Az energiaátállás (’Energiewende’) egy 2002 óta létező, és 2011-ben nagy kormányzati lökést kapott terv. Főbb pontjai:
- 2022-re bezárják az összes atomerőművet
- 2050-re az 1990-es állapothoz képest legalább 80 százalékkal csökkentik a CO2 kibocsátást
- 2030-ra a megtermelt áram fele megújuló forrásból lesz, 2050-re pedig 80 százaléka (szél, nap, víz).
Az átállás ütemét Merkel ráadásul felgyorsította a 2011-es fukusimai nukleáris katasztrófát követően és azóta már nyolc atomerőművet kapcsoltak ki a 17-ből. Nos, ezek a célok és ez a gyorsaság minden zöld aktivista szívét megdobogtatják.
Az átallás politikai viharban
De a német átállás most belpolitikai viharba került és több külföldi kormányzat is a túl gyors és túl radikális átállás miatt negatív tanulságként tekint Berlinre. Egyes befolyásos gazdasági szakértők egyenesen öngyilkosságról beszélnek és egy „elképesztően drága tévútról”. Mi történt?
Nos, az átállás és az alternatív termelés miatt nagyon drága lett az áram Németországban. Bár óriási szubvenciókkal támogatja az állam a megújulókat, de ezt a költséget leginkább az emberekkel fizettetik meg. A német háztartásoknak jelenleg kétszer annyit kell fizetniük az áramért, mint amerikai társaiknak.
De még az ipari fogyasztók is 30 százalékkal magasabb áron kapják az áramot, mint négy éve. Mivel a német gazdaság idén ősszel csak egy hajszállal kerülte el, hogy recesszióba ne süllyedjen, ez a teher a versenyképességen egyre akutabbá válik.
Ráadásul nem hogy csökkent, hanem inkább nőtt a széndioxid-kibocsátás. Ez azért alakult így, mert a megújulókkal van egy nagy baj: ha nem süt a nap, vagy nem fúj a szél, akkor nincs áram. Ha meg sokat süt és sokat fúj, akkor nagyon sok van. Ezért olyan erőművek kellenek támogatásul, amelyeket könnyen lehet fel- és lekapcsolni. Ebben a kategóriában pedig a legolcsóbbak a szénerőművek jelenleg. Vagyis egyelőre minél nagyobb a megújulók aránya a német piacon, annál fontosabbak a szénerőművek, amelyek képesek kiegyenlíteni a nagy ingadozásokat.
A Vattenfall-ügy
A Vattenfall energiaóriás 100 százalékban a svéd állam tulajdona, és odahaza büszke arra, hogy energiaforrásainak jelentős része megújuló. Németországi vállalata azonban messze áll ettől, sőt a legmocskosabb energiaszolgáltatónak számít.
Kelet-Németországban barnaszenet bányászik, a klímavédelmi szempontból egyik legkárosabb fosszilis energiahordozót. A cég október végén bejelentette, hogy megválik a német barnaszén üzletágtól és az ott foglalkoztatott 8 000 embertől. A német kormány most kapkod és a gazdasági miniszter kérlelő levelet írt svéd kollégájának a döntés visszavonása ügyében.
A miniszter intervenciója egy világos jelzés, hogy milyen kihívásokkal szembesül most az energiaváltás. Az atom-kiszállás már egy nagy űrt hagyott a német energiatermelésben, amely a Vattenfall lépésével most csak növekedne. Groteszk módon tavaly már 1990 óta így is a legmagasabb szinten állt Németországban a szénből nyert áram mennyisége.
Az már csak hab a tortán, hogy a Vattenfall az atom-kiszállás miatt most a német kormányt egy amerikai bíróságon 4,7 milliárd euró kártérítésre pereli. Ezzel nincsen egyedül, az EON és RWE óriások 10 milliárdra perelik az államot.
A kegyelemdöfést aztán egy nemrégen publikált Stanford egyetemi tanulmány adta meg. Az IEEE Spectrum-ban megjelent írásban a kutatók annak a véleményüknek adtak hangot, miszerint a megújítható energiák túl drágák és megbízhatatlanok és az csupán egy ábránd, hogy ezzel föl lehet tartóztatni a klímaváltozást.
A végén a jelek szerint a magyar politikai vezetésnek lesz igaza, és 2040-ben a paksi áram lesz a legolcsóbb Európában, miközben Németország a falnak megy a nagy átalakításával.
Nem lesz külföldön szavazóhelyiség. 
