Boris Johnson. EPA/AIDAN CRAWLEY

„Nagy-Britannia ki fog fogyni  a Mars csokiból, az ivóvízből  és a kertészekből. Kétségbeejtő hiány lesz sajtból, áramból és olyan létfontosságú gyógyszerekből, mint a Viagra. Az éttermeinkben nem lesz elég takarító. Sem tea. Sem répa.”

Így „figyelmeztette” honfitársait Boris Johnson január elején arra, hogy milyen „veszélyekkel” jár, ha a brit parlament alsóháza leszavazza Theresa May Brexit-dealjét (ez végül megtörtént), és az ország rendezetlen körülmények között távozik az EU-ból idén március végén (ez még megtörténhet).

A Brexit-párti volt brit külügyminiszter, London egykori polgármestere tavaly nyáron épp amiatt szállt ki May kormányából, mert szerinte a brit miniszterelnök túl sokat engedett Brüsszelnek a kilépési tárgyalások során. Az elmúlt hetekben pedig amellett kardoskodott, hogy egy no deal is jobb, mint egy rossz deal.

„Ha majd leszavazzák a megállapodást, szálljunk le a döglött lóról. Inkább csináljunk egy jó Brexitet, és használjuk ki az előttünk álló lehetőségeket”

– írta az extravagáns újságíró-politikus Facebook oldalán.

Persze tudjuk, hogy Boris Johnson álláspontja – kiválás akár megállapodás nélkül is – meglehetősen vitatott, még saját, konzervatív táborán belül is. Tudjuk, hogy elemzők hada figyelmeztet arra, milyen beláthatatlan gazdasági következményekkel járna egy rendezetlen kilépés. Tudjuk, hogy ma több mint 170 brit cégvezető követelte „az EU-ból való kaotikus kizuhanás” megakadályozását, és egy újabb Brexit-népszavazás kiírását.

Bár az aggodalmak nem alaptalanok, Boris Johnsonnak is megvan a maga igazsága. Úgy tűnik ugyanis, hogy Theresa May valóban egy döglött lovat próbál meglovagolni. Csaknem két évnyi izmozás után totális patthelyzet alakult ki, és nagyon valószínű, hogy az újabb tárgyalások után is csak aktakupacból lesz több, nem pedig megoldásból.

Wéber Balázs

Az egyre kínosabb kínlódás közben érdemes felidézni, hogy miről is szól az egész történet. Brüsszel és London között alapvető ellentétek feszülnek – a többi közt a vámunió, a kereskedelem szabadsága, az ír-északír határ szabad átjárásának megőrzését szolgáló garanciák tekintetében. De mást gondolnak bevándorlásról, az uniós közösségről és egy sor egyéb dologról is. Ha a brit kormány engedne, saját választóinak akaratával menne szembe.

Márpedig a britek 2016 júniusában már elmondták a véleményüket. 17,4 millióan szavaztak a Brexitre, 16,1 millióan ellene. Kis többség, de többség. Ez a demokrácia. Azon lehet vitatkozni, hogy mennyi tizenegyest nem adott meg a bíró, ki csúszott be kinek páros lábbal, vagy ki provokálta jobban a másikat. Az is érthető, hogy a veszteseknek nagyon fáj a vereség.

De mindez nem változtat azon, hogy a meccset már lefújták. Az újrajátszás egy vágyvezérelt követelés, amely se nem fair, se nem életszerű. A vb-döntőket sem szokták megismételni. Sőt, még a mezei meccseket sem.

Brüsszelnek (és minden EU-tagállamnak) el kellene engednie ezt a történetet. És meg kellene könnyítenie a kiválást, amennyire csak lehet. Rossz benne ragadni egy olyan kapcsolatban, amelyben a két fél nagyon mást gondol a világról. Hagyjuk menni a briteket – a többit majd az élet elrendezi.