6p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Miközben Donald Trump az újraválasztási kampányát tervezgeti, és készül a 2024-es elnökválasztás előtti összecsapásra a félidős választásokon hatalmasat nyerő Ron DeSantissal, egyre gyanúsabb arcok jelennek meg körülötte.

November 22. emlékezetes maradhat a Donald Trump mindennapjait követők számára, hiszen az ex-elnök vacsorát adott Mar-a-Lago-i birtokán, a vendégválasztás pedig enyhén szólva is érdekesre sikerült. Az egyik jelenlévő, a szélsőjobbos, Holokauszt-tagadó Nick Fuentes megbotránkoztató kijelentéseiben egyáltalán nincs hiány, egyebek mellett rasszista szitokszavakat használt a feketékre; undorítónak nevezte a homoszexualitást; azt állította, hogy a Republikánus Pártot „zsidók, ateisták és homoszexuálisok irányítják”; Hitlerhez hasonlította magát, valamint „teljes árja győzelmet” remélt. Fuentes először 2017-ben vált ismertté, amikor részt vett az ultrajobboldali gyűlésen a Virginia állambeli Charlottesville-ben, amely után Trump azt állította, hogy „nagyon jó emberek vannak mindkét oldalon”, még akkor is, amikor elítélte a neonácikat – írja a New York Times.

Egy ilyen kaliberű figura látogatása egy volt elnök otthonában már csak azért is különösen pikáns a jelenlegi amerikai politikai klímában, mert Donald Trumphoz az a Kanye West vitte el Nick Fuentest, aki jelenleg éppen szintén össztűz alatt van botrányos antiszemita megjegyzései miatt. De hogyan reagált Trump a vacsora miatti felháborodásra? Úgy, ahogy várható volt.

Önmagában tényleg semmi meglepő nincsen abban, hogy Donald Trump egészen egyszerűen azt állította, hogy nem tudta, kicsoda a szélsőjobbos aktivista, mielőtt leült volna vele vacsorázni, hiszen Donald Trump rutinszerűen állítja, hogy nem sokat tud az őt támogató szélsőségesekről – így tett például a Ku Klux Klan (KKK) egykori vezetőjével, David Duke-kal, a Proud Boys-szal vagy éppen a QAnon követőivel kapcsolatban is.

'Dudálj Trumpnak!' - üzeni a tábla, amelyet a volt elnök egy támogatója tart. Fotó: EPA/CRISTOBAL HERRERA-ULASHKEVICH
'Dudálj Trumpnak!' - üzeni a tábla, amelyet a volt elnök egy támogatója tart. Fotó: EPA/CRISTOBAL HERRERA-ULASHKEVICH

A (fehér) gyűlölködők elnöke?

Donald Trumpnak politikai karrierje kezdete óta már van némi történelme a fehér felsőbbrendűséget vallókkal és a fehér nacionalistákkal, sőt, a volt elnök többször nyíltan is megvédte őket – ez pedig tényleges mainstream teret adott ezeknek az egyébként szélsőséges nézeteknek. A kapcsolatból azonban nemcsak a szélsőségesek profitáltak, hiszen mostanra ez a réteg Donald Trump egyik legfontosabb támogatói körévé vált. Azt a 2021. január 6-ai események óta tudjuk, hogy ténylegesen mennyire felbátorodtak a trumpista fehér nacionalisták és társaik, hiszen a Capitolium ostromakor ők voltak azok, akik az eredetileg az amerikai polgárháborúban használt, a déli államok tömörülését jelentő, hagyományosan a rabszolgatartásra és a feketék elnyomására emlékeztető konföderációs zászlót lobogtatták, nem mellesleg pedig akasztófát és hurkot állítottak fel az amerikai demokrácia egyik legfontosabb jelképe előtt – emlékeztet a Vox. Az is feltehetően ennek a szélsőséges rétegnek tetszik majd igazán, hogy Trump a „Truth Social Media” platformján lényegében az Egyesült Államok alkotmányának „megszüntetésére” szólított fel annak érdekében, hogy visszakerüljön a hatalomba:

Ezzel együtt Donald Trump soha nem mondta ki nyíltan, hogy támogatja a fehér nacionalizmust vagy a fehér felsőbbrendűséget, és elnökként többször elítélte az antiszemitizmust, bár később bírálta az amerikai zsidókat, amiért nem mutattak elég hálát Izrael támogatásáért. Sőt, Trump nyilvánosan megtagadta a KKK-t és David Duke-ot, aki 2016-ban beállt az elnökválasztáson mögé, és valamilyen szinten elítélte a fehér felsőbbrendűséget és fehér nacionalistákat, nácikat is, ez a bírálat azonban sosem ment túl azon a határon, amely ahhoz vezetett volna, hogy az ilyen beállítottságú támogatók ne merték volna tovább támogatni.  

Az viszont, hogy most, 2022 végén a volt elnök azután sem volt hajlandó teljesen elítélni Fuentes nézeteit, miután ezekkel nyilvánosan szembesítették, helyette inkább csak elmismásolta a vacsora fontosságát, és azt állította, hogy Kanye West meglepetésként hozta magával Fuentest, jól előrejelzi azt, hogy milyen jellegű politikára lehet számítani Trumptól a 2024-es választások felé haladva; pedig lehet, hogy ez egyáltalán nem lesz kifizetődő.

Fájhat Trump feje

Bár a végső cél nyilvánvalóan majd a 2024 novemberében esedékes elnökválasztás lesz, Donald Trumpra még az oda vezető úton is vár egy csata, a kihívó személye pedig mindenképpen óvatosságra intheti majd. A félidős választásokon Floridában utcahossznyi győzelmet arató, újraválasztott kormányzó Ron DeSantis ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy bejelentkezik majd a republikánus elnökjelöltségért.

A Trumphoz politikailag sokban közel álló (legyen szó például a migránsok áttoloncolásáról a demokrata államokba, vagy az LMBTQ-jogok korlátozásáról), viszont több szempontból mégis józanabb floridai kormányzó csábító alternatíva lehet azon republikánusok számára, akik csak azért voksoltak Trumpra korábban, hogy elkerüljék a demokrata győzelmet. Ahogy arról korábbi cikkünkben is írtunk, DeSantis „kompetens trumpizmusa” keretében például nyíltan aggodalmát fejezte ki a növekvő deficit miatt, támogatta a tengerszint-emelkedés megállítását célzó jogalkotásokat, valamint az Oroszország elleni kemény szankciókat.

Ha pedig a mérsékeltebb választóbb inkább DeSantis felé tolódnak, mint az várható, akkor Donald Trump minden bizonnyal a szélsőségesek felé fordul majd még inkább; nem véletlen, hogy az ex-elnökhöz köthető MAGA-szlogen (’Make America Great Again!’) Joe Biden megválasztása, és különösen a tavaly január 6-ai ostrom óta egyre inkább a fehér nacionalisták egyenruhájának szerves része lett.

Ha túlzásba viszi, bukás lehet a vége

Bár a szélsőjobbos, nacionalista eszmék teljes átélése jó ötletnek tűnhet első látásra, Trump akár intő jelnek is veheti a nagyjából egy hónapja tartott félidős választásokon történteket. Ugyanis az amerikai választók által meghozott döntések azt mutatták, hogy van az a szint, amely már semelyik nagypárt szavazóinak sem fér bele. És hogy mit jelent mindez a gyakorlatban? A legjobb példa talán a Nevada állam szenátori pozíciójáért folytatott verseny, ahol Catherine Cortez Masto, az egyik legnépszerűtlenebb demokrata szenátor győzni tudott a Donald Trump által támogatott, volt állami ügyész Adam Laxalt ellen; aki egyebek mellett Trump állításait szajkózta arról, hogy a demokraták 2020-ban elcsalták a választást, valamint az abortuszjogok korlátozását éltette - emlékeztet a Bloomberg.

Laxalt esete nem egyedülálló, ez pedig óvatosságra intheti majd Donald Trumpot mikor azt méregeti, hogy mégis meddig merészkedjen a szélsőjobbos és fehér nacionalista medencében – különösen, mivel 2016-al ellentétben most egy lényegesen erősebb kihívóval futhat majd össze a republikánus elnökjelöltségért folytatott majdani harcban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jó hír jött Amerikából
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 17:16
A munkaerőpiacot érinti.
Makro / Külgazdaság Sokkal több a kalóztámadás, mint tavaly
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 11:36
A Malaka-szoros veszélyes környék.
Makro / Külgazdaság Barátjáért is vámmal áll bosszút Donald Trump, a rézimportőrök már augusztustól sírhatnak
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 11:08
A Brazíliára kivetendő magas vámokat a Jair Bolsonaro elleni eljárással és egy hazugsággal indokolta az amerikai elnök.
Makro / Külgazdaság Elbúcsúzhatunk a 600 forint alatti benzintől?
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 10:46
Péntektől megint áremelés jön.
Makro / Külgazdaság Tényeg akkora az infláció, mint amekkorát a statisztikai hivatal kimutat?
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 10:02
Nemcsak nálunk, máshol is nagyobbnak érzékelik a fogyasztóiár-indexet a valóságosnál. Mi lehet ennek az oka? Ennek járt utána a GKI Gazdaságkutató Zrt.
Makro / Külgazdaság Erről álmodhat a magyar kormány: itt a német adat
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 09:32
Tavaly október óta nem volt ilyen alacsony az infláció.
Makro / Külgazdaság Az utolsó pillanatban alkut kötött Ursula von der Leyen, váratlan eredmény születhet az EP-ben
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 08:49
Úgy tűnik, sikerül a bizottsági elnöknek megvásárolnia a baloldali képviselők szavazatait.
Makro / Külgazdaság Mi történik Kínában? Pörögnek az eladások
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 08:24
Még májushoz képest is tovább gyorsult a növekedés üteme.
Makro / Külgazdaság Eszméletlen számok jöttek a chipek piacáról
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 08:11
Rekordot rekordra halmoznak.
Makro / Külgazdaság Lemondott Elon Musk X közösségi oldalának vezetője
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 17:35
Linda Yaccarino, Elon Musk X közösségi oldalának vezetője bejelentette lemondását.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG