5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Péntek reggeli háborús összefoglaló.

  • David Cameron brit külügyminiszter csütörtökön Kijevben tett meglepetésszerű látogatása során megígérte, hogy fenntartja Ukrajna katonai támogatását. A korábbi miniszterelnök látogatására akkor került sor, amikor Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közölte, hogy a nyugati szövetségesektől érkező, létfontosságú tüzérségi lőszerek juttatása megszakadt az Izrael és a Hamász közötti háború október eleji kezdete óta. „Csökkentek a szállításaink” – mondta Zelenszkij újságíróknak, konkrétan az ukrajnai keleti és déli frontvonalakon széles körben használt 155 milliméteres lövedékekre utalva, mondván, hogy „tényleg lelassultak”.
  • Cameron a déli kikötővárosba, Odesszába is ellátogatott az Egyesült Királyság külügyminisztereként tett első külföldi útja során. „Továbbra is meg fogjuk adni önöknek az erkölcsi támogatást, a diplomáciai támogatást, a gazdasági támogatást, de mindenekelőtt a katonai támogatást, amelyre nemcsak idén és jövőre van szükségük, hanem bármeddig is tart” – mondta Cameron a Zelenszkijjel folytatott megbeszélésen.

David Cameron első külügyminiszteri látogatása Ukrajnába vitt. Fotó: Depositphotos
David Cameron első külügyminiszteri látogatása Ukrajnába vitt. Fotó: Depositphotos

  • Zelenszkij újságíróknak külön elmondta, hogy az orosz erők valószínűleg rakétákat készítenek elő Ukrajna energetikai létesítményei elleni csapásokhoz a következő téli hónapokban. „Becslésem szerint felhalmozzák [a rakétákat], de nem rendelkeznek sokkal több rakétával, mint korábban” – mondta Zelenszkij, utalva a kritikus infrastruktúrák elleni tavalyi támadásokra.
  • Oroszország már nem tudja terepként használni támadásai előkészítésére a Fekete-tengert, Ukrajnának pedig sikerült magához ragadnia a kezdeményezést – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön a Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködési Szervezet Parlamenti Közgyűlése csúcstalálkozóján videóösszeköttetésen keresztül mondott beszédében. „A világon először a Fekete-tengeren lépett működésbe haditengerészeti drónflotta, amely Ukrajnáé. Műveleteink egyik fő eredménye, hogy Oroszország nem tudja a Fekete-tengert bázisként használni a világ más régióinak destabilizálására. Ezért most minden eddiginél nyilvánvalóbb, hogy a fekete-tengeri térségben együttműködésünket még aktívabbá kell tennünk” – fogalmazott az államfő. Kiemelte, hogy sikerült biztosítani a Fekete-tenger nyugati részének védelmét, amely immár lehetővé teszi a tengeri exportfolyosók működését. „A globális biztonság szempontjából is meghatározó Duna-régió most új jelentőséggel bír” – tette hozzá. Zelenszkij szavai szerint Ukrajna el tudta ragadni a kezdeményezést Oroszországtól a Fekete-tengeren, és olyan biztonsági feltételeket teremtett, amelyek arra kényszerítik az agresszor országot, hogy elmeneküljön a vízterület keleti részére, és megpróbálja elrejteni a hadihajókat.
  • Több mint 2400, hat és tizenhét év közötti ukrajnai gyermeket vittek 13 fehéroroszországi intézménybe azóta, hogy Oroszország megszállta Ukrajnát – derül ki a Yale Egyetem által közzétett kutatásból. Az ukrán főügyész májusban közölte, hogy vizsgálja Fehéroroszország állítólagos szerepét abban, hogy a konfliktus kitörése óta több mint 19 000 gyermeket deportáltak az oroszok által megszállt területekről, többek között Oroszországba.
  • Az Európai Bizottság javaslatot tett a Moszkva elleni szankciók tizenkettedik csomagjára, beleértve számos személyre vonatkozó korlátozásokat. A 47 személy között, akiket a bizottság a meglévő szankciós listákra kíván felvenni, szerepel Putyin unokatestvére, Anna Civiljeva, aki az Ukrajnában harcoló orosz katonákat támogató „A haza védelmezői” alapítvány elnöke, valamint Ilja Medvegyev, akinek neve és születési dátuma megegyezik a volt elnök egyetlen fiának nevével és születési dátumával.
  • Az Egyesült Államok szankciókat vetett ki a G7-ek által meghatározott árplafon felett értékesített orosz kőolaj szállítása miatt tengeri társaságokra és hajókra, mivel Washington igyekszik bezárni a kiskapukat abban a mechanizmusban, amelynek célja Moszkva megbüntetése az ukrajnai háború miatt. Az amerikai pénzügyminisztérium közleményben közölte, hogy az akcióban három, az Egyesült Arab Emírségekben székhellyel rendelkező vállalatra és három, a tulajdonukban lévő hajóra szabott ki szankciókat, azzal vádolva őket, hogy részt vettek a hordónkénti 60 dolláros felső ársapka fölötti áron értékesített orosz nyersolaj exportjában.
  • A francia háborús hős és volt elnök, Charles de Gaulle unokája azt mondta, hogy orosz állampolgárságot szeretne, mondván, hogy Oroszország „nagyszerű lehetőségeket” kínál. Pierre de Gaulle-t kevesen ismerik Franciaországban, de az orosz állami média a Kreml-barát kijelentéseit annak bizonyítékaként hirdette, hogy vezető nyugati hangok támogatják Moszkva ukrajnai támadását. „Megtiszteltetés lenne számomra, ha megszerezném az orosz állampolgárságot” – mondta egy újságírónak a szentpétervári kulturális fórumon – jelentették orosz ügynökségek.

(MTI, The Guardian)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG