Az elmúlt évtizedek legszorosabb versenyét hozta a török elnökválasztás első fordulója. Recep Tayyip Erdogan elnök 49,5, fő kihívója, Kemal Kilicdaroglu mintegy 45 százalékot szerzett, azaz egyikük sem érte el az 50 százalékot. Emiatt május 28-án újabb forduló lesz, amelyen már csak kettejük közül választhatnak a törökök. Ön szerint ki lesz végül a befutó?
Kevés esélye van az ellenzéknek, Erdogan valószínűleg meg fogja nyerni a választást.
A harmadik helyen végzett jelölt, Sinan Ogan szavazói ugyanis nacionalisták, és feltehetően a jelenlegi elnökre fognak voksolni a második fordulóban. (Ogan, aki a radikális jobboldal jelöltje, a szavazatok 5,2 százalékát szerezte meg az első fordulóban.)
Persze van azért még bizonytalansági tényező, például az, hogy kik és hányan maradnak majd otthon. Most mindenesetre további két hét kampány jön.
Ami a parlamentet illeti, ott továbbra is az Erdogan vezette Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) alkotja majd a legnagyobb erőt, koalíciós társaival együtt pedig többsége is lesz. Igaz, mintegy 30-cal csökken majd a képviselői száma. (A konzervatív AKP előreláthatóan 266 képviselőt delegálhat a törvényhozásba, a balközép Köztársasági Néppárt, a legerősebb ellenzéki párt pedig 169-et.)
Erdogan már két évtizede uralja a török politikát. 2003-tól 2014-ig Törökország miniszterelnöke volt, 2014 óta pedig államfő. Az előző két választást már az első fordulóban megnyerte 51,8 és 52,6 százalékos eredménnyel. Ha valóban nyerni fog harmadszor is, azt minek köszönheti?
Sikerült jól mozgósítania a társadalmi törésvonalak mentén. A konzervatív szavazók azon része, akik esetében elemzők előzetesen arra számítottak, hogy Kemal Kilicdaroglura fognak szavazni, megmaradtak az ő pártján.
Erdogant számos kritika érte hatalomkoncentrációja és autoriter kormányzása miatt, az amerikai Freeedom House think tank például „nem szabad” minősítést adott az országnak 2022-es értékelésében a politikai és a civil jogokat tekintve. Ha csak a választást nézzük, az mennyire tekinthető még szabadnak?
Az biztos, hogy a médiareprezentáció nem volt kiegyensúlyozott. Tegnap a török közszolgálati adón néztem az eseményeket, és ott például csak Erdogan pártjának a székházát kapcsolták élőben, az ellenzékét nem.
A médiát tekintve a kormánypárt pénzügyi forrásai is sokkal nagyobbak, ebből a szempontból tehát sokkal kedvezőbb helyzetben van az államfő.
Igaz, választási visszaélésekről ma reggelig nem érkezett jelentés, és verekedések sem voltak, pedig az hozzátartozik az ottani választásokhoz.
A második fordulónak tehát Erdogan az esélyese, ugyanakkor még nem teljesen lefutott a verseny. Mi a valódi tét az ország, valamint Európa és a világ szempontjából?
A választás arról szól, hogy marad-e Erdogan rendszere. A hatpárti ellenzéki koalíció az elnöki rendszer leépítését és demokratizálódást ígér.
Az előzetes közvéleménykutatások azt jelezték, hogy csökkent Erdogannak és pártjának a támogatottsága a 2018-as választáshoz képest. Ez a februári földrengés következményeinek (a katasztrófában mintegy 60 ezren vesztették életüket) és a rossz gazdasági helyzetnek, a nagyon magas inflációnak tudható be (tavaly októberben 85,5 százalékon tetőzött, azóta mérséklődik).
Kérdés, hogy miként zajlana az elnöki rendszer leépítése egy esetleges ellenzéki győzelem esetén. De az ország nagyon nehéz gazdasági helyzetben van. Ha pedig átalakítják a kamatpolitikát, akkor valószínűleg vissza fog esni a gazdasági növekedés (ez tavaly 5,6 százalék volt), ami megint rengeteg problémát vet fel.
A törökök most abban bíznak, hogy a világgazdasági helyzet már javul és az infláció is csökkenni fog, és ennek pozitív hatásai lesznek rájuk nézve is. Azt is remélik, hogy képesek Keletről és Nyugatról is becsatornázni pénzeket.
Egy új vezetés esetén javulna a kapcsolat a Nyugattal, mind az EU magállamaival, mind az Egyesült Államokkal, de összességében nem lenne jelentős változás a külpolitikában.
Az igazi kérdés, hogy mennyire tudja majd a Nyugat megtámogatni Törökországot anyagilag.
Az ukrajnai háborúval kapcsolatos politikában sem lenne változás, ha mégis az ellenzéki jelölt nyerne?
Nem. Törökország Kelet és Nyugat között egyensúlyoz, és ezt elfogadja a török társadalom. Az ország támogatja Ukrajna területi integritását, és ezt tette már tavaly február 24-e (az Ukrajna elleni orosz támadás kezdete) előtt is. Erdogan is többször kijelentette, hogy nem ért egyet az orosz agresszióval. Fegyvereket szállítanak Ukrajnának, humanitárius segítséget is küldenek, és befogadtak minimum 100 ezer ukránt.
A szankciókhoz viszont nem csatlakozott Törökország, amelynek EU-n kívüli országként stratégiai autonómiája van. Emiatt is értékelődött fel Oroszország számára. Moszkva részben a szankciók megkerülésére használja, és több orosz oligarcha is Törökországban parkoltatja a jachtjait.
De Törökország nem csak Oroszország, hanem Ukrajna és a Nyugat számára is felértékelődött ebben a konfliktusban. Nem véletlenül tudta tavaly nyélbe ütni a gabonaszállítási egyezményt, ami hatalmas eredménynek számít (az ENSZ és Törökország közvetítésével létrejött megállapodás biztonságos folyosót biztosít az ukrán gabonaexportnak a Fekete-tengeren). Ez persze saját érdeke is volt, hiszen így maga is kap gabonát.
Tehát az egyensúlyi politikát jól csinálta Törökország, ezt felesleges lenne felrúgni. Ráadásul Erdogan az utóbbi két évben igyekszik mindenkivel kibékülni. Helyreállította a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel, közeledik az Öböl-menti államok felé, sőt, Szíriával és Egyiptommal is új alapokra helyezné a kapcsolatokat.
Kilicdaroglu mindezt csak folytathatná. Amiben újat hozna, az a nyugati közeledés, de ennek is megvannak a korlátai. Győzelmével sem lenne Törökország hirtelen EU-tag. (A 2005-ben megindult csatlakozási tárgyalások régóta meg vannak rekedve.)
Az a tény, hogy a mostani az eddigi legszorosabb választása Erdogannak, csak a rossz gazdasági helyzetnek tudható be, vagy vannak mélyebb okok is?
Sok dolog összejött. A tavalyi, 70-80 százalékos infláció már önmagában elég ok lenne. Az állam ezt a bérek és a nyugdíjak megemelésével kompenzálja, ebben a hónapban ingyen adja a gázt, Ramadánkor pedig ajándékcsomagot adott a rászorulóknak.
Erdogan tehát osztogat, és a nemzeti büszkeséget próbálja fűteni: hadiipari fejlesztésekkel, drónokkal, hadihajókkal büszkélkedik.
Meg azzal, hogy megindult a kitermelés a Fekete-tengeri gázmezőkön, és elkészült az első török elektromos autó. És az ellenzékhez hasonlóan alacsony inflációt és nagy gazdasági növekedést ígér.
És az ellenzéki koalícióban mi a vonzó a törökök számára? A Nyugat-barát politika?
Igen, de ez kevésbé hívószó most. Az ellenzék üzenete, ahogy mondtam is, hogy építsük le az Erdogan-rendszert, vessünk véget az autoriter tendenciáknak, valamint egy hitelesebb politikával rakjuk rendbe a gazdaságot. A magas inflációt ugyanis Erdogan számlájára írják. Tehát az ellenzék két fő szlogenje: demokratizálódás és gazdasági jólét.
Térjünk ki végül a hazai vonatkozásokra. A magyar kormány számára mi a tét? Azt ugye tudjuk, hogy Erdogan és Orbán Viktor kormányfő szövetségesek.
A magyar kormány számára nyilván Erdogan hatalmon maradása lenne a célszerű a már kiépített kapcsolatok miatt. Ha végül mégsem ő nyerne, akkor kellene egy pragmatikus áthangolás az új, más habitusú vezetőre. De ez aligha lenne probléma, a magyar-török kapcsolatok keretrendszere nem változna. Továbbra is fontos lenne, hogy legyen egy Törökország felé jóindulatúan viselkedő uniós tagállam, és továbbra is megmaradna fórumnak a Türk Államok Szervezete.
Ami a gazdaságot illeti, mivel a törököknek nagy szükségük van a külföldi befektetésre, nem hiszem, hogy a magyar cégeknek nehézségeik lennének hatalomváltás esetén.
A gazdasági kapcsolatok óriásit fejlődtek az elmúlt években: a kereskedelem például többszörösére, 3,5-4 milliárd dollárra nőtt. Nagy török befektetők is megjelentek a magyar piacon, tavaly például az autóüvegeket gyártó Sisecam fektetett be Kaposváron. Persze a török cégek könnyeben be tudnak jönni Magyarországra, mint fordítva, hiszen a török gazdaság protekcionista.
És energia szempontjából is fontos lesz Törökország, hiszen a Mol is rajta keresztül szállít olajat Azerbajdzsánból, és törökországi LNG-terminálok használatáról is folynak egyeztetések.
A nagyívű egyezmények megszületését pedig nyilván segíti, ha a politikai vezetés között is jó a kapcsolat. Most úgy néz ki, hogy ez a jövőben is megmarad.
Jön a fele részben állami, fele részben önkormányzati BKK. 
