A török kormányzó párt idén kéthavonta kreált újabb és újabb nemzetközi válságot. A szíriai Idlib tartományban februárban és márciusban, Líbiában áprilisban és májusban, bombázta Irakot júniusban és júliusban, aztán belobbantotta a Kelet-Mediterráneumot augusztusban és szeptemberben. Mindezek részben elterelték a választók figyelmét a hazai gazdasági depresszióról – na jó, csak részben, mivel tegnap az azeri-örmény harcokba azonnal hangosan beleálló Törökország devizája újabb történelmi mélypontra zuhant.

Szír milicisták bevetésen

Ankara egyben az ágrólszakadt szír menekültek közül zsoldosokat soroz be, akiknek többek között török állampolgárságot ígér. Teljesen beleillett a képbe tehát, amikor a mostani azeri-örmény összecsapás előtt pár nappal arról érkeztek hírek, miszerint Ankara szír zsoldosokat dob át Bakuba. Ezek között harcedzett milicisták is vannak, beleértve a Hamza-csoportot és a türkmén kontingenst (Sultan Murat Division). Az örmény külügyminisztérium tegnap már azt állította, hogy török katonai szakértők szolgálnak az azeri csapatok oldalán, amelyek török drónokat és vadászgépeket vetnek be.

Erdogan elnök már az augusztusi örmény-azeri határvillongás kitörésekor azonnal Baku mellé állt, és török F-16-os vadászgépek érkeztek Azerbajdzsánba, hogy részt vegyenek a “Turkish-Azerbaijani Eagle 2020” nevű hadgyakorlaton. A német állami sajtó jelentése szerint több jel is arra mutat, hogy Ankara egy állandó katonai bázist szeretne létrehozni Azerbajdzsánban. A 2010-ben ratifikált török-azeri katonai paktum egyébként közös katonai fellépést követel meg, bármelyik országot érne támadás egy harmadik fél részéről.

Az örmény piros ász

Azerbajdzsán katonai költségvetése tavaly 1,8 milliárd dollárt tett ki, míg Örményországé közel 650 millió dollárt – ami a szegény ország GDP-jének közel 5 százaléka! Ennek ellenére az utóbbi 3 évtizedben az örmények rendre felülkerekedtek katonailag. A szovjet időkben ugyanis Moszkva az örményeket „nyugati” nemzetnek tartotta, akik a szovjet fegyveres erőknél teljes értékű kiképzést kaptak; a Vörös Hadseregnek számos örmény származású tábornoka volt, akik komoly hadászati eredményekkel büszkélkedhettek a második világháborúban.

Ezzel szemben az azeriek „keletinek” (vagyis ki nem mondottan bár, de megbízhatatlannak) minősültek, ami (többek között) azzal járt együtt, hogy sorozás és bevonulás után főleg munkaszázadoknál, építkezéseknél és más, nem-kombattáns alakulatnál szolgáltak.

De Törökországon kívül milyen külső szereplők játszanak még érdemi szerepet ebben a konfliktusban?

Oroszország

Örményország tagja a Moszkva vezette Kollektív Biztonsági Megállapodás Szervezetének (ODKB), amelyből Azerbajdzsán már 1999-ben kilépett. Erdogan agresszív fellépése Azerbajdzsán mellett az elmúlt hónapokban természetesen nem kerülte el Putyin elnök figyelmét, aki július 31-én váratlanul két, Azerbajdzsánnal határos körzetben (Volgográd és Rosztov) és Örményország területén rendelt el katonai gyakorló műveleteket. A 2010-ben meghosszabbított, az orosz erők örményországi állomásoztatását lehetővé tevő szerződés értelmében 2044-ig biztosított a közvetlen orosz katonai jelenlét a török határ mellett fekvő Gjumriban és Erebuniban.

Az örmény miniszterelnök vasárnap telefonon tájékoztatta Putyin elnököt a kitört konfliktusról. Tegnap a Moszkvába akkreditált örmény nagykövet kijelentette, hogy a harcok még nem eszkalálódtak olyan szintre, hogy Jereván kérje Moszkva katonai segítségét.

Szerbia

Július végén a szerb kereskedelmi miniszter megerősítette, hogy Belgrád gránátvetőket szállított Jerevánnak. Az azeri külügyminisztérium bekérette a szerb nagykövetet az eset kapcsán.

Izrael

Tel-Aviv forradalmasította az utóbbi években az azeri drón-flottát. Kevéssé ismert szélesebb körben, hogy hazánk stratégiai partnere, Azerbajdzsán már most is engedélyezi az izraeli hírszerző ügynökségeknek Irán-elleni műveletek végrehajtását a saját területéről.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)