2p

Az alkotmánybírókhoz Varga Judit igazságügyi miniszter fordult, miután a luxemburgi bíróság megtiltotta a jogellenesen hazánkban tartózkodó külföldi állampolgárok kitoloncolását. A kormány álláspontja szerint a bírák döntése sértette Magyarország Alaptörvényben rögzített szuverenitását. Az Alkotmánybíróság most úgy foglalt állást, hogy a kormány alkotmányértelmezése nem elegendő ok az Európai Unió Bírósága ítéletének felülvizsgálatára.

Orbán Viktor reggeli szokásos rádióinterjújában elmondta, hogy nagyon várja az alkotmánybírók ítéletét, miután a magyarok népszavazáson döntöttek arról, hogy nem támogatják Brüsszel bevándorlás politikáját. A miniszterelnök úgy vélte, hogy az alkotmánybírók ma eldöntik, az uniós törvények elsőbbséget élveznek-e a magyar jogszabályokkal szemben.

A kormányfő valószínűleg csalódott, mert az Alkotmánybíróság pestiesen szólva kifarolt a kormányfő kérdése elől és egyáltalán nem döntött abban a kérdésben, hogy akkor most az EU jogszabályok az elsők e honban, vagy a magyar törvények. A taláros testület ezzel szemben kimondta, „ha az Európai Unióval közös hatáskörgyakorlás érvényesülése hiányos, Magyarország jogosult a nem kizárólagos uniós hatáskör gyakorlására, amíg az EU intézményei meg nem teszik a közös hatáskörgyakorlás hatékony érvényesítéséhez szükséges intézkedéseket.”

Az alkotmányértelmezés nem elegendő ok (Fotó: kormany.hu)
Az alkotmányértelmezés nem elegendő ok (Fotó: kormany.hu)

Ez tartalmilag nem kedvező álláspont a kormány számára, mert konkrétan és implicit is azt jelenti, hogy Magyarország nem kerülheti meg az EU-val kötött nemzetközi szerződést. Ott intézkedhet csak önállóan, ahol nincsenek elfogadott közös elvek.

Gyakorlatilag pedig teljes kudarc, hiszen így a luxemburgi bíróság ítélete hatályban maradt, vagyis továbbra is tilos a jogellenesen hazánkban tartózkodó külföldi állampolgárok kitoloncolása.

A Helsinki Bizottság egyenesen a kormány szándékának bukásaként értékelte az Alkotmánybíróság döntését és felszólította a kabinetet, hogy vessen véget a menedékkérőkel szemben alkalmazott embertelenségnek.

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a témában nemsokára sajtótájékoztatót tart. A kabinet álláspontjáról rövidesen beszámolunk.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG