3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az új brit kormányfő, Theresa May úgy foglalhatta el hivatalát, hogy pártja népszerűsége a legmagasabb azóta, hogy Margaret Thatchert először újraválasztották 1983-ban. Akkor pedig minden jól ment (persze a leépített veszteséges iparágak dolgozói nem lelkesedtek), most viszont a népszavazás után gazdasági bizonytalanság állt elő.

A kormányfő, akit a nem is a nép választott, a Bloomberg szerint máris 30 százalékponttal rávert munkáspárti ellenzékére, vagyis az ő miniszterelnök jelöltjükre. Ez persze nem csoda annak fényében, hogy a Munkáspárt elég ramaty állapotban van, különös tekintettel a vezetője, Jeremy Corbyn körüli botrányokra és a pártvezetői pozícióért vívott harcra. Ráadásul az iraki háború ügyével 12-13 évre visszamenőleg befeketítik minden idők egyik legnépszerűbb, 3-szor megválasztott munkáspárti miniszterelnökét, Tony Blairt.

A megosztottság előnye

A konzervatív párti kormány már a miniszterelnök-csere előtt is jól szerepelt a közvélemény-kutatásokban, annak ellenére, hogy az EU-tagságról szóló népszavazás váratlan eredményt, majd pedig bizonytalanságot és gazdasági zűrzavart okozott. Igaz, ez utóbbi csak a napokban vált nyilvánvalóvá, amikor rendkívül rossz adatok érkeztek a gazdaságról, és a jegybank is pánikszerű lépésekre szánta el magát.

A népszavazás után ezek a hatások közvetlenül még nem jelentkeztek, ugyanakkor elképzelhető, hogy mindazok, akik a kilépésre szavaztak, most konzervatív párti rajongók lettek, hisz mégiscsak az ő vezetésük alatt kerül sor az eseményre. Ugyanakkor David Cameron támogatói közül a bennmaradást pártolók sem feltétlen fordultak el a párttól. Így nem kizárt, hogy a Brexit kérdésében való mély megosztottság volt párt sikerének titka: mindkét oldal híveit magához vonzotta. Mint egy felmérésből kiderült, a munkáspárti szavazók ma nagyobb arányban támogatják Mayt, mint 6 évvel ezelőtt Cameront.

Lerövidült választás

Ebből adódik egy érdekesség is: David Cameron volt az első miniszterelnök, aki úgy bukott, hogy közben vezette a felmérések népszerűségi listáit. Theresa May útja a miniszterelnökséghez ugyanakkor könnyebb volt, mint arra számítani lehetett. Sokat segített, hogy a másik jelölt kiszállt a versenyből, így el lehetett kerülni a hosszas, párton belüli választási procedúrát. Ezzel sikerült elkerülni sok olyan, a népszerűséget csökkentő jelenséget, amelyek ezeket a több hónapos választási huzavonákat jellemzik. Így gyorsan került hatalomra, és az új vezetők eleve nagy előnnyel indulnak: a nép nagy bizalmat ad nekik.

Van esélye a sikerre

May helyzetét az is könnyítette, hogy nem kellett belpolitikai kérdésekkel foglalkoznia, mint más új vezetőknek, neki csak arra kellett koncentrálni, hogy a Brexit ügyével foglalkozzon. Magabiztosan kijelentette, hogy a népszavazás eredményét végrehajtja, ugyanakkor ezt a távoli jövőbe tolta, így minden opciója megmaradt. A nép nem kis hányada így megnyugodott, igaz, a legutóbbi 1-2 hét gazdasági problémái még nem mutatkoznak a felmérésekben.

A jelenlegi parlamentnek, melynek 2020-ig szól a mandátuma, sok kihívással kell majd szembenézni, hogy mást ne említsünk, maga az EU-kilépés ennek összes következményével együtt, valamint a várható következő skóciai népszavazás, és adott esetben Skócia kilépésének lebonyolítása. A kormánypártnak mindeközben csak 16 fős többsége van a parlamentben, bár a legtöbb kérdésben talál támogatókat más pártok soraiból. Mindazonáltal a jelenlegi népszerűség jó esélyt ad Theresa Maynek egy sikeres miniszterelnökségre, és ebben az esetben 4 év múlva a nép is igent mondhat rá.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Reálisak a kormány gazdasági tervei? Pogátsa Zoltánt erről is kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense november 10-én, kedden 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink, nézőink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG