2p

Törökországban gyorsult az éves infláció novemberben.

A török statisztikai hivatal (Türkiye Istatistik Kurumu - TÜIK) hétfőn ismertetett adatai szerint az éves fogyasztói áremelkedés mértéke novemberben 61,98 százalékra, tavaly december óta a legmagasabbra emelkedett az októberi 61,36 százalékról.

Elemzői várakozások átlagában azonban még magasabb, 63,0 százalékos novemberi éves infláció szerepelt.

Az infláció emelkedéséhez novemberben főként a lakhatási és rezsiköltségek gyorsuló, 37,5 százalékos növekedése járult hozzá az egy hónappal korábban jegyzett 26 százalékos éves szintű emelkedést követően. Az alkoholos italok és dohánytermékek novemberben 71,4 százalékkal, októberben 62 százalékkal drágultak éves összevetésben, a ruházati cikkek és lábbelik ugyancsak nagyobb mértékben, 40,7 százalékkal lettek drágábbak 12 hónap alatt novemberben az előző havi 39,2 százalékos éves áremelkedést követően.

Már 62 százalék az infláció a törököknél (montázs). Fotó: Depositphotos
Már 62 százalék az infláció a törököknél (montázs). Fotó: Depositphotos

Novemberben az élelmiszerárak éves növekedése ugyanakkor négyhavi mélypontra, 67,2 százalékra lassult az októberi 72 százalékról.

Havi szinten a fogyasztói áremelkedés 3,28 százalékra esett az októberi 3,43 százalékról. Szakértők nagyobb, 3,90 százalékos havi inflációt vártak.

Legutóbbi kamatdöntő ülésén, november 23-án a török jegybank 500 bázisponttal, 40 százalékra emelte az irányadónak számító, hétnapos repokamatot az infláció elleni küzdelem részeként. Hafize Gaye Erkan nemrég kinevezett vezető elnöksége alatt ez volt zsinórban a hatodik kamatemelés. Elemzők előzetesen szerényebb, 250 bázispontos növeléssel számoltak.

A kamatdöntés után kiadott közleményében azonban a jegybank jelezte, hogy a kamatemelési ciklus lezárulhat a közeljövőben. A közlemény úgy fogalmazott, hogy "a monetáris politikai szigorítás üteme lelassul, és a ciklus rövid időn belül véget ér", adta hírül az MTI.

Inflációs körképünket itt olvashatják:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Majdnem 100 tonna aranyat őriznek Dél-Pesten
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 19:06
Megvan a nemzet aranytartaléka, a 94,7 tonnát biztonsággal őrzi Dél-Pesten a Magyar Nemzeti Bank – tudatta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke pénteken.
Makro / Külgazdaság Megint a Távol-Keleten kalapozik a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:01
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) a júliusban módosított finanszírozási terve alapján mandátumot adott egy kínai renminbiben denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott devizakötvény („pandakötvény”) kibocsátásának megszervezésére Magyarország részére – olvasható az ÁKK honlapján pénteken közzétett tájékoztatásban.
Makro / Külgazdaság Kiderült: egyáltalán nem kuriózum a magyar építőipar magára találása
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:56
Az euróövezetben is nőtt az ágazat termelése májusban.
Makro / Külgazdaság Ez se gyakori: azonos irányba mozgunk a románokkal
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:38
Nemcsak a magyar építőipari termelés nőtt májusban, hanem keleti szomszédainké is.
Makro / Külgazdaság Porszem került a svájciak precíz gépezetébe
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:11
Óraexportjuk 5,6 százalékkal csökkent júniusban.
Makro / Külgazdaság Kíváncsi, hogy olcsóbban vagy drágábban tankolhat hétvégén?
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 10:56
Ha a nagykereskedőkön múlik, akkor ugyanannyiért, mint pénteken.
Makro / Külgazdaság Bod Péter Ákos: Kárfelmérés és kárbecslés Trump vámemeléseinek három hónapja után
Bod Péter Ákos | 2025. július 18. 05:44
Az amerikai elnök januári beiktatása után eltelt időben nem lett Ukrajnában béke, a palesztin ügy sem oldódott meg – de ezen nem csodálkozhatunk. Ám a nagy amerikai vámemelés sem a megígért módon zajlott le. Legfeljebb az első felvonást láttuk, és nem tudni, műsor-e a műsor. Kétrészes kamaradarab vagy öt felvonásos királydráma? Mintha még nem lenne megírva a szövegkönyv. Lapcsoportunk, a Klasszis Média állandó szerzője, a volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár írása.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor megmagyarázta, miért dadogott Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 19:29
A miniszterelnök egy interjúban arról is beszélt, mikor lesz látható a repülőrajt.
Makro / Külgazdaság Micsoda hét: újabb árcsökkenés jön a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 13:27
A héten már másodjára megy lejjebb az egyik üzemanyagfajta ára. 
Makro / Külgazdaság Minden oka megvan, hogy jókedve legyen a Morgan Stanley-nek
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 18:03
A Morgan Stanley, az egyik legnagyobb amerikai bank a vártnál nagyobb második negyedéves nyereségről és bevételről számolt be szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG