4p
Az elmúlt hónapokban is folytatódtak a magyar gazdaságban az első félévre jellemző trendek. A gazdasági növekedés meghaladta az európai unió 2,5 százalékos átlagát, ugyanakkor a régióban a sereghajtók közé tartozunk, ennek ráadásul a hitelminősítők sem örülnek. Mi betonozhatná be a növekedést? A GKI jelentéséből kiderül.

A magyar gazdaság növekedése a harmadik negyedévben is jelentősen elmaradt a régiós versenytársainak túlnyomó többségétől: a cseh és a lengyel növekedés 5 százalékos, a lett több mint 6 százalékos, a román pedig közel 9 százalékos volt – igaz, az utóbbi jelentős egyensúlyromlással járt és kifejezetten túlfűtöttnek mondható, ezt közölte a GKI a Privátbankár.hu-val. A régióból egyedül csak a szlovák dinamika (3,4%) nem érte el a magyart.

Álom csupán a 4 százalék?

Ha az idei év egészét nézzük, egészen vegyes, de semmiképp sem a kormány várakozásait meghaladó prognózisokat látunk. Az OECD nemrég jelezte, hogy idén még ugyan 3,9 százalékos növekedést várnak, a következő években azonban behúzhatja a kéziféket a magyar gazdaság, az EBRD pedig hasonló elven módosította a várakozásait, ők idén 3,7 százalékos növekedést várnak. Az Európai Unió 3,7 százalékos, a Moody’s 3,5 százalékos, az IMF pedig csak 3,2 százalékos magyar növekedésre számít idén, és akkor még szó sem esett arról, hogy fenntarthatja-e a gazdaság a kormány 4,3 százalékos várakozását jövőre – az egyetlenek, akik kifejezetten további gyorsulásra számítanak.

A nemzetközi szervezetek a mostani, viszonylag gyors növekedés időszakában az EU-forrásoktól való túl erős függés lazítására, az államháztartási hiány csökkentésének, az intézményrendszer piacgazdasági szemléletű átalakításának és a nem költségoldali versenyképesség javításának szükségességére hívják fel a figyelmet a GKI szerint, hangsúlyozva, hogy a belső kereslet által hajtott növekedés rontani fogja az egyelőre kiváló külső egyensúlyt is.

Rengeteg a beruházás, de nem elég

A beruházások szárnyalása a harmadik negyedévben kissé lassult, de éves átlagban így is el fogja érni a 20 százalékot. A költségvetési szektor fejlesztései – különösen a közigazgatás és védelem területén - sokkal gyorsabban növekednek, mint az üzleti szektoré (bár a feldolgozóiparé is 15 százalékkal bővült). Az első három negyedévben másfélszer annyi (8 ezer) lakás épült, mint egy évvel korábban. A kiskereskedelmi forgalom gyorsuló bővülése az első félévben 3 százalékkal növekedett fogyasztás élénkülését valószínűsíti a gazdaságkutató szerint. A behozatal euróban mérve 3 százalékponttal gyorsabban emelkedik, mint a kivitel, ez csökkenti az egyébként rendkívül magas külkereskedelmi aktívumot.

Ahogy arról mi is írtunk, a munkanélküliség augusztus-október átlagában 4 százalékra esett, miközben a közfoglalkoztatottak száma csökkent ugyanebben az időszakban, ugyanakkor a választások előtt nem valószínű a közmunkások számának további mérséklődése. A GKI felmérése szerint a cégek a növekedés fő akadályának a munkaerő – főleg a szakképzett dolgozók – hiányát tekintik. A reálkeresetek 2017 első tíz hónapjában több mint 10 százalékkal emelkedtek, ebben azonban az erőltetett minimálbér-emelés fehérítő hatása is tükröződik.

Mi lesz az inflációval?

A magyar infláció jelenleg a hetedik legmagasabb az EU-ban, miközben a látványosan gyors bérkiáramlás egyelőre alig jelent meg az árakban. Az államháztartás hiánya ugyan megfelel az elvárásoknak, de lényegesen nagyobb lesz az uniós átlagánál, és a régióban ennél csak a román adat lesz magasabb, ráadásul  2017-ben a tagállamok mintegy egyharmadában nem lesz költségvetési deficit.

A magyar államadósság csökkenésének mértékét erősen befolyásolja az EU-támogatások megelőlegezése, ez ugyanis – ha csak nem indulnak meg a brüsszeli átutalások – jelentősen növeli a pénzforgalmi hiányt, ami már most is nagyobb az egész évre tervezettnél.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rá sem lehet majd ismerni az idei Győzelem-napi parádéra Moszkvában
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 16:20
Május 9-én rendezik a putyini Oroszország legfontosabb nemzeti ünnepét, a Győzelem-napi ceremóniát.
Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG