Megszorítunk vagy növekedünk?
| 1. Növekedési paktum (a római minicsúcson 130 milliárdos csomagról állapodott meg a négy legnagyobb uniós gazdaság vezetője). 2. A gazdasági kormányzás integrációjának menetrendje. 3. Bankunió létrehozása: közös betétbiztosítási alap/esetleg egy bankmentő alap létrehozása. 4. Európai tranzakciós adó bevezetése. 5. Az európai bankok közvetlen feltőkésítése. 6. Az EKB kötvényvásárlási programjának folytatása illetve annak forrása (ez az ESM lehet). 7. A második görög mentőcsomag feltételei. 8. A spanyol bankmentés részleteinek kidolgozása. 9. Az eurókötvények. 10. Az eurókötvények "light" változata. A 10 témában az előzetes nyilatkozatok alapján csak a tranzakciós adó bevezetése körül körvonalazódik egyetértés, bár a közös adópolitikát az erre a kérdésre hagyományosan érzékeny London eddig mindig megtorpedózta. |
Alapvetően két nézet áll egymással szemben: az Európai Bizottság valamint a német után a három legnagyobb uniós gazdaság vezetői mind a gazdasági kormányzás megerősítésével kívánják elmélyíteni az európai integrációt. Ez nagy elmozdulás a tavaly december eleji csúcshoz képest, ahol a francia álláspontot még Nicolas Sarkozy képviselte és az európai válságkezelés útját alapvetően a német-francia tandem határozta meg: megszületett a stabilitási paktum. Jól látszik azonban, hogy ez sok problémát nem oldott meg, a spanyolok közel kerültek egy mentőcsomaghoz, a Moody's pedig hamarosan a bóvli kategóriába vághatja az országot, miközben a portugáloknak nem biztos, hogy sikerül teljesíteni a mentőcsomagért cserében vállalt feltételeket (a megszorításokkal párhuzamban az ország gazdasága durva, 3,3%-os recesszióba süllyedhet idén). Az olaszoknál egyelőre jól működik a Salva Italia program, de a kötvényhozamok itt is azt mutatják, nincs minden rendben.
A gazdasági kormányzás megerősítése tulajdonképpen a közös adósságfinanszírozást jelenti, vagyis az eurót használó országok közösen bocsátanának ki kötvényeket: a tehermegosztás is közös lenne. Ehhez kapcsolódhat a bankunió létrehozása és egy közös betétbiztosítási alap létrehozása is. Ehhez kapcsolódóan a Bizottság azt is felvetette, párhuzamban az új francia államfővel, Francois Hollande-dal, hogy a stabilitás mellett szükség lenne egy növekedési paktumra is.
A képlet ugyanis nagyon egyszerű: vagy megszorítunk és lemondunk a növekedésről vagy élénkítjük a gazdaságot, beindítjuk a növekedést a fiskális szigor kárára. A gazdaságösztönzéshez ugyanis pénz kell. A növekedéssel azonban csökkenthető lenne aztán az adósságszint is, hiszen azt a GDP arányában számolják el. Ez a vita fősodra, de az erre adott válaszok hosszú távon határozhatják meg, meddig marad egyben az eurózóna.
|
| Merkel a "huszonhatok" ellen? |
Fásult európaiak
Az európai vezető hatalmak lakossága egyre rezignáltabban veszi tudomásul, hogy évről-évre megszorítások következnek, miközben az óceán túloldalán az amerikai gazdaság bővül és a nadrágszíjat sem kell összébb húzni. A német adófizetőket pedig egyre jobban frusztrálja, hogy az "ő pénzükből mentik a szabálytalankodókat", csak a görögnek nyújtott mentőcsomagba minden hetedik eurót Berlin adta...
Ha ez nem lenne elég az európai vezetőknek, itt vannak még a spanyolok is.
Először kaptak pirosat a spanyolok
Az eurózóna pénzügyminisztereiből álló Eurócsoport először mutatott stop táblát a tavaly hivatalba lépett spanyol kormánynak, mikor tegnap azt mondta, nem járul hozzá, hogy Madrid az európai mentőalapból közvetlenül feltőkésítse bajban lévő bankjait. Februárban a Rajoy-kabinet még sikerrel lobbizta ki, hogy a tavalyi 8,5%-os deficit után idén 5,8%-ra emeljék az eredetileg 4,5%-os célt. A spanyol kormány ráadásul komoly megszorításokat jelentett be és elindította munkaügyi reformcsomagját is. A piacok azonban türelmetlenek. Az ingatlanlufi kipukkanása miatt a spanyol bankszektor megroppant, a negyedik legnagyobb pénzintézet, a Bankia már így is 20 milliárdos állami mentőövre szorult.
Ijesztő tendencia
Az Európai Bizottság azt javasolta, hogy az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) pénzügyi alapjából közvetlenül juttassanak tőkét a spanyol bankoknak. Érthető, hogy Barroso azok után hogy 3 évig tétlenül nézte, ahogy Görögország csődbe megy, most miért akar gyorsan és határozottan lépni. Ez a lépés rövid távon valószínűleg gyógyírt jelentene a spanyol bankszektor gondjaira, de egyúttal veszélyes precedenst is teremt. Lám-lám, a napokban előkerült egy újabb csontváz a szekrényből, Ciprus legnagyobb bankjának is tőkére van szüksége. Persze legyinthetünk Ciprusra, hogy kis gazdaság, a neki juttatandó mentőcsomag mérete pedig alig észrevehető az európai válságtérképen, de a tendencia mindenképpen figyelemreméltó: 24 órán belül két uniós tagország kért pénzügyi segítséget bankszektora megsegítése miatt...
Mindenki egyért? Szó sem lehet róla
A nagy közösködés azonban itt sem megy. Ha a spanyol bankok közvetlen tőkejuttatást kapnak, akkor az nem duzzasztja tovább a spanyol államadósságot (közel 100 milliárdos csomagról van szó), és Madrid nem is vállal feltételeket a mentőcsomag fejében. Ez gyökeresen ellentmond annak, ahogy Brüsszel eddig nyújtott segítséget a tagországoknak, az írek máris jelezték, hogy újratárgyaltatnák a mentőcsomagjukhoz járó feltételeket és ezt a ziccert valószínűleg az új görög kormány sem hagyná ki. Az Eurócsoportot vezető Jean-Claude Juncker épp erre hivatkozva vétózta meg a közvetlen feltőkésítést: Madrid csak a kormányon keresztül kaphat pénzügyi mentőcsomagot a bankjai feltőkésítésére, és ennek feltételei lesznek.
A spanyol bankok közvetlen feltőkésítését Berlin is elutasítja. Angela Merkel a római minicsúcson prózaian egyszerű indokkal válaszolt az újságírók kérdésére: azért nem támogatja ezt a megoldást, mert a jelenleg hatályos uniós alapszerződés szerint erre nincs mód. Míg Brüsszel, Madrid, Róma és Párizs is gazdasági kormányzásról beszélt az uniós csúcs kapcsán, Angela Merkel rendre a politikai unió megerősítését hangsúlyozta. Vagyis, ha a huszonhetek megállapodnak a válságkezelés mikéntjében, akkor ehhez ki kell alakítani a megfelelő politikai kereteket és ezek alapján kell lépni. Ez azonban elhúzódó válságkezelést jelent megint csak, miközben még nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy az eurózóna biztosan egyben marad - hiába is ez a vezető európai hatalmak szándéka. Arról nem is beszélve, hogy amikor a németek ilyen horderejű politikai reformokat akarnak átnyomni a tagállamokon, a britek rendre mosolyogva hátradőlnek és elkezdik nézegetni a királynő arcképét a saját fizetőeszközükön.
Tudják, csak...
A pénzügyi válság egyértelműen felszínre hozta az euró intézményi hátterének megoldatlan problémáját, az európai vezetők ma már abban sem értenek egyben mi az eurójegybank feladata: kötvényeket vásároljon vagy csak az árstabilitás fenntartásával kell foglalkoznia?
A sorozatos intézményi reformok után is úgy tűnik, Európa képtelen gyorsan reagálna a válságra. Ma már nem az a baj, hogy Washingtonban nem tudják, milyen számot kell tárcsázni, ha Európával akarnak beszélni, hanem hogy nincs olyan formátumú európai vezető - Barroso, Van Rompuy, Merkel, Hollande? -, aki felemelné a kagylót, hogy megkérdezze a Fehér Házat: Ti hogy csináltátok?
A francia államfő hét elején azt mondta Rómában, tudják, hogy Európának egységet és erőt kell sugároznia. Úgy tűnik ehhez a recept még nincs meg, de a válság negyedik évében legalább a felismerés megtörtént.
Reggelhez képest jobb, délelőtthöz képest rosszabb a hangulat a tőzsdén. 
