1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Fellegi Tamás szerint a magyar kormány számára változatlanul kiemelten fontos kérdés, hogy mihamarabb megkezdődhessenek a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal, ugyanakkor a kabinet nem ért egyet azzal, hogy a tárgyalások előfeltételei között olyan kérdések szerepeljenek, amelyeknek semmi köze a gazdaságpolitikához.

Fellegi Tamás egy LMP-s képviselőnek az IMF-tárgyalásokkal kapcsolatos napirend előtti felszólalására reagálva beszélt erről. "Felkészültünk, bármikor el tudnak kezdődni a tárgyalások (...) valóban teljes felkészültséggel várjuk a többi tárgyalópartnert" - mondta.

Kinél pattog az a nyüves labda?

Az LMP-s Mile Lajos felszólalásában úgy értékelte, nehéz következetes magatartást felfedezni az IMF-EU-konzultációkat övező események mögött, hiszen a kormány ugyan azt hangoztatja, hogy elszánt a tárgyalások megkezdése iránt, de közben elhangzik egy-egy harcos "gyarmatosítós", "szabadságharcos" kormányfői kinyilatkoztatás. Szerinte állandó fejtörést okoz a nemzetközi és hazai közvéleménynek, hogy "most akkor kinek is a térfelén pattog az a nyüves labda".

A helyzetet egy elvarázsolt pingpongmeccshez hasonlította, amelyet egy sötét tornateremben rendeznek. Az ellenzéki politikus az Európai Bizottság (EB) által támasztott politikai feltételekről azt mondta: az EB és IMF "összjátéka" nem feltétlenül ördögi mesterkedés, hanem adottság, hiszen az IMF egy uniós tagállammal készül tárgyalni, a magyar gazdaságpolitika bizonyos elemei pedig közösségi szabályozás alá esnek.

Ha csak a gazdaságpolitikáról lenne szó...

Fellegi Tamás válaszában azt hangsúlyozta: semmiféle kommunikációs hiányról, időhúzásról, vagy csúszásról nem lehet szó, sőt Magyarország szemmel láthatóan egy gyorsított jogi eljárásban vesz részt. A tárca nélküli miniszter szerint ugyanakkor már rég tárgyalhatnának, ha csak gazdaságpolitikai kérdésekről kellene megállapodni.

Kijelentette: a magyar kormány számára változatlanul kiemelten fontos kérdés, hogy mihamarabb megkezdődhessenek a tárgyalások. Ugyanakkor jelezte: nem értenek egyet azzal, hogy tárgyalások előfeltételei listáján olyan kérdések, szempontok szerepeljenek, amelyeknek semmi közük nincs a gazdaságpolitikához és a gazdasági kormányzáshoz. Ez olyan politikai helyzetet teremt, aminek a megoldása lassabb, bonyolultabb és szokatlan - tette hozzá.

Szokatlan eljárásnak nevezte, hogy a Magyarországgal szembeni kötelezettségszegési eljárások közül hármat kiemeltek, és olyan jogi erőt, "politikai feltételi erőt" kötnek hozzájuk, amely egy alapjában véve pénzügyi csomagról szóló tárgyalást tesz lehetetlenné.

A miniszter ugyanakkor úgy összegzett: nagyon távolról indultak decemberben, ehhez képest "viszonylagosan" közel jutottak egymáshoz. Ezzel kapcsolatban utalt arra, hogy hétfőn az Európai Központi Bank (EKB), az Európai Bizottság, a Nemzetközi Valutaalap, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a magyar kormány képviselőinek részvételével szakmai informális egyeztetés tartottak Frankfurtban az MNB-törvényről.

Megint elmondtuk, mit tennénk szívesen

Bár a kormány folyamatosan azt hangoztatja, mindenképp szeretne dűlőre jutni a nemzetközi szervezetekkel, a piacon kezd körvonalazódni az a kockázati forgatókönyv, hogy Magyarország nem jut megállapodásra új IMF/EU-hitelprogramról.

Pedig a Privátbankár számításai szerint évi nyolc százalékos kamat mellett naponta 4,6 milliárd, hat százalékos kamattal viszont csak 3,4 milliárd forintba kerül a 20 827 milliárd forintos adósságállomány kamatainak fizetése. A megtakarítás így évente 416 milliárd forint lehetne, ami fejenként több mint negyvenezer, a csecsemőket is beleértve. Részletek >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG