5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Január közepén őrizetbe vették Miroljub Jevtićet, a szerbiai vasúti infrastruktúra állami tulajdonú társaság igazgatóját. A hírt Nebojša Stefanović szerbiai belügyminiszter jelentette be. A szerb kormány azóta már leváltotta tisztségéről a vasúti vezetőt, aki egyebek között a Belgrád-Budapest nagysebességű vasúttal is foglalkozott. Ana Brnabić szerb miniszterelnök ezt követően aláírta a Jevtić leváltásról szóló rendeletet, amely január 17-én jelent meg a szerbiai Hivatalos Közlönyben, vagyis már hatályba is lépett.
Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter és Aleksandar Vucic szerb elnök. EPA/KOCA SULEJMANOVIC

A cikk a BALK és a Privátbankár.hu együttműködésében jelenik meg.

Miroljub Jevtić január 11-i őrizetbe vétele nagy vihart kavart Szerbiában.

Tetten érték az igazgatót

Jevtićet 30 napos vizsgálati fogságba helyezték, a rendőrség állítása szerint korrupcióval gyanúsítják.

A gyanú szerint 10 000 euró kenőpénzt fogadott el olyan földterületek kisajátításával kapcsolatban, amelyek a Belgrád-Budapest gyorsvasút tervezett útvonalán fekszenek.

A hírt személyesen Nebojša Stefanović belügyminiszter közölte az ebből az alkalomból összehívott sajtótájékoztatón, mondván, hogy a rendőrség egy ideje már megfigyelte Jevtićet, őrizetbe vételére pedig a vesztegetésre szánt pénz állítólagos átadásakor került sor.

Ennek alátámasztására a szerbiai elektronikus média, beleértve ebbe az internetes portálokat is, rendőrségi videót tettek közzé a vasúti infrastruktúra igazgatójának letartóztatásáról, a felvételeken látszik az előbb említett pénz is.

Eddig még mindig megúszta

Jeftić az utóbbi években arról vált ismertté, hogy az általa irányított közvállalatok különböző gyanús pénzügyi ügyletekbe és botrányokba keveredtek.

Őt azonban sohasem ítélték el. Kérdés, hogy mi lesz a mostani rendőrségi nyomozás és az esetleges bíróság eljárás vége.

A szerb közvélemény egy része úgy véli, hogy Jeftić letartóztatása a jelenlegi kormány jól megfontolt lépése, hogy növelje saját hitelességét a tavasszal esedékes parlamenti választások előtt.

A jelenlegi kormányzat a letartóztatást érdemeként hozhatja fel a korrupció elleni küzdelemben, amelyet a magas beosztású köztisztviselők körében folytat, hiszen azt bizonyíthatja, hogy senkit sem kímélnek, aki bűnös cselekedeteket hajt végre.

A történetet azonban tovább bonyolította Jeftić állítólagos kijelentése, amelyen a rendőrségen tett.

Állítása szerint az átvett csúszópénz egy részét rendszeresen továbbította Zorana Mihajlović építési, közlekedési és infrastrukturális miniszternek és férjének. Jevtić – megint csak állítólag – másnap visszavonta a vádat.

Politikai lézerharc

Zorana Mihajlović elhatárolódott Jevtićtől, és tagadta az összes vádat, egyúttal felszólította a rendőrséget, valamint az ügyészséget, hogy tegye a dolgát.

Ez azonban nem akadályozta meg a szerbiai média egy részét, hogy a miniszter asszony felelősségre vonását követelje.

Az ellenzéki média egy része szerint valószínűleg konfliktus alakult ki a kormányzó Szerb Haladó Párton belül, amelynek Mihajlović az alelnöke.

Ez egybevág azokkal a spekulációkkal, amelyek szerint Zorana Mihajlović már régebben szembe került Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnökkel és a Szerb Haladó Párt vezetőjével, miniszteri tárcájának megőrzését pedig befolyásos külföldi tényezőknek, valamint az East-West Bridge elnevezésű szervezetben betöltött előkelő pozíciójának köszönheti.

Ezt a szervezetet sokan egy külföldről ellenőrzött nem hivatalos hatalmi központnak tekintik.

A Zorana Mihajlović elleni vádakat maga a szerb elnök cáfolta azzal a kijelentésével, hogy nem hisz a miniszter asszony felelősséggel és bűnösségével kapcsolatos vádakban.

A Belgrád-Budapest gyorsvasút

A szerbiai vasúti infrastruktúra igazgatójának őrizetbe vétele nemzetközi értelemben veti fel a legérdekesebb kérdést, ami a Belgrád-Budapest nagysebességű vasúti projekt jövőjével kapcsolatos. Ennek megépítéséről a kínai, a magyar és a szerb kormány állapodott meg 2013-ban.

Ez a vasút egy sokkal nagyobb projekt részét képezi, ez köti össze majd Budapestet a görög Pireusz kikötőjével, amelyet a Kínai Óceán Hajózási Társaság (China Ocean Shipping Company, COSCO) irányít, és amely újabb tranzitállomásként szolgálhat a kínai áruk és a tőke Európába áramlása során.

Magyarországon és Szerbiában is vannak olyan politikai erők, amelyek ellenzik a projekt megvalósítását.

Az ellenzéki LMP tavaly kérte az Orbán-kormányt a projekt leállítására és a kínai kölcsön felvételének felfüggesztésére, mert egyik sem szolgálja Magyarország állami és nemzeti érdekeit.

Szerbiában azok ellenzik a projektet, akik az Európai Unióval való szorosabb integrációt támogatják, mert a nagysebességű vasút megépítése fenyegeti a céljaikat és az Európai Unió (politikai és gazdasági) befolyását Szerbiában.

Eddig azonban mind a Vučić által vezetett kormányzat, mind az úgynevezett “nemzeti ellenzék” pozitív stratégiai lépésnek tekinti a projektet.

A jelek szerint Miroljub Jevtić letartóztatása egyelőre nem veszélyezteti a magyar és a szerb főváros közötti vasút felújításán folyó munkálatokat.

Ezt a valóban jelentős vállalkozást inkább az Európai Unió támadhatja meg, illetve mindazok, akik nem nézik jó szemmel a kínai terjeszkedést, így például az Egyesült Államok.

Ugyanakkor a Kína és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi megállapodás minapi aláírása optimizmusra adhat okot azok számára, akik a kínai beruházások megvalósításának hívei Európának ezen a részén.

Az eredeti cikk itt érhető el.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:05
A Pénzügyminisztérium péntek éjjel benyújtotta a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot.
Makro / Külgazdaság Kapitány István: több mint 4000 milliárd forintot mozgósít a kormány
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 08:21
A miniszter szerint a „nyáron hazahozott” uniós forrásokból jövőre több mint 900 milliárd forint jut a gazdaságba.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG