5p

Parlamenti választásokat tartanak ma az észak-európai országban. A kormányzó szociáldemokraták fej fej mellett állnak a konzervatívokkal és a nacionalistákkal – azaz nyitott kérdés, hogy megtarthatja-e posztját Sanna Marin, a feltörekvő nők generációjának vitatott példaképe.

Sanna Marin 2019 decemberében azzal tett szert világhírnévre, hogy alig 34 évesen vette át Finnország irányítását – a Finn Szociáldemokrata Párt ugyanis őt választotta a lemondott kormányfő, Antti Rinne utódjául.

Ezzel ő lett az ország történetének legfiatalabb miniszterelnöke és a világ legfiatalabb regnáló állami vezetője (utóbbi trónról a politikától azóta visszavonult Sebastian Kurz döntötte le, aki 2020. januárban, 33 évesen lett másodszor osztrák kancellár), valamint az ország harmadik női kormányfője Anneli Jäätteenmäki és Mari Kiviniemi után.

Az ötpárti, baloldali-zöld Marin-kormány másik különlegességét pedig az adta, hogy megalakulásakor a miniszterek mintegy kétharmada volt nő.

Buli és politika

Az azóta eltelt bő három évben Marin főleg akkor került be a nemzetközi (bulvár)hírekbe, amikor melltartó nélkül pózolt egy divatmagazinnak (kebleit csupán egy zakó fedte), bőrdzsekiben és bakancsban járt rockkoncertre, valamint hatalmasat bulizott barátaival.

Sanna Marin a brüsszeli EU-csúcson 2023. március 23-án. Fotó: EPA/STEPHANIE LECOCQ
Sanna Marin a brüsszeli EU-csúcson 2023. március 23-án. Fotó: EPA/STEPHANIE LECOCQ

Bár önmagában mindez persze még nem elítélendő, ügyei – mivel kormányfőről van szó – vitákat szültek.

Pártolói a fiatal, feltörekvő, önmegvalósító női vezetők új generációjának példaképét látták benne, kritikusai viszont azt hangoztatták, hogy kormányfőhöz méltatlanul és felelőtlenül viselkedett.

Marin – akinek magánéletéhez még hozzátartozik, hogy szülei válása után édesanyja és női partnere nevelte fel, ő maga ugyanakkor heteroszexuális kapcsolatban él (párjával, a kommunikációs területen dolgozó Markus Räikkönennel 2020-ban össze is házasodott), és fvan egy kislányuk – azzal védekezett, hogy miniszterelnökként keményen dolgozik, de neki is joga van magánélethez, és néha ki kell eresztenie a gőzt. Anno még drogtesztnek is alávetette magát, amely negatív lett. Hozzátette, hogy az emberek majd a választásokkor ítéletet mondanak róla.

Támogatói eközben azzal érveltek, hogy Marin a politikában jól teljesít: szerintük jól kezelte a Covid-válságot, kiállt és kiáll Ukrajna mellett, valamint a sok évtizedes semlegességet feladva a NATO-tagságig vezette Finnországot (a hivatalos csatlakozás ugyan még nem történt meg, de azt már minden tagország ratifikálta.)

Kritikusai ugyanakkor – a magánéleti történések mellett –  felróják neki, hogy vezetése alatt az állam túlköltekezett, az infláció jelentősen megnőtt, idén februárban éves szinten 8,8 százalék volt (eközben Magyarországon 25,4 százalék), valamint gazdasági recesszió fenyeget.

Fej fej mellett

Az igazság pillanata most jött el, ma tartják ugyanis a parlamenti választásokat. Sanna Marin széke mozog: pártja a felmérések szerint fej fej mellett áll a konzervatív Nemzeti Koalícióval és a nacionalista Finnek Pártjával – mindhárom politikai erő 19-20 százalékot szerezhet.

„Ebben a pillanatban senki sem tudja, hogy mi lesz a végső sorrend. Alig van köztük egy százalék, bármelyik nyerhet” – mondta Jenni Karimäki a brit Guardiannek.

A Helsinki Egyetem politológus-történésze szerint Marin még ma is népszerűbb a többi pártvezérnél és még saját pártjánál is a választók körében. Pártja részben az ő népszerűségének köszönheti, hogy még tartja magát, a kormányzó pártok ugyanis általában rosszabbul szoktak állni a választások közeledtével Finnországban, tette hozzá.

Ezzel párhuzamosan a Helsingin Sanomat helyi lapnak készült felmérés azt állapította meg, hogy a finnek közel kétharmada (64 százalék) szerint Marin nagyon jól vagy elég jól ellátja miniszterelnöki feladatait, a nők között pedig még magasabb, 69 százalék az elégedettek aránya.

A brit lap szerint a választási kampány alapvetően a gazdaságról és a megélhetési problémákról szólt. A konzervatívok felelőtlen állami költekezéssel vádolták meg a kormányfőt, és jelentős kiadáscsökkentést irányoztak elő. Az elitellenes Finnek Pártja, amely 2015 és 2017 között már volt kormányon, pedig lecsökkentené a bevándorlást a nem EU-országokból – az ukrán menekülteket ugyanakkor továbbra is befogadná  –, és 2035 utánra tolná ki a karbonsemlegességi célok megvalósítását.

A kormányalakítási tárgyalásokat a legtöbb szavazatot szerző párt vezetője kezdheti meg, és sikeres egyeztetések esetén alapesetben a miniszterelnök is ő lesz. Bárki is nyer vasárnap, a kiegyensúlyozott erőviszonyok miatt szinte borítékolható, hogy a tárgyalások hosszú ideig fognak tartani, és sok múlhat majd a közepes és kis pártokon.

Marin már előzetesen kizárta az összefogást a Finnek Pártjával, a konzervatívok viszont szinte minden lehetőséget nyitva hagytak – azaz adott esetben a szociáldemokratákkal és a nacionalistákkal is hajlandók összefogni.

A választás eredményei egyébként már vasárnap éjfélre meglesznek az előzetes várakozások szerint.  

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG