Ez önmagában jó hír, hiszen emberek milliói előtt nyílnak meg új lehetőségek, viszont arról nem szabad megfeledkezni, hogy egy ilyen mértékű változás a társadalmi instabilitás veszélyét is magában hordozza, hogyha a kormányzat kudarcot vall a terv sikeres levezetésében. Az tehát, hogy az Öböl-menti országoknak sikerül-e újraírni társadalmi szerződésüket, nem csak saját maguk számára fontos, hanem a világ számára is, mivel az olaj- és gáziparban jelentős befolyással bíró államok a kulturális értékek a muszlim világ más szegleteibe történő exportálásában is fontos szerepet játszanak.
Amióta a régió arab országai az 1970-es években átvették az olaj- és gázkitermelés irányítását a nyugati cégektől, a felállás egyértelmű volt. Az uralkodók a petrodollárokat arra használták, hogy az alattvalóikat „kényeztessék” a kényelmes közalkalmazotti állásoktól kezdve a víztámogatásokon át az ifjú házasoknak járó bónuszokig mindennel, míg a külföldieket arra ösztönözték, hogy végezzék el azokat a munkákat, amelyeket az állampolgárok nem tudtak vagy nem akartak elvégezni. Ezeknek a bevándorlóknak nem volt lehetőségük arra, hogy állampolgárokká váljanak, akár építkezéseken izzadó munkások, akár légkondicionált irodákban dolgozó bankárok voltak. És mindenkinek – helyieknek és külföldieknek egyaránt – el kellett fogadnia a király szavát.
Az Egyesült Arab Emírségek és Szaúd-Arábia, amelyek együttesen napi 14 millió hordó olajat pumpál ki a világba, már régóta tisztában van azzal, hogy a fosszilis tüzelőanyagok iránti kereslet csökkenni fog, és hogy nagyjából 10-20 évük van arra, hogy alapjaiban átalakítsák gazdaságukat. Az ukrajnai háború az energiaárak megugrását eredményezte, ami azt jelentheti, hogy az Öböl-menti államok a következő öt évben 3,5 milliárd dollárt kereshetnek az energiaexportból, ez pedig egy olyan pénzalapot képez, amelyből befektethetnek. Ez azonban nem minden, hiszen a geopolitikai környezet is megváltozott, az amerikai támogatás kevésbé biztosított, miközben szorosabb kapcsolatok épülnek ki más államokkal, Indiától Izraelig.
Valami elindult
A már lezajlott változások némelyike megdöbbentő. Szaúd-Arábiában a nők, akiket korábban eltiltottak a vezetéstől, ma már motorral járnak dolgozni. 2017-ben a szaúdi nők 17 százalékának volt munkája vagy keresett munkát; ma ez az arány 37 százalék.
Az éttermekben egykor tilos volt zenét játszani, most az alkoholtilalom lazításáról beszélnek. Ahogy Szaúd-Arábia liberalizálódott, az Egyesült Arab Emírségek is reformokkal válaszolt, hiszen igyekszik megőrizni dominanciáját üzleti központként. A szomszédos Omán és a gázban gazdag Katar egyelőre még zárkózottabb, de nem sokáig – talán senkit sem kell emlékeztetni arra, hogy Katar nemrég rendezte meg a labdarúgó-világbajnokságot.
Egyre több alapvető szabadságjogot is elismernek – legalábbis papíron. Az Emírségekben új törvények dekriminalizálják a házasság előtti szexet, és lehetővé teszik a nem házas párok számára az együttélést. A szexuális zaklatás és a nemi erőszak büntetését szigorították.
A gazdasági reformok
A szélesedő szabadságjogok okozta eufóriára mindazonáltal azért is szükség van, mert a gazdasági reformok miatt sokan szívják a fogukat. Az olajvagyonból származó juttatásokat folyamatosan csökkentik, az Egyesült Arab Emírségek például már megszüntette az üzemanyag-támogatásokat, és Szaúd-Arábia is várhatóan hasonló lépésre készül.
2018 óta az Öböl-menti Együttműködési Tanács hat országa közül négyben bevezették a az általános forgalmi adót; a jövedelemadó, amely egykor elképzelhetetlen volt, ma már szintén lehetséges, júniusban pedig az Emírségek bevezeti a társasági adót is.
Ez azonban még nem minden, hiszen ahogy a zsíros állami, valójában kevés tényleges munkavégzést igénylő töltelékállások az energiaszektorban egyre megfogyatkoznak, az arab országok állampolgárai rákényszerülnek arra is, hogy versenybe szálljanak a magánszektor munkahelyeiért. A verseny pedig jelentős: az Egyesült Arab Emírségek, ahol a 10 milliós lakosság közel 90 százaléka külföldi, további 3-5 millió embert szeretne becsábítani, amelynek érdekében megerősítette a külföldiek tulajdonjogát, és megkönnyítette a tartózkodási engedély, sőt akár az állampolgárság elérését is.
Kihívások még jócskán vannak
Egy azonban biztos, ahhoz, hogy a társadalmi és gazdasági átalakulás ne járjon súlyos következményekkel az országok őshonos lakói számára, arra is szükség van, hogy a kormányzatok biztosítsák a boldoguláshoz szükséges eszközöket.
Az oktatás például jó kiindulópont lehet, hiszen Katar, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek iskolásai messze elmaradnak más, gazdag országbeli társaiktól. Magas a lemorzsolódási arány, mert a diákok – különösen a fiúk – azt feltételezik, hogy számíthatnak egy állami állásra, ez pedig ahogy fentebb is látható, egyre kevésbé igaz.
Bár papíron a végbement változások elismerésre méltók, az nem vitatható, hogy eddig a nagyobb társadalmi szabadságjogok nagyobb politikai elnyomással és centralizációval jártak együtt, különösen Szaúd-Arábiában, Mohamed bin Szalmán koronaherceg alatt.
Ez pedig akár óvatosságra is intheti a jelenlegi hatalmon lévő köröket, hiszen elképzelhető, hogy az élet más területein egyre komolyabb szabadságokat tapasztaló, de kudarcokba ütköző állampolgárok előbb-utóbb a politikába is jobban beleszólnának majd, különösen akkor, hogyha a gazdasági változások veszteseket teremtenek.
Két héttel az Aszad-rezsim bukása után a szíriai menekültek levelet kaptak az osztrák bevándorlási hivataltól, amelyben közlik, hogy eljárást kezdeményeztek a menedékjoguk visszavonására. 
