Amikor a járvány és az annak lassítását célzó hatósági intézkedések hatására a gazdasági folyamatok befékeződtek 2020 elején a világ szinte minden országában, megnőtt a munkanélküliség is. Majd a pandémia lefutása, enyhülése nyomán – országonként eltérő ütemben – ismét növekedésnek indult a gazdaság. Az OECD friss jelentése szerint ez jellemzi a gazdag és a közepesen fejlett országokat. Amint ilyenkor várható, fokozatosan visszatér a munkaerő iránti kereslet, csökken a munkanélküliség.
A gyakorlatban azonban sokkal bonyolultabb, sokszínűbb a helyzet. Aki ma mesterembert hív, vagy a végre újra induló üzletébe munkatársakat keres, meglepő nehézségekbe ütközik. Nemcsak elszórt esetekről van szó: az erőteljes gazdasági növekedést az elsők között regisztráló amerikai gazdaságban általános panasz a vállalkozói körökben, hogy nehéz alkalmazottakat találni, és csak a korábbinál drágábban.
Az Egyesült Államokban igen részletes és azonnali adatokat közölnek a munkaerőpiac alakulásáról. Ezek alapján kimondható, hogy máris feszes a munkaerőpiac, ami viszont különös, sőt meglepő, hiszen még mindig sok a munkanélküli (3,7 millió), 10 millióra tehető azok száma, akik 2020 során elvesztették az állásukat, és még nem tértek vissza a munkaerőpiacra. Figyelemre méltó, hogy e hatalmas ország összetett gazdaságában milyen nagy területi különbségek mutatkoznak meg: a fejlett, városi, szolgáltatási túlsúlyú államokban kevesebb új munkahelyet hirdetnek, mint ahányon munkanélküliként regisztráltak, ám a megapoliszoktól távolabbi, ritkábban lakott államokban három vagy négy új álláshely is juthat egy álláskeresőre. A Wall Street Journal, az üzleti körök lapja a várnál gyengébb munkaerőkínálatot összeköti az eddigi járványügyi korlátozásokkal, és különösen a megemelt munkanélküliségi segéllyel, jövedelmi támogatással.
A gazdasági helyzetről folyó felfűtött, pártos vitában sokszor elhangzik, hogy a kormányzati támogatások miatt a potenciális munkavállalóknak egyszerűen nem éri meg a munkába állás az óránkénti 10 dollár kereset alatt. Mások ezt vitatják, és sok más okot találnak a kialakult helyzetre, hiszen nemcsak a kiskeresetű munkakörökre igaz az, hogy a lehetséges munkaerő-kínálatnak egy jelentős része valahogy eltűnt.
A történet részben rólunk is szól, nem csak Amerikáról. Mindennapos megfigyeléseinket felmérési eredmények is alátámasztják, mint a Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet konjunktúra-vizsgálatai. A megkérdezett vállalatoknál már az idén tavasszal is többen készültek munkaerő felvételére, mint létszámcsökkentésre. A munkáskezek iránti többletkereslet szándéka különösen jellemző azokra a szolgáltató ágazatokra, amelyekben tavaly ilyenkor nagy elbocsátások voltak, de erős a feldolgozóipar és az építőipar felvételi kedve is. Azt pedig a bérstatisztikák jelzik, hogy a teljes munkaidőben foglalkoztatottak nominális bére továbbra is jelentősen nő.
Ezek az adatok a 2019 tavaszi helyzetre emlékeztetnek, holott közben volt egy nagy visszaesés, és a magyar gazdaság a tavaly megindult termelés-emelkedéssel együtt sem jutott vissza máig a válság előtti szintre. Röviden: nem ilyennek kellene lennie a munkaerőpiacnak.
Mégis ez a helyzet. A hivatalos adatok szerint az idén a február-áprilisi trimeszterben 2020 megfelelő időszakához képest a magyar módszertan szerint harmincezerrel több a munkanélküli, és ezzel munkanélküliségi ráta 4,3 százalékra nőtt. A nők között ennél is nagyobb az aktív munkakeresők aránya (4,5%). Ez részben azzal függ össze, hogy az átlagosnál több női munkavállalója van azoknak a szolgáltató ágazatoknak, amelyek a legnagyobb visszaesést szenvedték el (turizmus, vendéglátóipar), és még máig nem tudtak visszatérni a válság előtti szintre.
Ám a korábbinál magasabb munkanélküliségi rátának más okai is léteznek, amint a magyar felméréseknél sokkal részletesebb és frissebb külföldi adatok alapján látható. Kezdjük azzal, ami nálunk nem lehet magyarázó ok: az a válságenyhítő szociális támogatás és a munkanélküli támogatás megnövelése. Ez a tényező a magyar munkaerőpiacon kiesik, azon egyszerű oknál fogva, hogy a kormány nem élt a leginkább kézenfekvő megoldásokkal, mint amilyen a családi pótlék megemelése vagy az álláskeresési támogatás idejének kitágítása lehetett volna. Minálunk maradt a 90 napos munkanélküli segélyezés, ami már eleve a legfukarabb volt az EU-ban, még a konjunktúra-ciklus csúcsán is. Most pedig különösen rövid, hiszen válságos időkben az álláskeresés és az esetleges új munkahely elfoglalása objektíve még több időt igényel. A friss hivatalos magyar statisztikák szerint a munkakeresés átlagos időtartama nyolc hónap, a munkanélküliek bő negyede legalább egy éve keres állást.
Ami viszont minden társadalomban, nálunk is szerepet játszik, a megnövekvő kockázat-érzékelés. Ez határhelyzetben inkább az otthon maradás mellett szól: van, akit a potenciális munkahelyen elkapható vírus aggaszt, más a háztartás többi tagja miatt aggódik, ha a munkába állás következtében a gyerekekre, idősekre közösségi gondozás várna.
Az azonnali munkába állást fékezi az a körülmény, hogy a kényszerű leállás miatt bizonyos készségek, képességek megkoptak. Az is tudható, hogy a családi tartalékok leolvadása fura módon nem serkenti, inkább fékezi az erőteljes munkakeresést, különösen, ha a munkafelvétel helyileg távolabb van.
A legfőbb tényező azonban az, hogy a járvány rövid, de intenzív hatásokkal járó hónapjai alatt átalakult a munkaerő kínálatának, mind pedig a munkaerő iránti keresletnek a szerkezete. Az igények is nagyot változtak rövid idő alatt, mindkét fél részéről. A képzettebb, tehetősebb munkavállalók, akik eleve könnyebben álltak át az otthoni munkavégzésre, sőt akik tehették, sokan kijjebb is költöztek a nagyvárosi magból, most nem szívesen térnének vissza a korábbi rutinra, a mindennapos bejárásra. Munkaerőpiaci alkupozíciójuk elég erősnek bizonyulhat ahhoz, hogy a munkáltatók ne állítsák vissza a járvány előtti munkaszervezési formákat.
Mindenesetre időbe kerül, amíg a munkavállalói igények és a munkaadói feltételek találkoznak. A vállalatok, intézmények HR-szakembereinek mindennapos megfigyelése, hogy a fiatal álláskereső azonnal érdektelenséget jelent be, ha nem rugalmas a munkaidő a szóban forgó munkahelyen. Annak ellenére van ez így, hogy egyébként igen komoly a fiatalkori munkanélküliség: a 24 év alatti korcsoportban 12 százalék feletti a munkanélküliségi ráta.
A közgazdaságtannak súrlódás néven ismert jelensége ez: a kereslet és a kínálat nem találkozik azonnal és teljesen. Ez bizony így van a piacok nagy többségében, a munkaerőpiac pontosan ilyen, erősen súrlódásos piac.
Még nem múlt el teljesen a járvány, de már megállapítható, hogy a keresett szakmák összetétele nem teljesen az, mint ami 2019 végén volt. Csupán másfél év, és mégis mintha hosszú évekkel ezelőtti korszakról beszélnénk, hiszen ez idő alatt rengeteg szokás, viselkedési forma változott meg a gazdaságban. Átalakult a piaci kereslet is. A vállalati szervezeten belül bizonyosan felgyorsult az élőmunkának géppel, algoritmussal való helyettesítése.
Ez a folyamat elsőként mindig a fejlettebb – és így drágább bérű – országokban indul el. Ám a változási folyamat a technológia és szervezeti láncolatok révén hamar áttevődik a peremhelyzetű gazdaságokra, így hozzánk is.
Átfogó adataink erről a folyamatról még nincs, mint ahogy arról sem látni még megbízható statisztikát, hogy a járvány miatt megszakadt térségi és határokon túli ingázással mi történt, és mi történik, holott ez a magyar (meg a szlovák, román, lengyel) gazdaság számára különösen fontos ügy. A gazdasági vándormozgalmak is megtorpantak, aminek következtében néhány szakmai ágazatban komoly munkaerőgondok léptek fel: nincs, aki leszedje a gyümölcsöt, fennakadás lett az idősök ápolásában, az építőipari munkákban.
Ha csak átmeneti lenne az erősen surlódó szakasz, akkor is megjelennek a gazdasági, pénzügyi következményeik. Ezek között fontos az inflációs hatás. A termékegységre jutó bérköltség megemelkedése felfele nyomja a vállalati költségszintet, ami a jelentős élőmunkát igénylő ágazatokban szükségszerűen megjelenik a termelői árakban. Ráadásul ez olyan időpontban történik, amikor a nyersolaj, számos fém és agrártermék ára is felfele halad. Lehetséges, hogy a digitalizáció hatékonyságnövelő következményei idővel lefele kompenzálják a koronaválság utáni szerkezeti egyensúlytalanságok költségnövelő hatásait, de hogy mennyi ez a kiegyensúlyozó időtartam, és addig mi lesz, nagyon is kétséges.
Nem csoda, hogy ugyanazon tényhelyzet alapján mennyire eltérő inflációs előrejelzések látnak napvilágot a nemzetközi szervezeteknél, nemzeti bankoknál. Nálunk egy fokkal tisztább a helyzet: a járvány előtti időkben már belendülő inflációs hullám éppen csak megpihent egy pillanatra a 2020 tavaszi befékeződés idején. A konjunktúra mostani javulása felfele nyomja az árakat, a munkaerőhelyzet ellentmondásossága pedig újabb áremelő tényezőként hat. Úgy vált feszessé itt is a munkaerőpiac, hogy még messze van a gazdasági ciklus a dübörgéstől.
A vezető részvények közül csak az OTP és a Telekom erősödött. 
