Németországban bekövetkezett, ami bő fél évvel ezelőtt még szinte elképzelhetetlen volt: a szociáldemokraták (SPD) behozták a kereszténydemokratákat (CDU-CSU) a közvélemény-kutatásokban. Ez azt jelenti, hogy – egy hónappal az országos parlamenti választások előtt – teljesen nyílt a verseny a bal- és a jobboldal között a kancellári posztért.
Fej-fej mellett
Az SPD két felmérésben is fej-fej mellett végzett a CDU-CSU-val: a Bild TV-nek készült kutatásban 23-23, a Bild am Sonntagnak készültben pedig 22-22 százalékot kapott mindkét politikai erő. (Egy harmadik felmérés szerint pedig a balközép párt már vezet is egy százalékponttal nagy riválisa előtt.)
Míg az SPD három százalékpontot nyert a legutóbbi felméréshez képest, és június óta felszálló ágban van, addig a CDU-CSU két százalékpontot vesztett, és – egy kis időszakot leszámítva – február óta zuhan.
A két nagyot követik a Zöldek (17 százalék), a liberálisok (FDP, 13 százalék), az Alternatíva Németországért (12, illetve 11 százalék) és a Baloldal (hét százalék).
A Zöldek, akik tavasszal még a CDU-CSU nyakában loholtak, a jelek szerint tartósan a harmadik helyre szorultak (ami persze még mindig jó eredmény a korábbi választásokhoz képest). Így a verseny a két mamutpárt között dőlhet el.
A választás párbaj lesz a CDU-CSU és az SPD között. Armin Laschetnek (a CDU-CSU kancellárjelöltje) és Olaf Scholznak (az SPD kancellárjelöltje) is jó esélye van arra, hogy kancellár legyen. Erre a két jelöltre és pártjaikra hegyeződik ki a választási kampány
- mondta Hermann Binkert, a közvéleménykutatásokat készítő Insa igazgatója.
De mi áll a szociáldemokraták meglepő (és egyelőre megosztott) első helyének hátterében?
CDU: párt vezér nélkül
Egyrészt a CDU-CSU mélyrepülése. A jobbközép pártszövetség, amely 2017-ben még a szavazatok mintegy 33 százalékát begyűjtve nyert választást Angela Merkel vezetésével,
nem találja a nagypolitikától fokozatosan visszavonuló kancellár utódját.
A párt éléről 2018-ban leköszönt Merkel első utódjelöltje, Annegret Kramp-Karrenbauer nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és két év után fel is adta az elnöki posztot.
Utódja, az idén januárban megválasztott, áprilisban pedig kancellárjelöltté avanzsált, centrista Armin Laschet mérlege pedig kifejezetten tragikus, legalábbis ha a népszerűségben mérjük a sikert: a CDU-CSU támogatottsága 10-13 százalékponttal, 35-36 százalékról 22-23 százalékra süllyedt megválasztása óta.
Ez első látásra azért is meglepő, mert Laschet szűkebb hazájában, Észak-Rajna-Vesztfáliában sikeres – 2017 óta miniszterelnöke a legnagyobb német tartománynak –, és maga mögött tudhatja a politikai elitet.
Pragmatikus politikus, háta mögött egy sikeres választással (a 2017-es tartományival). A merkeli irányvonalat követi
-mondta róla lapunknak korábban Kiss J. László Németország-szakértő.
Mindez azonban kevés a kancellári székhez: Laschetnek országosan gyér a támogatottsága. A CDU testvérpártjának, a CSU-nak a vezére, Markus Söder például jóval népszerűbb: ha közvetlenül lehetne kancellárt választani, Söderre a választók 40 százaléka szavazna, Laschetre 12. (Ennek ellenére – a hagyományoknak megfelelően – mégis a CDU-elnök lett a pártszövetség kancellárjelöltje.)
Óriási a lemaradása az SPD kancellárjelöltjével, Olaf Scholz-cal szemben is.
Közvetlen kancellárválasztás esetén Scholzot 41, Laschetet mindössze 16 százalék támogatná egy augusztusi felmérés szerint.
Süllyedő hajó
A zuhanó népszerűség miatt saját pártcsaládján belül is nő a nyomás Lascheton. Markus Blume, a CSU általános főtitkára szerint a CDU elnökének végre világossá kellene tennie, hogy milyen úton vezetné Németországot.
Egy CDU-s parlamenti képviselő, Sylvia Pantel pedig állítólag a „konzekvenciák levonására” szólította fel, ha a következő hetekben nem javulnak a mutatók.
Jobb egy rövid, fájdalmas döntést hozni, mint együtt elsüllyedni
-mondta a politikus a Bild értesülései szerint.
Laschet szerint a kampányban azt kell hangsúlyozni, hogy miben különböznek a szociáldemokratáktól és a Zöldektől, A választóknak tudniuk kell, hogy irányt választanak Németország számára. A fontos témák között említette a gazdaságot, a pénzügyeket, a belső biztonságot és a külpolitikát – üzenete és személye azonban egyelőre hidegen hagyta a választókat.
SPD: út a mélybe és vissza
Ami a szociáldemokratákat illeti, a párt a II. világháború utáni NSZK-ban, majd az egyesült Németországban a politikai váltógazdaság egyik pillére és így a stabilitás záloga volt a CDU-CSU mellett, támogatottsága az ezredfordulón még 40 százalék körül mozgott.
2002 óta azonban nem nyert választást (mégha a nagykoalícióban hatalmon is maradt a 2009-2013 közötti időszak kivételével): az Angela Merkel vezette CDU négy alkalommal is maga mögé utasította, ebből háromszor óriási fölénnyel.
Az elmúlt évtizedben tehát az SPD-t is utolérte a nagy baloldali pártok sorsa: annyira centrista lett és kiüresedett tartalmilag, hogy tömegével fordultak el tőle hagyományos választói.
A párt az elmúlt években a futottak még kategóriába süllyedt, és számos tartományi választáson leszerepelt: idén márciusban Baden-Württembergben 11, június elején Szász-Anhaltban pedig mindössze 8,4 százalékot szerzett – igaz, Hamburgot és Rajna-vidék-Pfalzot magabiztosan megnyerte.
Országosan
a mélypontot 2020 elején érte el, amikor a választók mindössze 12-13 százaléka támogatta – azaz a CDU-CSU mellett a Zöldek és az AFD is megelőzték.
Olaf Scholz tavaly nyáron lett nem hivatalosan kancellárjelölt (de nem lett a párt elnöke, ezt a funkciót továbbra is együtt látja el Saskia Esken és Norbert Walter-Borjans). Akkor a párt 15 százalékon állt,
most 22-23 százalékon mérik – azaz egy év alatt ötven százalékkal növelte támogatottságát.
Scholz: megbízható és kompetens
De ki az az Olaf Scholz? Az osnabrücki születésű, 63 éves politikus – egy tipikus észak-német – 17 évesen lépett be az SPD-be, és mintegy 20 éve tölt be rangosabb pozíciókat: 2002 és 2004 között az SPD általános főtitkára, 2009 és 2019 között pedig elnökhelyettese volt, 2007-től 2009-ig munkaügyi és szociális miniszterként, 2011-től 2018-ig pedig Hamburg polgármestereként ténykedett. 2018 óta alkancellár és pénzügyminiszter a negyedik Merkel-kormányban.
Német elemzők szerint Scholz a reformer kancellár, Gerhard Schröder generációjának utolsó aktív politikusa – annak idején általános főtitkárként Schröder végrehajtója volt a pártban.
Bár száraz, sztoikus, néha ridegnek ható stílusával nehezen nyeri meg az emberek szívét – nem éppen egy Helmut Schmidt –, jelentős tapasztalat áll a háta mögött.
Hamburg első embereként például megtapasztalta, milyen a Zöldekkel együtt kormányozni, de a liberálisokhoz is passzolna – ez pedig a jövendőbeli koalíciós lehetőségek szempontjából korántsem mindegy.
Nem tüzes típus, nem feltétlenül hozza lázba pártját és a szavazókat, viszont legalább képes megnyugtatni őket.
És „mellesleg” - állítják párttársai - kompetens. Szerinte a tapasztalat mellett két dologra van szükség: jó szívre és egy tervre arról, hogy mit akarunk csinálni.
Ígéretei tipikusan baloldalinak tűnnek: évi 100 ezer új szociális lakás építése, 12 eurós minimálbér, megfizethető ápolás, női esélyegyenlőség a munkában – hogy csak néhány pontot említsünk.
Scholz további erőssége a megbízhatósága. És nem szereti a felhajtást, nem akar mindenáron feltűnni – azaz kicsit olyan, mint Angela Merkel.
Ellentétes narratívák. 
