4p
A GDP bővülése második negyedévben elérte a 3,9 százalékot, a növekedés fő forrása egyrészt az ipar, illetve a korábbi nagy autóipari beruházások termelése. Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője szerint azonban a közeljövő nem lesz ilyen fényes, ennek több oka is van.

Idén első félévében csúcsra lett járatva a magyar gazdaság: a GDP bővülése második negyedévben elérte a 3,9 százalékot, amire utoljára 2006 első negyedévében (szintén egy választási évben) volt példa - írja elemzésében Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője. A növekedés fő forrása egyrészt az ipar, illetve a korábbi nagy autóipari beruházások termelése. 

Az ágazat bővülését jelentős működőtőke-beáramlás előzte meg, ami új kapacitásokat és munkahelyeket teremtett. A külföldi működőtőke a hazai felzárkózás legfőbb motorja volt az elmúlt 20 évben és a kedvező hatásai most is érződnek. Ilyen hatás például, hogy nem csak a járműgyártásban, hanem a beszállító ágazatokban is nőnek a beruházások, ez a másodkörös hatás pedig újabb munkahelyeket, kapacitásokat teremt.

Az állam is besegített

A növekedést emellett az állam is jelentősen élénkítette: az ING Bank számításai szerint a költségvetés romló strukturális egyenlege 1,4 százalékponttal romlott tavalyhoz képest, így jelentősen, közel 1 százalékponttal hozzájárult a növekedéshez. 

A hatás termelési oldalon elsősorban az építőiparban csapódik le, felhasználási oldalon pedig a beruházásokat pörgeti. Növeli a beruházásokat a jegybank Növekedési Hitelprogramja is, ennek köszönhetően az állóeszköz-felhalmozás közel 19 százalékkal nőtt a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest. A költségvetési évekre jellemző osztogatás a fogyasztásban is tetten érhető. 

Beindult a fogyasztás


Balatoni András

A reálbérek jelentősen nőttek az elmúlt időszakban, így a fogyasztás is emelkedésnek indult: A 2,5 százalékos emelkedése kimagasló az elmúlt évekhez képest. A kormány emellett a közműcégekkel finanszíroztatta a választási évekre jellemző magas reálbér-indexet: a rezsicsökkentés miatt mélypontra bukó infláció szintén a vásárlóerő emelkedését eredményezte. A belső kereslet egyre inkább erőre kap, részben a kormányzati keresletélénkítés miatt. Ez azonban a növekedés másik forrását, azaz a nettó exportot mérsékli, aminek a növekedési hozzájárulása nullára süllyedt az előző év azonos időszakához képest.

Mit várunk a közeljövőben?

A gazdasági növekedés nagy valószínűséggel mérséklődni fog a második félévben részben gazdasági, részben pedig technikai hatások miatt. 

A kivitel növekedésében jelentős lefelé mutató kockázatot hordoz az orosz-ukrán konfliktus. A két országba irányult tavaly a hazai kivitel 5,5 százalék. Jól jelzi az ipari kilátások romlását a beszerzési menedzser-index, azaz a PMI  megbicsaklása, emellett az év vége a szezonális hatások, valamint a magas bázis miatt várhatóan szintén nem lesz olyan acélos az iparban. Ezzel szemben a mezőgazdasági hozzáadott-érték vélhetően tovább növekszik a kedvező időjárás miatt megugró terméshozamok miatt. A kis súlyú ágazat megóvhatja a második féléves növekedést a jelentős lassulástól. Összességében az idei évben 3,3 százalékos növekedéssel kalkulálunk.

A bankok gigavesztesége sem segít

Balatoni András szerint jövőre tovább lassul a gazdaság növekedése. Ennek oka egyrészt, hogy a költségvetési mozgástér elfogy az idei évben, vagyis a fiskális politika növekedési-hozzájárulása nulla negatív lehet 2015-ben.

A devizahiteles csomag okozta gigaveszteség a mérlegük összehúzására ösztönözheti a bankokat, ami a hitelezés piaci lábának további szűkülését eredményezheti. A Növekedési Hitelprogram frissen kibővített keretösszege, valamint az időtartamának elnyújtása csupán lassíthatja ezt a folyamatot, de teljes mértékben ellensúlyozni nem tudja. Míg tehát az idei évben nagy valószínűséggel 3 százalékot meghaladja a növekedés, addig a jövő évben a 2 százalékot sem fogja elérni az ING Bank számításai szerint.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
Makro / Külgazdaság A hőségre az üzemanyagárak sem mozdulnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 12:10
Holnaptól sem a 95-ös benzin, sem pedig a gázolaj ára nem változik. A kutak várják a közel-keleti békét, meg persze a védett üzemanyagár kivezetését.
Makro / Külgazdaság Nemcsak az időjárás, a költségvetés helyzete is nagyon meleg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:21
Magyar Péter: „Az előző kormány tevékenysége miatt akár 7-8 százalék is lehet az idei költségvetési hiány.”
Makro / Külgazdaság Egy-két milliárdos cég különösen jól járhat az óriásplakátok betiltásával
Vámosi Ágoston | 2026. június 29. 10:03
Október 1-jétől Budapest nagy részéről eltünteti a reklámfelületeket a Fővárosi Önkormányzat rendelete, néhány kivétellel. A Privátbankárnak egy iparági szereplő arról beszélt, hogy a bontás sokba kerül, és perek tucatjai várhatók. De mennyibe kerül egy reklámháló a Széll Kálmán téren, vagy az Oktogonon, és melyik cégtípus a legnagyobb vesztese a döntésnek?
Makro / Külgazdaság Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. június 29. 05:57
Megérkezett az új Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés.
Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG