3p
Idén Amerikában több kiskereskedelmi üzlet fog bezárni, mint 2008-ban, az összeomlás idején. Nem mintha válság lenne: a gazdaság dübörög, csak épp átrendeződik a piac. Túl sok üzlet nyílt, miközben az internetes vásárlás szerepe is növekszik. Azért lesz még hol vásárolni: a méretes országban csak plázából 1200 várja a közönséget.

Itthon megszokott jelenség lett, hogy az egykor virágzó főútvonalak, mint a budapesti Rákóczi út mentén az üzletek sorra bezártak, üres, piszkos kirakatok fogadják az arra járókat. Az ok egyszerű volt: az üzletek beköltöztek a plázákba, és oda tódul a közönség. Azóta már kissé változik a helyzet, a Körút például egészen feléledt, de a folyamat teljesen nem fog visszafordulni. Most Amerikában is zajlik egy átalakulás, bár egész másmilyen.

Túl sok pláza

A plázák ott már 50 éve elindultak hódító útjukra, de miután hatalmas országról van szó a hazainál többszörösen nagyobb fejenkénti vásárlóerővel, és persze nem egy nagyvárosban koncentrálódik a gazdaság és a vásárlóerő java, mint nálunk, így annak idején nem is volt ilyen drámai a hatás. Viszont tény, hogy Amerikában egy lakosra hatszor annyi üzlet-alapterület jut, mint Európában vagy Japánban, és most látszik, hogy ez egyszerűen nem fenntartható, pláne, hogy az internetes vásárlás is csökkenti a piac méretét.

Az üzletek gyakran épp a plázákban zárnak be, így rengeteg kiadó terület lesz, és persze csökkennek a bérleti díjak. Mindez persze nem is meglepő egy olyan országban, ahol 1200 pláza van, kissé talán több az indokoltnál, vagy legalábbis a jelenlegi piaci igényeknél. Az Urban Outfitters vezérigazgatója szerint a plázák túl sok üzletet építettek kiadásra. Szerinte lufit fújtak, és mint a piaci lufik szoktak, ez most kipukkad.

Soha még ennyi

Az ezredforduló óta egyébként évente átlagosan 2-3000 üzlet zárt be az országban, de 2008-ban 6000 volt ez a szám, idén pedig a Bloomberg szerint 8000 fölött lehet ez a szám. Egyes kiskereskedelmi cégek csődöt jelentenek, így sokszor összes üzletük bezár, mások, mint pl. a J.C. Penney üzleteik egy részét, értelemszerűen a veszteségeseket zárják be. Van olyan is, amelyik teljesen átáll az e-kereskedelemre, és ezért zárja be minden boltját.

Azonban az internetes kereskedelemben sem könnyű bővülni: ott van az óriás, aki még időben kapcsolt, és most a piac nagy részét letarolja: az Amazon. Tavaly az internetes kereskedelem teljes növekedésének 53 százalékát vitte el az Amazon, a többi, sok ezer kereskedőnek jutott a maradék 47 százalék összesen.

A népszerűek kitartanak

Az üzletek bezárása területileg és az egyes bevásárlóközpontban meglehetősen eltérő mértékű: vannak népszerűbb, felkapottabb plázák, ezek remekül mennek, mindenki megtartja bennük az üzletét. Vannak gyengébben muzsikáló, úgynevezett C és D osztályúak, szinte kizárólag ezeket sújtja az üzletek bezárása. Ezek az összes bevásárlóközpont 30 százalékát képviselik.

A jólmenő plázákban egyébként nem is csökken a vásárlók száma: felmérések szerint a vásárlók 75 százaléka továbbra is szereti fizikailag megtekinteni a kínálatot és úgy vásárolni, így ők hosszabb távon sem térnek át az e-kereskedelemre, legfeljebb egy-egy termék esetében.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG