2p
A Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) vezető közgazdászai szerint a globális pénzügyi rendszert fenyegeti az a szokássá váló trend, hogy a vezető jegybankok a gazdasági fellendülés érdekében előre befolyásolják a kamatlábak alakulását, mivel így a befektetők azt hihetik, hogy a jövőben nem kerül sor hirtelen kamatemelésre.

Hamis illúziókba ringathatják magukat a befektetők azzal kapcsolatban, hogy a jövőben is jóelőre értesülnek majd a hirtelen kamatemelésekről annak kapcsán, hogy a vezető nemzeti bankok, a gazdasági fellendülés előmozdítása érdekében előre befolyásolják a kamatlábak alakulását. A Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) vezető közgazdászai által összeállított és a Napi Gazdaság által ismertetett jelentés szerint ez a trend a globális pénzügyi rendszert fenyegeti, hiszen a befektetők fittyet fognak hányni az üzleti kockázatokra, mivel azt hiszik, hogy a kamatok jövőbeli alakulásának befolyásolása megóvja őket a hirtelen kamatemelések következményeitől. A BIS szerint a kamatráták tetszés szerinti "terelgetése" túl sokáig mesterségesen alacsonyan tartja a kamatokat annak köszönhetően, hogy a központi bankok attól félnek, hogy a piac esetleg kedvezőtlenül reagálna az emelésre.

A világ négy vezető központi bankja által alkalmazott iránymutatás miatt fennáll annak a kockázata, hogy egészségtelen mértékben lesz kiegyensúlyozatlan a pénzügyi rendszer - érvelnek a BIS szakértői, akik külön pszichés kockázatként modellezik azt az esetet, amikor a befektetők pusztán azért esnek majd pánikba, mert azt hiszik, az iránymutatás hirtelen megváltozott.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kellemetlen adat jött a német gazdaságból
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 14:34
Nincsen jó időszaka a német cégeknek.
Makro / Külgazdaság „A kétharmados győzelem a csodák világába tartozik, de vannak csodák” – jelentette ki Gulyás Gergely a Kormányinfón
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:57
Nem csak a választások előtti utolsó, hanem a jubileumi 200. Kormányinfót vezényelte le Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. 
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Péntektől olcsóbb lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:42
Annak, aki piaci árat fizet – és ha a benzinkutakon is megmutatkozik az árcsökkenés.
Makro / Külgazdaság Ezúttal csak 47 milliárdot fogadott el a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:24
Pedig adtak volna még bőven pénzt a befektetők.
Makro / Külgazdaság Somogyi Zoltán: Van oka Orbán Viktornak aggódni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 9. 10:57
A Political Capital szociológus alapítója az április 8-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 95. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Nagy üzleteket kötött J. D. Vance Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 10:44
Sok-sok milliárd forint értékben vesz fegyvert, olajat és erőművet Magyarország, illetve magyar cégek.
Makro / Külgazdaság Leesett az elemzők álla: váratlan fordulat Németországban
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 10:21
Pont az ellentétét várták.
Makro / Külgazdaság Jöhet a fordulat az amerikai kamatoknál?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 08:34
Egyre inkább fontolgatják a kamatemelés lehetőségét a Fed döntéshozói.
Makro / Külgazdaság Megreccsent a román gazdaság egyik fontos pillére
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 08:19
Csökken a termelés, de még így is hatodik helyen vannak az unióban.
Makro / Külgazdaság A világ szenved, Kína nevet – de miért nem hiányzik nekik az olaj?
Litván Dániel | 2026. április 9. 05:41
Évtizedek óta készülnek erre a helyzetre, és most több szempontból is learatják a babérokat. Miért nem fáj annyira a világ legnagyobb olajimportőrének az iráni válság?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG