, Németországban több mint négyszeresére emelkedett a “latinok” száma. A 2000-es évek első felében a gazdasági fellendülés, amit az 1986-os uniós csatlakozás alapozott meg, vonzó bevándorlási célponttá tette Spanyolországot.

Ugyanakkor 2010-ről 2015-re – nagy valószínűséggel főként a pénzügyi-gazdasági válság utóhatásaként – némileg visszaesett a számuk, egy részük hazatért vagy tovább ment más országokba. Főleg Spanyolországban, de például Nagy-Britanniában vagy az össz-európai adatokon is jól látható a csökkenés. Ha az ENSZ-nek minden évre lennének ilyen adatai, könnyen lehet, hogy a csúcs 2008-ban lenne megfigyelhető.

Mi nem vagyunk célpont

Egész Kelet-Európában – ez alatt alapvetően a volt szocialista országokat érti az ENSZ –, beleértve a hatalmas Oroszországot vagy a viszonylag nagy Lengyelországot is, mindössze 14 500 latin-amerikait tartanak nyilván. Ez kevesebb, mint a kicsiny Ausztria adata, 23 ezer fővel. (A három balti kisállam Észak-Európához, a volt Jugoszlávia Dél-Európához van sorolva, de cikkünk szempontjából ezek is elhanyagolhatók.)

A magyarországi adat, mintegy 3700 fő is csekély, de még mindig duplája a lengyelnek. Viszont sokat csökkent 2015-ről 2017-re. Nyilvánvalóan egyáltalán nem vagyunk a bevándorlás fő iránya. Az itt élők jelentős része még a rendszerváltás előtt érkezett ösztöndíjasként, vagy azok hozzátartozója. Megkockáztathatjuk a feltevést, hogy a nagyobb részük már magyar állampolgár.

Szegények és szegényebbek

Ami a küldő országokat illeti, a viszonylag kicsi, ám szegény Ecuador 1990-ben még csak 13 ezer emigránst számolhatott Európában. A legutóbbi adat már 550 ezer körüli, főleg Spanyolországban dolgoznak sokan. Brazília már csak nagy méreténél fogva is logikus módon van a lista élén.

Kolumbiából a polgárháborús viszonyok miatt menekültek el korábban milliók, Argentína előkelő pozíciója pedig az ismétlődő államcsődök és válságok miatt érthető. A venezuelaiak meglepően kevesen vannak, az utóbbi majdnem két év azonban, amiről még nincs adat, biztosan alaposan megdobta a számukat. Másrészt a menekültstátuszúak zöme sincs benne a statisztikában.

Integráció?

Spanyolországban a volt gyarmatokról érkezők két év tartózkodás után állampolgárságot kaphatnak, nyilván ez is egy vonzerő az érintettek számára. A spanyol termékenységi ráta az egyik legalacsonyabb Európában, így a 2,2 millió bevándorló nélkül valószínűleg komoly munkaerő-hiánnyal küzdenének, legalábbis egyes szakmákban.

A bevándorlók gyakori panasza – itt is –, hogy csak “piszkos munkákat” kapnak, nagyon alacsony bérért, amiből alig lehet megélni. A helyiek gyakran lenézik és hátrányosan megkülönböztetik őket. Ám Spanyolországban magas a munkanélküliség is, a munkaerő-piaci konkurenciának nyilván nem mindenki örül.

Otthon a gyarmattartónál

A helyzetről alighanem sokat elárul, hogy többet hallani Magyarországon a spanyol-katalán ellentétről, mint Spanyolország bevándorlással kapcsolatos problémáiról. Sok panasz ellenére a latin-amerikaiak integrációja alapvetően sikeresnek számít.

A spanyol El País tavalyi cikke szerint a latin bevándorlók gyermekeinek leszármazottai 80 százalékban otthon érzik magukat Spanyolországban. Ugyanakkor számos problémát is felsorolnak, iskolai zaklatástól szexuális zaklatásig. Míg a spanyol fiatalok 27 százaléka dolgozik felsőfokú képzettséget igénylő pozíciókban, ez a latin-amerikai fiatalok körében csak 18 százalékos.

(Suriname államot földrajzi elhelyezkedése okán az összesítésnél Latin-Amerikához soroltuk, de rendszerint nem szokták, mivel hivatalos nyelve a holland, amely germán nyelv. A 219 ezer, Suriname-ban született, Európában lakó polgár közül 192 ezer él Hollandiában. Hasonlóan ide soroltunk néhány angol vagy vegyes nyelvű, kisebb karib-tengeri szigetet.) (A Spanyolországba érkező menekültekről itt írtunk.)