A cikk eredetileg a G7-en jelent meg.
– A napokban ismertették a jelentést, amelynek évek óta ön a szerkesztője, és amelynek idei legfőbb megállapítása szerint az atomenergia üzletileg és gyorsaságban sem képes már felvenni a versenyt a megújuló beruházásokkal, ezért a klímaváltozás ellen nem jó választás. Ám a jelentés szerint a tőke elsöprő többsége ma már éppen a megújulókba megy, és a folyamat gyors. Mindez azt jelenti, hogy minden rendben, a problémát megoldottuk?
– Nem, nagyon messze vagyunk attól, hogy a problémát megoldottnak tekintsük. Ha csak az új befektetéseket nézzük egy bizonyos régióban, mint például az Európai Unióban, akkor azt látjuk, hogy az elektromos hálózatba kapcsolt új kapacitások 95 százaléka 2018-ban már megújuló forrásból származott, a többi pedig földgáz volt. Ha ez lenne a hálózat általános összetétele, akkor a problémát megoldottuk volna, mert 5 százalék földgáz nem oszt vagy szoroz. De nem itt vagyunk. Hol állunk tulajdonképpen? Számos ország van, ahol a szén aránya még mindig jelentős, és ebbe például Németország is beletartozik. Sőt, a lignit aránya is nagy, ami a legszennyezőbb forrás.
A trend rendben van, de a helyzet nem jó, mert a szénerőművek részesedése nem csökken elég gyorsan, és a hálózat hatékonysága nem megfelelő. Az elektromos áram csak az energiafelhasználás 20 százalékát adja, de a rossz hír az, hogy még az olyan országokban is, mint Franciaország, ahol az atomenergia adja az áramtermelés 70 százalékát, az energiafelhasználásban ez csak 17 százalékot képvisel. Németországban is hasonlóak az arányok. Elkeserítő arra gondolni, hogy hátra van még az energia 83 százaléka, amivel kezdenünk kell valamit.
– Ön évek óta készíti ezt a nukleáris jelentést, mire következtet a változásokból? Az atomenergia szerepe lassan, de biztosan csökken, míg teljesen ki nem múlik?
– Én nem jósolok semmit, a jelentésnek nem az előrejelzés a célja. Sőt, úgy gondolom, hogy a jóslás vagy előrejelzés fogalmát az energiapolitikából ki kellene irtani, mert ez azt sugallja, hogy valami úgyis meg fog történni, és nem tudjuk befolyásolni. Van az a mondás, hogy a jövőt nem tudjuk megjósolni, de meg tudjuk tervezni. Sokkal lényegesebb, hogy nagyon is jól értjük, mi történt a múltban, és ezek alapján jó ötleteink lehetnek arra, hogy mit kellene tennünk ma. Ha abból indulunk ki, hogy az atomerőművek addig működnek, amíg az engedélyeik érvényesek – bár megjegyzem, sokszor meghosszabbítják az életciklusukat -, az iparágnak legalább háromszorosára kellene növelnie a bővítést csak ahhoz, hogy az energiamixben az atom arányát fenntartsa. Nincsenek ma olyan mutatók, amelyek szerint ez megtörténhet. Pont ellenkezőleg: minden arra utal, hogy ez nem következik be, mert az atomerőmű-építések száma csökken.
Ha élőlény lenne az atomenergia, akkor a számok alapján már régóta a veszélyeztetett fajok listáján lenne.
Teljesen világos, hogy egy természetes megszűnési folyamatnak vagyunk a szemtanúi, néhány országban ezt aktívan segítik, néhány országban egyáltalán nincs is erről közbeszéd, máshol pedig kimondottan növelni szeretnék az atom szerepét. Ilyen például az Egyesült Államok is, ahol atompárti szövetségi kormányzatok követték egymást, a valóságban azonban nem történt semmi, sőt, éppenséggel visszakoztak.
– A nukleáris fejlesztések azonban nem pusztán gazdasági vagy energetikai döntések, hanem politikai szerepvállalások is. Mi magyarok például az orosz atomipar fenntartásához is vastagon hozzájárulunk Paks II. építésével.
– Én ezt egy kicsit másképp szoktam megfogalmazni. Mi nagyon alapos munkát végeztünk, amikor felmértük az új építésű nukleáris kapacitások üzleti környezetét. Az eredmény elég világos: az atomerőmű egyszerűen nem versenyképes, és ez nem vélemény, hanem a számokra alapozott tény. Ennek fényében elég furcsa, hogy egyes országokban mégis az építés mellett döntenek. Én ezek mögött mindig egyedi indokokat látok, és szinte nincs két egyforma eset, gyakran még egy országon belül is vannak különböző indokok miatt épülő erőművek. Vegyük például Törökországot, ahol egy erőművet már 40 éve terveznek megépíteni, már 30 évvel ezelőtt is volt olyan kivitelező, amely hozta volna hozzá a komplett finanszírozást is, mégsem történt semmi. Ha ma Erdogan és Putyin megegyezik az építésről, mit tudhatok meg én a részletekről? Fogalmunk sem lehet a megegyezés lényegéről, vagyis az építés indokairól. Csak azt tudjuk, hogy
pusztán energiatermelési szempontból biztosan semmi értelme nincs.
Egy másik példa Irán, amelynek van olajkincse, de a megújuló energiaforrásai is kiválóak. Feltehetjük a kérdést, hogy nekik miért kell atomerőmű, de a válasz nem egyszerű. A nukleáris mérnökök a tudományos ranglétra legfelső fokán állnak Iránban, a befolyásuk nagy, az elismertségük óriási, ennek a szerepét például én is sokáig alábecsültem.
A britek miért építenek atomerőművet? Egyrészt azért, mert sosem volt B tervük, másrészt azért, mert a francia állam ellenőrzése alatt álló kivitelezővel szerződtek, és az még akkor sem hátrálhat meg, ha belerokkan a projektbe. El tudja képzelni az újságok címlapját azután, hogy a francia kivitelező beismeri, hogy nem éri meg neki megépíteni egy angol atomerőművet? Na, az a nap lenne az egész nyugati atomipar utolsó napja. Olyan ez, mint a bicikli, ha felül valaki rá, akkor hajtani kell, különben elesik.
– A tényleges kérdés talán az, hogy például ön elfogadja-e természetes körülménynek, hogy ebben az üzletben politikai és egyéb érdekek is érvényesülhetnek.
– Én csak azt mondom, hogy ha bármi más indoka van az erőműépítésnek, akkor beszéljünk arról, és ne tegyünk úgy, mintha ennek bármi köze lenne az energetikához, vagy úgy, mintha megérné. Beszéljünk akkor a valós indokokról!
– Ha a biztonsági kérdéseket és a hulladékelhelyezést nem nézzük, akkor a nukleáris energiatermelés egyébként egy lenyűgöző tudomány. Ha nem építünk erőművet, akkor ezt a tudást és annak a jövőjét is kidobjuk az ablakon, nem?
– Pont ellenkezőleg. Ez a tudomány akkor lenyűgöző, ha a biztonsági és a hulladékelhelyezési problémákat nézzük. Katasztrófa, hogy a fiatalok nem érdeklődnek a nukleáris technológia iránt, én ezt már sok éve mondom. Csak ne fessünk a fiatalok elé egy délibábot a nukleáris reneszánszról, vagy egyáltalán arról, hogy atomerőművet fognak építeni.
|
| Kép forrása: EPA/JULIEN WARNAND |
– Mi a perspektíva egy fiatal előtt egy hanyatlásra ítélt iparágban, ahol nem épülnek új dolgok?
– Tíz éve tartok előadásokat Nantes-ban az egyetemen nukleáris mérnök hallgatóknak, és egyszer már az első szünetben odajött hozzám egy hallgató megkérdezni, hogy akkor ő most jobban tenné-e, ha pályát módosítana. Mondtam neki, hogy az isten szerelmére meg ne tegye, maradjon a szakmában, mert biztos állása lesz egész életében. A lényeg az, hogy nem kell nukleáris fanatikusnak vagy egyenesen hívőnek lenni ahhoz, hogy ezt a tudományágat megszeresse valaki, és megpróbáljon válaszokat keresni azokra a kérdésekre, amelyeket ez a technológia még tartogat nekünk.
– Nehéz elképzelni, ahogy valaki izgalomba jön az atomhulladék említése kapcsán.
– Nem értek egyet, ez csak márkázás kérdése. A közönséges szemét feldolgozását ma minek nevezzük? Környezetvédelmi technológiának, és máris érdekesebben hangzik. A hallgatók elkezdik a tanulmányaikat, és rögtön mennek terepre, tulajdonképpen a szemétben bányászni, és nagyon érdekesnek találják az egészet. Mert az is.
– Nem tudja elképzelni, hogy hosszabb távon fordul a kocka, és például a tudományos fejlesztések következtében az atomerőmű-építés lesz a legjobb üzleti és klímapolitikai lehetőség, még a megújulókkal szemben is?
– Ebből a szempontból azt kell megnézni, hogy a tapasztalat mit mutat, vagyis mi az a tudományos munka, amiből ipari méretekben is használható újítások születnek. Tizenöt évvel ezelőtt beszélgettem egy LED fényforrás kutatóval, aki akkor levezette nekem, hogy mi fog történni a következő 15 évben. És az történt, szóról-szóra. Ehhez hasonló módon elég jó rálátásunk van most arra, hogy a napenergia-hasznosítás merre halad, és az energiatárolásban mi várható. A friss amerikai adatok szerint ma már a napenergia a termelési és tárolási költségekkel együtt is versenyképes a működő atomerőművek átlagos költségével.
– És az atomiparban nem látszik semmi ehhez hasonló?
– Semmi. Az egyetlen menekülési útvonal számukra az lehet, ha el tudnak szakadni attól, hogy ilyen gigászi kapacitásokat építsenek, amihez állandó és nagy kapacitású felvevőhálózat szükséges.
– Pedig pont erről megy a nagy vita már évek óta, hogy ezek a nagy erőművek biztosítják az egész rendszer stabilitását, míg a megújulók termelése ingadozik, instabil.
– De ha ez tényleg ennyire így lenne, akkor hogyan lehet az, hogy például Dánia áramellátását ma már körülbelül 40 százalékban szélerőművekből meg tudják oldani, és a napról akkor még nem is beszéltünk? Egészen más logikájú hálózati rendszerekről beszélünk, sok mindent át kell alakítani, technológiai és munkaszervezési oldalon is, hogy ez kezelhető legyen, és a fogyasztást is okos rendszerekkel kell megoldani. És tudja, mi a dán rendszer legérdekesebb kulcsa? Az, hogy óriásit fejlődtek a várható energiatermelés előrejelzésében. Ma már pontosabban meg tudják határozni, hogy holnap mennyi áramot fognak termelni a szél- és naperőművek, mint azt, hogy mennyi lesz az ország áramfogyasztása, pedig utóbbi aztán tényleg könnyebbnek látszik. És ezek alapján tervezik meg a holnapot.
– Szóval az egész csak meteorológia?
– Az.
(G7)
Egyre több a külföldi áldozat. 
