Alakszandr Lukasenka belarusz elnök szeptember 26. és 29. között Szocsiban járt Vlagyimir Putyinnál, és találkozójuknak a sajtó számára elérhető részében támogatta Oroszország külpolitikai irányvonalát. Azt is bejelentette, hogy
a nyugati szankciók nem kényszerítenek ki engedményeket, a bejelentett mozgósítás pedig az orosz nép „lojalitásának” próbája lesz.
A következő napokban egyik fél sem közölt semmilyen információt a tárgyalások menetéről vagy az esetlegesen megkötött megállapodásokról.
Szeptember 28-án Lukasenka meglepetésszerű látogatást tett Abháziában, ahol az ottani önhatalmúlag kikiáltott hatóságokkal folytatott megbeszélések során kijelentette, hogy „Abháziát nem lehet letörölni a térképről”, és hangsúlyozta a gazdasági együttműködés fejlesztésének szükségességét. Lukasenka
nem hajlandó „de jure” elismerni még az oroszok által támogatott, tisztázatlan státuszú területeket, bár ezzel egyidejűleg „de facto” elismeri őket,
például a kétoldalú gazdasági együttműködés fejlesztésével, ahogy azt abháziai látogatása is hangsúlyozta.
Eddigi pozíció
Az elmúlt nyolc hónapban Fehéroroszországnak sikerült távol maradnia az ukrajnai háborúban való közvetlen részvételtől, bár ugródeszkaként szolgált Oroszország teljes körű februári inváziójához szomszédja ellen.
Minszk logisztikai támogatást, utánpótlási vonalakat, orvosi ellátást is biztosított az orosz katonáknak és repülőtereket, hogy légitámadásokat indíthasson Ukrajna ellen. Arról is érkeztek hírek, hogy belorusz tankokat és lőszereket szállítottak a megszállt Donbászba és a Krím félszigetre.
Jött az eszkaláció
A hónap elején azonban Lukasenka jelezte, hogy országa csatlakozhat az orosz–ukrán háborúhoz. A fehérorosz vezető október 10-én bejelentette egy „közös fehérorosz-orosz katonai csoport” bevetését válaszul az ukrajnai támadás állítólagos fenyegetésére.
Ez a lépés jelentős eszkalációt jelent Fehéroroszország háborúban betöltött szerepében. Azt jelzi, hogy Lukasenka felkészíti a fehérorosz közvéleményt – amely a konfliktus kezdete óta határozottan kiállt a belorusz fegyveres erők bevetése ellen –, miközben formális indoklást keres Fehéroroszország nagyobb szerepvállalására a konfliktusban.
A háborúban való közvetlen részvétel azonban túl kockázatos lehet a minszki rezsim számára, sőt magának a Kremlnek is.
Az „unióállam” védelmi doktrínájának aktiválása
A közelmúltban négy ukrán régió Oroszország általi annektálása beszűkítette Lukasenka mozgásterét a háborús erőfeszítések támogatására irányuló orosz követelésekkel szemben. A Kreml immár gyakorlatilag azt állíthatja, hogy az ukrán ellenoffenzíva a megszállt Donbász és Herszon régiókban támadást jelent az orosz–fehérorosz unióállam ellen, amely megállapodás a két ország között szoros politikai és gazdasági integrációt irányoz elő.
A szövetség közös katonai doktrínája, amelyet Lukasenka tavaly novemberben írt alá a Kreml nyomására, kimondja, hogy
bármely katonai fellépés valamelyik tag ellen az unióállam egésze elleni támadás.
A közös fehérorosz–orosz katonai csoport az unióállam közös védelmi politikájának része. Bevetésének bejelentésével Lukasenka gyakorlatilag bejelentette, hogy Fehéroroszország „háború előtti helyzetben van”.
Jelenleg a fehérorosz hadsereg mintegy 62 ezer katonát számlál, ebből körülbelül 20 ezer kisegítő személyzet és kadét. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 42 ezer fő a reguláris haderő. Harckészültségük azonban nem biztos, hogy magas, tekintve, hogy békeidőben a rendelkezésre álló csapatoknak csak egy része teljesít szolgálatot.
A sajtóértesülések szerint azonban megkezdődött a titkos mozgósítás, a csapatok katonai képességeinek és felkészültségének tesztelésének leple alatt. A jelentések szerint a fehérorosz katonáknak megtiltották, hogy külföldre utazzanak.
Fehérorosz csapatok bevetése Ukrajnában
Putyin elnöknek elegendő befolyása van ahhoz, Lukasenkával fehérorosz erőket küldessen a csatatérre. A kérdés az, hogy észszerű-e ezt megtenni.
Nem világos ugyanis, hogy a háborús tapasztalatokkal nem rendelkező fehérorosz csapatok mennyire lehetnek hasznosak a Kreml számára. Nemcsak korlátozott a számuk, de valószínűleg alacsony a moráljuk is, ami inkább tehertétel.
Ukrán katonai szakértők arra is figyelmeztettek, hogy Ukrajna megelőző csapást mérhet, ha egy Fehéroroszországból kimozduló fegyveres erőt észlelne, és célpontba vehetik a kritikus fehérorosz infrastruktúrát. Ez Lukasenkát is visszatartaná attól, hogy csapatait átvezényelje a határon.
Egy általános mozgósítás nagy politikai kockázatot jelentene Lukasenka számára. Oroszország ukrajnai háborúja a kezdetektől fogva rendkívül népszerűtlen volt a fehérorosz közvélemény körében. A Chatham House májusi felmérése szerint a válaszadók mindössze 9 százaléka támogatja fehérorosz csapatok Ukrajnába küldését.
Ez csökkentené Lukasenka amúgy is alacsony szintű állami támogatottságát, és destabilizálná a rezsimjét. Ha csapatokat küldenek a határra vagy harcolni Ukrajnában, akkor a fehérorosz elnöknek nem lesz megfelelően képzett és felszerelt hadserege Minszkben, hogy megvédje. Végül is 2020-ban a hadsereg számos egységét kellett mozgósítani a tömegtüntetések leküzdéséhez.
Ha Lukasenka csapatokat mozgósítana és Ukrajnába küldene, a Nyugat még szigorúbb szankciókat szabna ki, ami az amúgy is küszködő fehérorosz gazdaságot padlóra küldené. Ez az elnök népszerűtlenségével párosulva megkönnyítené az ellenzéknek, hogy zavargásokat váltson ki a nép körében.
