2p
Egy bank és egy kutatóintézet pénzügyi szakembereket kérdezett a magyar gazdaságról. Csaknem negyedük azt válaszolta: pocsék. De van pocsékabb is.

Nem várnak már további jelentős forintgyengülést a szakértők - derül ki a német ZEW intézet és az Erste Bank friss felméréséből. A megkérdezett 80 régióval foglalkozó elemző, portfólió menedzser és egyéb pénzügyi szakemberből a felmérés adatai szerint szinte pontosan ugyanannyian várnak további forintgyengülést, mint ahányan forinterősödést és stagnálást. A mostanihoz hasonló kiegyensúlyozottságot utoljára augusztusban mutatott a felmérés a forintra vonatkozóan.

Alábbhagyott viszont a hatalmas optimizmus a BUX index várható teljesítményével kapcsolatban. A felmérésben a válaszadók már csak 44,5 százaléka vélte úgy, hogy az emelkedni fog a következő fél évben, miközben 12,9-ről 22,2 százalékosra nőtt a pesszimisták aránya.

És a magyar gazdaság?

A magyar gazdaság helyzetéről alkotott kép is javult valamelyest egy hónap leforgása alatt. Már csak a megkérdezettek nettó 20 százaléka tartja azt pocséknak, ezzel a régiós országok között hátulról a harmadik helyet foglaljuk el. A magyarénál jelenleg is csak a török és a horvát gazdaság helyzetének a megítélése rosszabb.

A szakértők többsége még mindig az infláció emelkedésére számít Magyarországon, nettó 42,5 százalék volt ezen a véleményen. Eközben szűkült az olló a rövid és a hosszútávú kamatok alakulásával kapcsolatos várakozásokban. Még mindig a többség a rövid kamatok csökkenésére és a hosszúak emelkedésére számít, azonban előbbi tábor nettó 15,6 százalékos értéke 11,3 százalékpontos emelkedés, utóbbi 45,1 százalékos értéke 6,4 százalékos csökkenést jelent a januári értékhez képest.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG