Ezen a héten az ivóvíz csatlakozni fog a kőolajhoz, a rézhez, a szójához és egyéb nyersanyagokhoz az amerikai árutőzsdéken, ami félreérthetetlen jelzés arra vonatkozóan, hogy ivóvíz-szűkösségi problémák küszöbére érünk. A mezőgazdasági szereplők, a hedge fundok és az önkormányzatok mostantól képesek a víz jövőbeli elérhetősége ellen hedgelni, vagy épp arra spekulálni Kaliforniában – amely a legnagyobb mezőgazdasági piaccal rendelkezik az Egyesült Államokban.
Vízbankok szerte a világban
A víz határidős ügyletei az első ilyen jellegű kontraktusok az Egyesült Államokban, amelyeket egyébként még szeptemberben jelentettek be, mivel hőség és tűzvészek pusztították az USA nyugati partját, és miután Kalifornia egy nyolc éves aszály miatt a végét járta. A határidős ügyletek lényege, hogy a nagy vízfogyasztók, például a mandulatermelők és az elektromos közművek számára fedezetként szolgáljanak a vízár-ingadozásokkal szemben, emellett a szűkösség mérése szempontjából is fontosak.
Spanyolországban már az 1997-es víztörvény reformja létrehozta az ivóvíz-bankokat, ahol kereskedni lehet használati jogokkal Délkelet-Spanyolország egyes folyóinak vízgyűjtő területein. Vízbankok már szintén működnek Ausztráliában, Chilében és a talajvíz-készletekre vonatkozóan az USA Nebraska, valamint Kalifornia szövetségi államaiban.
Friss fejlemények
Az ENSZ alig két hete figyelmeztetett arra, hogy az ivóvízhiány már napjainkban 3 milliárd embert érint. Bizony, az elmúlt két évtizedben az egy főre jutó elérhető ivóvíz mennyisége ötödével zuhant.
Az pedig egy héttel ezelőtti hír, hogy a csapadék hiánya és a rendezetlen öntözés miatt a nagy török városok víztartalékai drasztikusan lecsökkentek, mindez a 16 milliós Isztambul esetében még egy hónapra elegendő vízkészletet jelent. Magának Erdogan elnöknek kellett megszólalnia, aki a fogyasztás visszafogására szólított fel, „hiszen idén csupán feleannyi csapadék esett, mint az elmúlt években” – mondta a geopolitikai ügyekben mindig határozott és harcias vezető.
Délkelet-Ázsiából pedig 10 napja érkeztek hírek arról, hogy a 4 ezer kilométeres Mekong folyam haldoklik. Kína már 11 gátat épített a folyam felső folyására – és további 8 építését vette tervbe. A száraz időszakok gyakoribbá válásával a folyam alsó folyásán elterülő országok – mindenekelőtt Vietnam – kiszolgáltatva érzik magukat és regionális szakértők már „a következő Dél-kínai-tengeri konfliktus-övezetről” értekeznek.
Mi a baj?
A túlnépesedett emberiség által előidézett ökológiai pusztítás és klímaváltozás hozzájárul a sivatagosodás terjedéséhez és az egyre gyakoribbá váló rendkívüli időjárási eseményekhez. Az ezekkel járó édesvíz- és élelmiszerhiány elvezet a népesség elvándorlásához, illetve a szűkös erőforrásokért vívott egyre hevesebb küzdelmekhez.
Aligha véletlen, hogy egy négy évvel ezelőtt készült tanulmány szerint az 1980-2010-es időszak etnikumok közötti fegyveres összetűzéseinek 9 százaléka esett egybe olyan regionális klíma-katasztrófákkal, mint például hosszan tartó aszály. Nem mintha teljesen új jelenségről beszélnénk: az emberiség történelmének legkorábbi írásos feljegyzése ez ügyben időszámításunk előtt 2400-ban keletkezett, amint Umma és Lagas mezopotámiai városok hajba kaptak az öntözőcsatornákon a Tigris és Eufrátesz folyók között.
A rohamléptű ipari és mezőgazdasági fejlődésnek köszönhetően száz év alatt már egyébként is hatszorosára nőtt a világ vízfogyasztása. Eközben a Föld lakossága háromszorosára nőtt, így egyre többen szomjaznak tiszta vízre. Érdemes azt is megnézni, mire megy el a sok folyadék. A mezőgazdasági termelés a globális vízfogyasztás mintegy 70 százalékát teszi ki, 22 százalékot az ipari tevékenység visz el, és a maradék 8 százalék jut emberi fogyasztásra.
A Föld teljes vízmennyiségének kevesebb mint 3 százaléka édesvíz, amely elsősorban a gleccserekben és jégtakarókban található, fagyott állapotban. A globális felmelegedés szintén a rossz tendenciákat erősíti, hiszen elolvadnak az édesvíz-bázist jelentő jégmezők és gleccserek. A klímaváltozás pedig sok helyen aszályt hoz – ahol korábban virágzó termelés folyt.
Szennyezés, egyenlőtlen eloszlás
Tovább tetézi a problémát, hogy a világ ivóvíz-készletének 60 százaléka kilenc, ritkán lakott ország területén található. Kanada például a Föld teljes édesvíz-készletének 25 százalékát birtokolja.
Kínában él a világ lakosságának 20 százaléka, de az édesvizeinek csupán 7 százalékával rendelkezik. Peking felszíni vizeinek 40 százaléka eközben már olyannyira elszennyeződött, hogy még mezőgazdasági vagy ipari használatra sem alkalmas.
A Nílus biztosítja Egyiptom édesvíz-felhasználásának 97 százalékát. De a folyót egyre inkább elszennyezik a kezeletlen mezőgazdasági és települési szennyvizek, amely nemzetközileg is kimagasló számú ember halálát okozzák. Az ENSZ az országban már 2025-re kritikus vízhiányt jelez előre.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
Az 1MDB állami alap több milliárd dolláros botrányában betöltött szerepét simítja el. 
