5p

Ma már Európában nincs olyan ország, ahol nem negatív az irányadó jegybanki alapkamat és az infláció egyenlege. Magyarország azonban ebben az összevetésben még viszonylag jól áll: az előkelő negyedik helyen szerepel. Más kérdés, hogy az árstop nélkül csak a negyven tagú mezőny vége felé helyezkedne el.

A koronavírus-járvány, majd az annak enyhülését követően szinte rögtön kitört újabb válságjelenség, az orosz-ukrán háború hatására világszerte jócskán meglódult az infláció. Amit a jegybankok mindenekelőtt kamatemelésekkel próbálnak fékezni. Ezek ugyanis megdrágítják a finanszírozást, ami azt jelenti, hogy a hiteleket magasabb kamattal lehet felvenni. Ez a közgazdasági logika alapján a gazdaság szereplőit a költekezés visszafogására sarkallhatja. A vállalatok kevesebb beruházásba, fejlesztésbe foghatnak, a magánszemélyek pedig a fogyasztásuknál kénytelenek mértéktartóbbak lenni – például sokan dönthetnek úgy, hogy csak addig nyújtózkodnak, amíg a takarójuk ér, s nem igényelnek személyi kölcsönt, vagy lakáscélú hitelt egy ingatlan megvásárlásához, felújításához, bővítéséhez.

Persze nincsenek könnyű helyzetben a jegybankok, hiszen úgy kell zsonglőrködniük a kamatokkal, hogy azok ne legyenek úgymond kontraproduktívak. Vagyis azért ne is vegyék el teljesen a beruházási és a fogyasztási kedvet, ergo ne nullázódjon le a válság miatt amúgy is visszaesett gazdasági növekedési ütem.

A kívülállók számára logikusnak tűnik, a jegybankoknak annyival kell emelniük a kamatjukat, hogy az legalább egy szintre kerüljön az inflációval. Ez ugyanis azt eredményezné, hogy a megtakarítók pénzének az értéke nem romlik. Méghozzá azáltal, hogy ugyanakkora kamatot kaphatnak a kvázi kockázatmentes eszközökben (bankbetétekben, állampapírokban) fialt pénzükért, mint amekkora az infláció. Igaz, nem is többet, márpedig egy megtakarításnál ez fontos szempont.

Hiába keressük, eltűnt a reálkamat. Fotó: Depositphotos
Hiába keressük, eltűnt a reálkamat. Fotó: Depositphotos

Ebből az alapállásból buzdítják egyes szakértők, elemzők Magyarországon is a Magyar Nemzeti Bankot (MNB), hogy az eddigi, az utóbbi két hónapban (márciusban és áprilisban) már 100 bázispontot is elért szintű kamatemelésnél nagyobb mértékben szigorítsanak, inkább előbb, mint utóbb eltüntetve a kamatok és az infláció közötti különbséget.

Persze kérdés, milyen inflációról és milyen kamatokról beszélünk. A jegybankok az aktuális, az előző évhez viszonyított fogyasztóiár-indexet vegyék alapul, vagy az inflációs várakozásokat? Utóbbit abból kiindulva, hogy a bankbetétek nyitásánál, illetve állampapírok vételénél is alapvetően azt nézzük, mennyit kapunk vissza egy bizonyos idő múlva.

Márpedig az MNB erre az évre 7,5-9,8 százalék közé várja az inflációt, 2023-ra azonban 3,3-5, míg 2024-re 2,5-3,5 százalék közé. Míg az idei prognózisnak még az optimista szélétől is több mint 2 százalékponttal marad el a jelenleg 5,4 százalékos irányadó ráta, addig a következő két évét már meghaladja. Igaz, nem, tudni, ezeket az előrejelzéseket mennyire írhatja át az áprilisban kiugrott, az előző havit kereken 1 százalékponttal meghaladó, 9,5 százalékos infláció.

Pontosabb képet mutathat a kormány uniós konvergenciaprogramja, mivel az az MNB inflációs jelentésénél egy hónappal később, április végén készült el. Más kérdés, hogy az Orbán-kabinet által erre az évre prognosztizált 8,9 százalékos infláció bőven a jegybanki előrejelzési sávban maradt, még ha közelebb is van a felső széléhez.

Mindenesetre az MNB igazgatósága már az áprilisi infláció ismeretében nem tartotta szükségesnek a rövid távú piaci mozgások befolyásolására szolgáló egyhetes betéti kamatának a megemelését, azt 6,45 százalékon hagyta. Amiből arra lehet következtetni, hogy még a kiugró áprilisi adat sem téríthette el az inflációs prognózisukat.

Persze, ahogy azt már cikkünk elején említettük, nem csak Magyarországon téma, hogy az infláció mellett mekkora legyen a jegybanki alapkamat. Körbenézve azt lehet látni, hogy

az áprilisi adatok szerint jelenleg az öreg kontinens valamennyi országában negatív a reálkamat (sőt, két helyütt is, Dániában és Svájcban eleve az alapkamat is mínusszal kezdődik).

Némi vigasz lehet a megtakarításaikat forintban tartó honfitársainknak, hogy ezen a 40 országot tartalmazó listán az előkelő, negyedik helyet foglaljuk el (Liechtensteinről, Koszovóról, Montenegróról és Feröer-szigetekről nincs értékelhető adat).

Ám a magyarországi helyzet még rosszabb, mint amit a számok sugallnak, hiszen egyetlen bank sem ad annyit a betétei után, mint a jegybanki alapkamat – a Bankmonitor.hu adatai szerint a legmagasabb egy éves ajánlat, a Magnet Banké 4,9 százalékra szól. Szinte pontosan ennyivel, öt éven át éves átlagban 4,95 százalékkal kecsegtet a 2019 júniusi bevezetésétől kezdve hosszú időn át szuperkötvényként aposztrofált Magyar Állampapír Plusz. Mindössze az inflációkövető kötvények fizetnek többet az MNB-alapkamatnál, a 2025-ben lejáró Prémium Magyar Állampapír 5,85, míg a legújabb, 2028-as sorozatok 6,6 százalékot. (Ez utóbbi magyar specialitás, másutt nem ennyire gáláns az állam az adósságleveleit megvásárlókkal.)

Ugyanakkor, ha nem lenne árstop, illetve rezsicsökkentés, akkor a reálkamatok összevetésében a mezőny vége felé helyezkednénk el, mindössze tíz országot előznénk meg – mármint az alapján, hogy Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón azt mondta, a hatósági intézkedések nélkül 5 százalékkel lenne magasabb az infláció.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG