3p
Január végén derülhet ki, hogy kizárják-e a Fideszt az Európai Néppártból Donald Tusk szerint. A jobbközép pártcsalád új elnöke Orbán Viktort közeli barátjának nevezte, a magyar kormányfő politikai eszméivel, például az illiberális demokráciával ugyanakkor nem ért egyet. A lengyel politikus elárulta azt is, hogy korábban milyen jótanácsot kapott a U2 frontemberétől.
Donald Tusk a zágrábi kongresszuson. EPA/ANTONIO BAT

Az Európai Néppárt (EPP) a tervek szerint január végén dönt majd arról, hogy kizárja-e soraiból a jelenleg felfüggesztett tagságú Fideszt, jelentette ki Donald Tusk Zágrábban újságíróknak ma, a pártcsalád kongresszusának második napján.

Még készül a jelentés

Az EPP új elnöke hozzátette: megvárja a magyar kormánypártról készülő hivatalos jelentést.

Ezt követően nagyon intenzív konzultációkat fogok kezdeni.

A Fidesz tagságát márciusban függesztették fel a demokratikus értékekkel és a jogállamisággal kapcsolatos aggályok miatt. Ezzel párhuzamosan az EPP felállított egy vizsgálóbizottságot, az úgynevezett Bölcsek Tanácsát, amely tanulmányozza a magyarországi fejleményeket és értékeli a Fidesz politikáját.

Jelentésüket, amelyet korábban őszre ígértek, január elején nyújthatják be. A Politico értesülései szerint a Bölcsek Tanácsa eddig két alkalommal találkozott Orbán Viktor kormányfővel, a Fidesz elnökével, és decemberben ismét egyeztetni fog vele.

Orbán a barátom, de...

A brüsszeli hírportál szerint Donald Tusk mai nyilatkozatában nagyon közeli barátjának nevezte Orbán Viktort, de hozzátette, hogy nem ért egyet az általa képviselt elvekkel, különösen az illiberális demokráciával:

Elkötelezetten fogunk harcolni az ilyen típusú eszme ellen.

A lengyel politikust tegnap választotta meg a kongresszus az EPP új elnökének 491 igen szavazattal, 37 ellenében. Ő az első kelet-európai elnök a pártcsalád történetében.

Mérsékelt jobboldal

Tusk egyik legnagyobb kihívása éppen az, hogy megfelelően kezelje a Fidesszel fennálló konfliktust. Az mindenesetre nem túl biztató a magyar kormánypárt számára, hogy az új EPP-elnök a pártcsalád mérsékeltebb ágához tartozik, és már korábban is többször bírálta – burkoltan vagy kevésbé burkoltan – a magyar kormánypárt politikáját.

Tegnapi beszédében egyrészt kiállt a nemzet és a haza, mint identitásteremtő közösségi formák mellett, másrészt – konkrét nevek említése nélkül – szembehelyezkedett a populistákkal, a manipulátorokkal és az autokratákkal, akik – mint mondta – a többi közt azt hitetik el az emberekkel, hogy a határok védelme nem egyeztethető össze a liberális demokráciával, a hatékony kormányzás pedig a jog uralmával.

Kell a melodráma

Az Európai Tanács leköszönő elnöke ugyanakkor utalt arra is, hogy nem szabad rutinszerűen, érzelemmentesen, unalmasan politizálniuk. Felidézte, hogy egyszer meglátogatta Brüsszelben Bono, a U2 frontembere, és azt mondta neki:

Veszíteni fognak, ha nem lesz annyira melodramatikus a narratívájuk, mint a populistáké.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG