A múlt vasárnapi törvényhozási választások Hongkongban csúnya meglepetést hozott a kínai rezsim számára, hiszen hat helyet azon fiatal szeparatista jelöltek szereztek meg, aki két éve heteken keresztül tüntettek Peking anti-demokratikus lépései ellen. A tüntetők akkor Hongkong kormányzójának lemondását követelték, és azt, hogy ne a Peking által kijelölt bizottság döntsön a 2017-es kormányzóválasztás jelöltjeiről. Peking annak idején semmilyen kompromisszumra nem volt hajlandó a tüntető diákokkal és ez a merevség a szeparatista érzület komoly megerősödését hozta el, amelyet a mostani választás eredménye is tükröz. Egy nyári felmérés szerint a volt brit koronagyarmat lakóinak 17 százaléka támogatja az elszakadást Pekingtől, de a 15-24 éves korosztály esetében ez az adat 40 százalékon áll.
Amerika figyel Hongkong panaszára
|
| Káncz Csaba |
Hongkong 1997-ben lett a Kínai Népköztársaság különleges igazgatású területe. Peking ígéretet tett arra, hogy kormányzásánál az „egy ország, két rendszer” elvét fogja megvalósítani, és ötven éven át autonómiát biztosít a lakosság számára minden területen, „kivéve a külpolitikát és védelmi ügyeket”. Ennek azonban ellentmond az, hogy a kormány egy 1200 fős testületet hozott létre, amely arról dönt, ki legyen Hongkong vezetője; a lakosság pedig csaknem két évtizede próbálja elérni, hogy maga választhassa meg politikusait.
A szeparatisták megjelenése a hongkongi és pekingi kormányzat számára érzékeny csapást jelent, mindezt akkor, amikor Tibetben, a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen és Tajvanon is komolyabb függetlenségi mozgalommal kell szembesülnie. De veszélyezteti Hongkong demokratikus táborának idősödő vezetőit is, akik évtizedeken keresztül a fokozatos reformok hívei voltak és most fiatal radikálisak előzik be őket, akiknek nincsen türelmük kezelni Peking packázásait.
Ez a választási eredmény ráadásul akkor éri Pekinget, amikor Washington egyébként is nagyon komoly diplomáciai és katonai nyomás alá helyezte az országot a Dél-kínai tengeri szigetvitákban. A kínai állami média már a 2014-es tüntetéseket is „színes forradalomnak” titulálta, amellyel szerintük Washington felforgató tevékenységével próbál nagyobb befolyást szerezni a térségben. Pekingnek további frusztrációt okoz, hogy Amerika hosszú időkre visszamenő kapcsolatot ápol a száműzetésben élő tibeti és ujgur közösségekkel, amelyek nagyobb autonómiát vagy függetlenséget követelnek Tibet és Hszincsiang számára.
Ujgur dzsihadisták és a pekingi katonai válasz
Peking számára igazi rémálmot jelent, hogy az ujgur dzsihadisták napjainkra kiléptek a nemzetközi színtérre és a Turkesztán Iszlamista Pártjuk (TIP) összefogott a globális dzsihadista mozgalmakkal. A párt és aktivistái az autonóm tartományban egy Kelet-Turkesztáni Iszlám Állam megalapításáért küzdenek. Manapság több, mint 2000 TIP aktivista harcol Szíria északi részén.
A pekingi kormányzat ezt nem nézhette tétlenül, ezért erősíti a katonai befolyását a térségben és közvetlenül támogatni kezdte a szír kormányt. A múlt hónapban Guan Jufej ellentengernagy vezetésével katonai küldöttséget menesztett Damaszkuszba. A tárgyalások eredményeképpen a kínai fegyveres erők katonai segélyt és a kiképzésben segítséget nyújtanak a szíriai kormánynak.
Ez a lépés egyben pekingi üzenet Törökország felé is, amely etnikai szolidaritásból kimondatlanul támogatja az ujgur szeparatistákat. Kína nem felejtette el Erdogan elnök kijelentését még 1995-ből, miszerint „Kelet-Turkesztán nem csupán a turk népek otthona, de ráadásul a turk történelem, civilizáció és kultúra bölcsője. Kelet-Turkesztán mártírjai a mi mártírjaink!”
Az ujgurok mindig is gyarmatosítóként tekintettek Kínára és folyamatosan törekedtek a függetlenedésre, amire összesen két alkalommal került sor. Először 1933-ban kiáltották ki a Kelet-Turkesztáni Iszlám Köztársaságot, a következő évben azonban Kína megszállta a területet. 1944-ben kikiáltották a második Kelet-Turkesztáni Köztársaságot, de a kínai kommunista rezsim 1949-ben ismét megszállta a területet, majd 1955-ben Hszincsiang (új határvidék) Ujgur Autonóm Régió néven egyesítették a Kínai Népköztársasággal.
Káncz Csaba jegyzete
