3p

A tavalyi és az idei nyár között több mint 13 ezer négyzetkilométernyi erdő semmisült meg az Amazonas-medencében. Az unió most törvényjavaslatot nyújtott be, mely megtiltaná az erdőpusztításhoz köthető termékek importját.

Ismét emelkedett Brazíliában az erdőirtás mértéke; az elmúlt egy évben 13 ezer négyzetkilométer erdő semmisült meg - derül ki az ország Nemzeti Űrkutatási Intézetének (Inpe) helyi idő szerint csütörtökön közzétett adataiból.

Az Inpe műholdfelvételei szerint 2020. augusztus eleje és 2021. július vége között 13 235 négyzetkilométerrel csökkent az erdők mérete a dél-amerikai országban, ami 22 százalékos emelkedés az egy évvel korábbihoz képest, és 2008 óta a legnagyobb visszaesés az erdőterületek méretében.

Lángoló erdő az Amazonas-medencében. (Forrás: Depositphotos)
Lángoló erdő az Amazonas-medencében. (Forrás: Depositphotos)

Brazília esőerdőinek területe nagyjából Nyugat-Európa méretével azonos. Jair Bolsonaro, az ország elnöke az erdő által borított területekre elsősorban kiaknázatlan gazdasági erőforrásként tekint. Ám miután ennek a területnek jelentős szerepe van a klímaváltozás megfékezésében, Bolsonaróra jelentős nemzetközi nyomás nehezedik az erdők pusztításának leállítása érdekében.

Ígéretek vannak, az EU pedig már cselekedne is

A Glasgow-i COP26 klímakonferencián a nagyhatalmak meg is állapodtak, hogy 2030-ig a világon mindenütt véget vetnek az erdőirtásnak, illetve a visszájára is fordítják azt (tehát felpörgetik az erdősítést). Ehhez a paktumhoz pedig Brazília is csatlakozott. Maga a vállalás azért nagyon fontos, mert az új termőföldek és legelők nyerése érdekében történő erdőirtás felel a klímaváltozást okozó globális üvegházgáz-kibocsátás közel negyedéért.

Brazíliában elsősorban a marhatenyésztés és a szójatermesztés miatt irtják az erdőt, a másik kiugróan sok erdőpusztítást felmutató Indonéziában pedig a legtöbb fás területnek a pálamolaj-termelés miatt kell pusztulnia. Hogy az erdőirtás megfékezése ne maradjon meg puszta hangzatos vállalásként, hanem tényleg történjen is az érdekében valami, az Európai Unió a héten már konkrét lépéseket is tett. Bemutattak egy javaslatot, mely megtiltaná azoknak a termékeknek a behozatalát az unióba, amelyek az erdőpusztításhoz köthetők. Ezek a marhahús, a szója és a pálmaolaj mellett a kávé, a kakaó és a fa.

A még végleges kidolgozás alatt álló, "ízelítőként" bemutatott törvényjavaslat értelmében azoknak a kereskedőknek, melyek ezeket a termékeket értékesítik az EU piacán, igazolniuk kellene, hogy az árujuk semmilyen mértékben nem járult hozzá mezőgazdasági területek szerzése érdekében elkövetett legális és illegális erdőirtáshoz. Ilyen dokumentum híján nem férnének hozzá az unió közös piacához.

A brazil agrártermelők szervezete emiatt felháborodásának adott hangot, de kritizálta a tervezetet az erdővédő oldal is - ők azért, mert a kritikus termékkörök közé nem vették fel a gumitermékeket. Amikor megvan a végleges törvényjavaslat, arról az uniós országok kormányainak és az Európai parlamentnek is szavaznia kell majd.

(MTI, Financial Times)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG