3p

A Konszenzus az Egészségért Kör több mint 20 egészségügyi szakértője, - köztük professzorok, biológusok, kutató és gyakorló orvosok - szakmai ajánlást dolgozott ki 3. és a 4. oltásról, ami segít tisztábban látnunk a sokakat foglalkoztató kérdést.

Hazánkban nem alakult ki egységes szakmai álláspont abban a tekintetben, mely személyek esetében jár egyértelmű előnnyel a 4. Covid elleni védőoltás felvétele. Orvosok tízezreitől ugyanakkor nem várható a problémakörben való elmélyülés. A jelen dokumentumot aláíró egészségügyi szakértők szükségesnek látják egy széles körben egyeztetett szakmai álláspont megfogalmazását, mely egyaránt segítheti a lakosság tájékoztatását, illetve a betegellátásban közvetlenül résztvevő kollégákat az oltással kapcsolatos döntéseik meghozatalában - ez a véleménye Rékassy Balázs orvos, népegészségügyi szakértőnek, a Konszenzus az Egészség Kör (KEKSZ) társalapítójának is.

Világos és egyszerű. Fotó: Depositphotos
Világos és egyszerű. Fotó: Depositphotos

A szakmai protokolljuk szerint megfelelő tudományos bizonyítékok alapján Magyarországon is szükség van a 3. (emlékeztető - booster) oltásra, a Covid-19 ellen, ám ezzel szemben a 4. oltás általános bevezetése szakmailag nem indokolható a jelenlegi járványügyi helyzetben.

A 4. oltás felvétele véleményük szerint nekik javasolt:

  1. immunhiányos ill. immunszuppresszált betegek (pl. immunszuppresszív gyógyszert szedők, transzplantáltak, aktív kezelés alatt álló daganatos betegségben szenvedők, immunhiányos betegek, HIV fertőzöttek)
  2. 60 év feletti, alap-immunizációként két adag Sinopharm oltást kapott személyek, akiket ezt követően 1 db nyugati vakcinával oltottak
  3. kiemelt kockázatú egészségügyi dolgozók (pl. COVID osztályon dolgozók), amennyiben a 3. oltást több mint 4 hónapja kapták meg, és idősebb korosztályhoz tartoznak.

Ugyanezeket mondja egyébként Jakab Ferenc virológus és Szekanecz Zoltán klinikai immunológus is, erről az Mfor.hu-n megjelent cikkben beszélnek.

Jelen dokumentum publikálásakor Magyarország 9,7 milliós teljes lakosságából, illetve az elvileg oltható kb. 9 millióból a legalább 1 oltást kapott személyek száma 6,3 millió fő, a 3-szor oltottak száma 3,5 millió fő.

Ezért elsődleges feladatnak az első, illetve második oltás minél több ember részéről való felvételét tekintik, valamint a 3., emlékeztető oltás biztosítását, mert számos nemzetközi vizsgálat igazolja, hogy az idővel csökkenő védettség megerősítésére megerősítő oltásra is szükség van. Ezzel jelentősen csökkenthető a kórházba kerülés, illetve a halálozás veszélye. Így csak harmadlagos feladat lehet a 4. oltás bevezetése.

A 4. oltás azonnali, általános bevezetése a következő veszélyekkel jár a szakértők szerint:

  • a szűkös erőforrások (pl. oltóközpont, háziorvosok) túlterhelése,
  • az oltatlanok körében az oltás hatékonyságára vonatkozó bizalomvesztés felerősítése,
  • és egyéb fontos járványügyi védekezési intézkedésekről való figyelemelterelés.

A fentiekre tekintettel a 4. oltás felvételét ezért az irodalmi adatok alapján csak a fent említett veszélyeztetett csoportokban javasolják.

A 4. oltásra akkor lesz szükség, ha újabb antigén célpontú vakcinák érkeznek, vagy a járvány jellemzői jelentősen megváltoznak.

A részletes indoklást és szakmai érveket ezen a linken tudják elolvasni. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megtorpant a német cégek beruházási kedve
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:06
A cégek 92 százaléka beruházna, mégis alig teszik meg.
Makro / Külgazdaság Az év elején felborult a költségvetés, de mi lehet ennek a vége? Elárulták az elemzők
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 11:50
1999 óta csak háromszor mért magasabb eredményszemléletű (vagyis ESA-módszertan szerinti) költségvetési hiányt az első negyedévben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), mint idén januártól márciusig. Az egész éves előrejelzéseket jelentős bizonytalanság övezi, az elemzők a Kármán András vezette Pénzügyminisztérium pótköltségvetésére várnak. Eközben a piac már inkább a 2027-es és a még hosszabb távú, az euró bevezetése szempontjából is kulcsfontosságú tervekre kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 11:32
Csütörtöktől bruttó 4-4 forinttal emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára. 
Makro / Külgazdaság Júniusban csak mérsékelten nőtt a beszerzésimenedzser-index
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 10:05
Júniusban a válaszadók az előző hónaphoz képest a feldolgozóipar gyorsabb bővüléséről számoltak be.
Makro / Külgazdaság Hihetetlen szárnyalás előtt áll ez az iparág, ha bejönnek a kormány tervei
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 09:40
A Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter által bejelentett tervek szerint a magyarországi szélerőművi kapacitás 2030 végére több mint 90 százalékkal, a jelenlegi 330 megawattról (MW) 4330 megawattra emelkedhet. Ez gyorsabb fejlődési ütem lenne, mint a Közép- és Kelet Európában éllovasnak számító lengyeleké.
Makro / Külgazdaság Megjöttek a friss számok: talán annál is rosszabb a költségvetés helyzete, mint amire Magyar Péterék számítottak
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 08:30
Az előzetes adatok szerint 2090 milliárd forint, a GDP 9,0 százaléka volt a kormányzati szektor 2026. I. negyedéves hiánya. Az előző év azonos időszakához képest 838 milliárd forinttal, GDP-arányosan 3,1 százalékponttal lett magasabb a deficit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Hivatalos: új történelmi csúcson a lakossági vagyon, átrendeződtek a magyarok megtakarításai
Herman Bernadett | 2026. július 1. 05:51
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közzétette a 2026 első negyedévére vonatkozó teljes körű pénzügyi számlák jelentését. A hivatalos adatsorok megerősítik, hogy a magyar háztartások nettó pénzügyi vagyona újabb történelmi rekordot döntött: az év első három hónapjában a friss megtakarítások piacán masszív tőkeáramlás indult meg az öngondoskodás, a befektetési alapok és a külföldi eszközök irányába.
Makro / Külgazdaság Az első negyedévben 2,2 százalékkal nőtt a cseh GDP, de ennek a csehek nem örülnek
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:00
2024 utolsó negyede óta ez a legalacsonyabb negyedéves GDP növekedés.
Makro / Külgazdaság Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 12:06
Szerdától érheti újabb meglepetés a töltőállomásokon.
Makro / Külgazdaság Tényleg kibírható a vagyonadó? Erről is kérdezzük Bojár Gábort a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:04
A Graphisoft alapítója július 8-án, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG