<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=947887489402025&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
15p

Van élet az orosz gázon és olajon túl? Tényleg lehetetlen teljesen elszakadni Moszkvától? Elzárhatja Putyin a gázcsapot?

Online Klasszis Klubtalálkozó élőben Holoda Attila energetikai szakértővel - vegyen részt és kérdezzen Ön is!

2022. május 26. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

Finnország a világ legfejlettebb államai közé került a XX. század során, míg az eredetileg szintén félperifériás (és Suominál 1913-ban még fejlettebb) Magyarország nem tudott kiemelkedni ebből a felemás pozícióból. A finn fejlődés titkait kutató sorozatunkban most a két világháború közti gazdasági folyamatokat elemezzük. A titok itt is a finn elit viselkedése, és persze némi szerencse: a finn exportot ugyanis az 1929-33-as világgazdasági krízis kevésbé érintette. 

Európában szinte páratlan az a gazdasági növekedés, amelyet a XX. század folyamán szinte mindvégig képes volt Finnország (Suomi) fenntartani. Az északi ország fejlődésében, amelyet elsősorban az egy főre jutó GDP-ben mérnek a gazdaságtörténészek, a két háború közti korszak is meghatározó volt. 

A Finnország felíveléséről szóló sorozatunk második részében most – ahogyan azt az első részben megígértük – az 1920 és 1938 közötti periódust vizsgáljuk meg gazdasági szempontból.  

A gazdaságtörténész Riitta Hjerppe kutatásaiból tudjuk, hogy a két háború között a finn GDP több mint duplájára emelkedett, és az egy főre eső GDP is csaknem hasonló mértékben (közel kétszeresére) nőtt. Ez azt jelenti, hogy Suomi szinte „megduplázta fejlettségét”, annak köszönhetően, hogy az éves GDP-volumennövekedés átlagosan 4,7 százalékot tett ki 1920 és 1938 között, az egy főre eső GDP (tehát a „fejlettség”) pedig 3,8 százalékkal bővült évente.

Finnország és az EU 15-ök GDP/fő-mutatójának alakulása, 1860-2004 (2004 = 100) 

Ez hihetetlen növekedés, ha belegondolunk abba, hogy közben a történelem egyik legsúlyosabb gazdasági válsága sújtotta az egész világot 1929 és 1933 között. Suomi azonban „válságállónak” mutatkozott Hjerppe szerint - s ebben részben az is szerepet játszott, hogy a különböző finn gazdasági ágazatokat eltérő időpontokban érte el a krízis, így „nem egyszerre szakadt rá” az országra a nagy válság. Szintén fontos jellemző, hogy a fa- és papíripar termékeit nem sújtotta olyan mértékben a világválság, mint a többi ágazatot, így az arra épülő finn export nem omlott össze annyira, mint például a korabeli magyar agrárkivitel. 

Helsinki egyik kikötőjében, 1934-ben. Fotó: bygonely.comHelsinki egyik kikötőjében, 1934-ben. Fotó: bygonely.com

A második világháború kitörése előtt alig két hónappal, a magyar szociáldemokraták akkori lapja, a Népszava elemezte az európai gazdasági helyzetet, s kiderült, hogy abban az időben a kontinens gazdasági fejlődésének éllovasai közé tartoztak a finnek. A lap 1939. július 8-án megállapította: „1938-ban a legmagasabb termelési eredményeket a kis skandináv demokráciák érték el. Ha az 1929-es termelési eredményt 100-nak vesszük, akkor 1938-ban a finn termelés 152-őt, a svéd 146-ot, a dán 135-öt, a norvég 127-et tett ki. A német viszont 126-ot és az olasz 97-et. Az európai termelési verseny élén tehát a kis skandináv államok haladnak.” 

Az eredmények a Népszava szerint „még szembetűnőbbek”, ha külön vizsgálják a fogyasztási és a befektetési javak termelését. Az előbbiek előállítása 1938-ban Finnországban 176, Dániában 145 százalékra emelkedett 1929-hez képest. 

Nem tört át a szélsőjobboldal

A szociáldemokraták lapja hozzátette: a befektetési javak termelése Suomiban 122, Dániában 121 volt. „Németországban a befektetési javak termelése 1929-hez viszonyítva 38 százalékkal nőtt, viszont a fogyasztási javaké 3 százalékkal csökkent. A skandináv termelés növekedésének jelentékeny része tehát a széles tömegek fogyasztásának javulását eredményezte.” A Népszava ezzel egyben magyarázatot adott arra is, hogy északon miért nem tört át a szélsőjobboldal a parlamenti demokrácia falain. 

Mindez a rugalmas finn gazdaságpolitikának is köszönhető: valódi visszaesés az ipari termelésben csak 1930-31-ben történt Suomiban. A válság a világon itt tartott az egyik legrövidebb ideig: a már 1932-ben beindult ipari növekedést elsősorban a finn márka 1931-32-es leértékelése magyarázta. A finn pénz akkor az értéke felét elveszítette a dollárral szemben, és 15 százalékot esett az angol fonthoz képest. (A brit felvevőpiac a finn faipar számára akkor még kulcsfontosságú volt.)

Közben a finn termékek versenyképessége nagyot javult a világpiacon. Így az exportvezérelt ipar erősen növekedni kezdett a válság után. A finn statisztikai hivatal szerint az egyik legdinamikusabb finn ipari bővülési szakasz kezdődött 1933 és 1938 között, amikor a legjobb évi bővülési ütemet érték el, 20 százalékos mutatóval. 

Sorozatunk első részében az évszázados finn fellendülés nem-gazdasági tényezőit, a finn elit konszenzusos jellegét emeltük ki. A nyitott finn elitnek öt jellemzője van, ezek segítik a fejlődést. A finn elit tehát 

  1. nem megosztott ideológiailag,
  2. hatékony a külső támadás ellen,
  3. konszenzusos és pragmatikus,
  4. befogadó jellegű (az oktatást demokratizálja, segítve a szegények felemelkedését)
  5. egyenlősítő jellegű (például földosztáskor), ami a jóléti állam közgazdaságtana szerint is hatékony.

A két világháború között a finnek túlléptek a véres polgárháború után 1920-tól az ideológiai megosztottságon (1. pont), és 1937-ben konszenzusos egységkormányt alakítva felkészültek a külső támadásra (2-3. pont). Pragmatikus gazdaságpolitikájuk a világválság idején is megmutatkozott. A két utolsó ponttal és a gazdasági növekedés további tényezőivel mostani cikkünkben foglalkozunk.

Így az oktatás demokratizálását (4. pont), azaz a finn elit befogadó és nyílt jellegének erősítését egy 1921-es törvény szavatolta, amely kötelezővé tette a közoktatásban való részvételt az első hat általános iskolai osztály elvégzéséig. Látni fogjuk, hogy a mezőgazdasági termelékenység példátlan emelkedése összefügg majd ezzel az intézkedéssel is, illetve azzal, hogy – például a népfőiskolák terjedése révén – a finn gazdák képzettsége ugrásszerűen nőtt a két háború közt. Így hektáronkénti termésátlagok 1910-hez viszonyítva körülbelül 50-60 százalékkal emelkedtek 1937-re. Erről dr. Gábor Tamás írt a Köztelek című folyóirat 1940. február 18-ai számában. Szerinte a termelékenység növekedésében „a széleskörben kiterjedt, kiváló népoktatás” játszott nagy szerepet, „amelynek következtében lehetővé vált a kisgazdák nagy szaktudással való ellátása”. 

Korabeli svéd magániskola. Fotó: bygonely.comKorabeli svéd magániskola. Fotó: bygonely.com

De mit írt erről a finneket csodáló népi író, Kodolányi János? Suomi című könyvében a földosztás és a népoktatás közti kapcsolatot emelte ki: „Hartolában volt egy hatezerhektáros nagybirtok. A birtokot – és ez történt és történik máshol is Finnországban – az állam megvette; parcellákra osztották, parasztokat telepítettek reá. Az egykori urasági házat a hozzátartozó épületekkel és cselédlakásokkal együtt azonban, egy darab belsőség közepén, meghagyták részint gazdasági iskolának, részint múzeumnak. Ötvenegy ilyen parasztfőiskola van az országban, közülük tizenöt svéd.” 

Látszik ebből, hogy az egyenlősítést a finnek tehát nemcsak anyagi értelemben tartották fontosnak, hanem figyeltek a nemzetiségi viszonyokra is, azaz a svédek és finnek közötti egyenlőségre is. 

Kodolányi ezután leírja, hogy 17 éves „parasztfiúk és leányok” tanulnak e főiskolákon, ahol könyvtár, zeneterem, társalgó, „ragyogóan tiszta étterem és kedvesen egyszerű lakószobák várják őket”. Földművelést, állattenyésztést, szövetkezeti szervezést és értékesítést tanulnak, de vannak humán tantárgyak is. „A gyakorlati munka kint folyik a mintagazdaságban. Egy-egy tanfolyam fél évig tart, az ellátási költség és tandíj mintegy 15 pengő havonta” – azaz egy magyar korabeli átlagfizetés töredéke. Ráadásul a „szegény ifjak költségeit” a finn állam viselte, s Kodolányi megállapította: „Osztályszellem tehát, mint Finnországban sehol, itt sem érvényesül.” 

Ez talán túlzás, de ha valódi értelmében nézzük Kodolányi gondolatát, itt ő nyilvánvalóan az osztályharc hiányára utalt Finnországban (ami még így sem lenne igaz). Erre Gombos József mutat rá, E. Allardt finn társadalomtudós nyomán, aki a két háború közti finn társadalomban négy fő konfliktusra mutat rá: 

  1. az osztálykonfliktusra (munkásosztály és burzsoázia között, illetve földbérlő és tulajdonos között),
  2. az ideológiai konfliktusra (a kommunisták és a „többiek” – például a szélsőjobboldal – között),
  3. a város – falu ellentétre,
  4. a svéd-finn nyelvkonfliktusra.  

Ezeket a konfliktusokat a két világháború között igyekezett rendezni a finn elit, de igazán jól ezeket majd csak a második világháború után fogja kezelni. A két háború között azonban óriási lépéseket tett a finn elit az ellentétek csökkentésére. Gombos is felidézi ennek kapcsán két földtörvény, az 1918-as első és az 1924-es második (a Lex Kallio) jelentőségét emeli ki. 

A nagy változások közül a legfontosabb szerinte az volt, hogy Finnországban a térség egyik legradikálisabb földreformja zajlott le, amelynek folyományaként 1918 után 90 ezer bérlő vált kisbirtokossá. A második ilyen törvény lényege az volt, hogy a művelés alatt nem álló területeket az állam vásárolta fel, és ezekhez a leendő tulajdonosok kedvező állami hitelekkel juthattak hozzá. 

Kodolányi kissé „irodalmian túlzó” megállapításai viszont arra mutatnak rá, amire előző cikkünkben felhívtuk a figyelmet: a finn konszenzusos elit konszenzusos társadalmat épített Finnországban, amelyre nem az osztályharc volt jellemző, és az 1937-es finn kormánykoalíció sem véletlenül jött létre a szociáldemokraták bevonásával: ők garantálták, hogy a munkások majd a finn polgári állam mellé álljanak akkor, amikor a szovjet támadás éri 1939-ben a pár milliós lakosságú országot.   

Felkeltette a Horthy-kori szakértők érdeklődését

A fentebbi 5. pontban említett, a jóléti állam közgazdaságtanának megfelelő finn intézkedésekről el kell mondanunk, hogy ezek természetesen még azelőtt születtek meg, hogy a jóléti közgazdaságtani nézetek bekerültek volna a „mainstreambe”, azaz a nemzetközi ökonómiai gondolkodás fősodrába. 

A finn elitnek így például az 1920-as évek földosztásakor aligha volt fogalma arról, hogy a második világháború utáni svéd modell alapelvei szerint cselekszik. A finn elit tehát „zsigerileg” jól döntött, amikor a földosztást úgy hajtotta végre, ahogy végül is az megvalósult. Ez a rendkívül hatékony és helyenként (de nem mindenáron) egyenlősítő lépés felkeltette a Horthy-kori magyar gazdasági szakértők (nemcsak az írók) érdeklődését is. 

Rájöttek ugyanis arra, hogy a Nagyatádi-féle magyar földreformnál a finn földosztás radikálisabb, de egyben – és itt látszik a finn elit pragmatikussága – hatékonyabb is volt. Így az Osztrák-Magyar Monarchia és a Horthy-kor nagybirtokosait és agrárlobbiját tömörítő, a konzervatív politikát támogató OMGE (Országos Magyar Gazdasági Egyesület) üzemi bizottságának gyűlésén már 1925. március 6-án szóba került a finn-féle földosztás. 

Csak annak, aki megműveli

Stolp Ödön, a debreceni gazdasági akadémia üzemtani tanszékének tanára „A földreform Finnországban” címmel tartott előadást a Köztelek című korabeli kiadvány 1925. március 15-ei száma szerint. Stolp szerint a finn földosztás Magyarország számára is „példaadással szolgálhatna”: a finn szántóföldeknek csak 8 százaléka van 100 holdasnál nagyobb birtokosok kezén. Azaz a birtokkoncentráció nem volt olyan szélsőséges, mint a Horthy-kori Magyarországon. 

„A finnországi földreform abból az alapgondolatból indul ki, hogy csak annak juttat földet, aki a föld megműveléséhez szükséges fölszereléssel rendelkezik, s emellett kellő vagyoni erővel bír és munkásságából a termelés fokozása várható” – a debreceni gazdasági akadémia tanára tehát a finn reform kulcsmomentumára hívta fel a figyelmet. A pragmatikus finn elit a hatékonysági szempontot elsődlegesnek tartotta a földosztáskor. 

Három finnországi svéd nő, 1935-ből. Fotó: bygonely.comHárom finnországi svéd nő, 1935-ből. Fotó: bygonely.com

Stolp szerint a „finn földreform elsősorban is a már gazdálkodó törpebirtokos-osztály részére kíván több földet juttatni, de az igénybevett birtokkategóriák termelésének megzavarása nélkül.” 

Ám nemcsak a birtokos gazdák jutottak földhöz: a szegényebbek állami segítséget kaptak – folytatta Stolp.„ Azoknak a törpebirtokos és parcellabérlő földműveseknek számára, akik a megfelelő felszereléssel és vagyoni erővel nem rendelkeznek, az állami birtokokat veszik igénybe. (…) Az igénybevett területeken az állam telepítés útján helyezi el a kisembereket. Kétféle telepes van; az egyik csak házhelyet kap, kisebb kerttel. Az önálló telepes birtok 20 hektárig terjed s olyan darab föld, amelynek jövedelméből egy munkáscsalád megélhet.” 

Gondos ellenőrzés és irányítás

Jól látható tehát, hogy a hatékonysági szempontok mellett a finn elit, a „jóléti”, azaz egyenlősítő szempontot is figyelembe vette. Ráadásul a finn állam az új birtokosokat olcsó, úgynevezett „felszerelési kölcsönnel” segítette, ha nem voltak megfelelő eszközeik a termeléshez. A hitelek felhasználását ellenőrök felügyelték. Minden kerületnek volt egy vándortanítója, akinek naponta 5-6 kisgazdát kellett felkeresnie az otthonában, ahol gyakorlati útbaigazításokkal látta el őket. 

„Ilyen gondos ellenőrzés és irányítás mellett a gazdálkodás jól folyik, a telepesek gyarapodnak, s a földreform eredményei minden vonalon kedvezőknek mondhatók. Maguk a birtokosok azonnal hozzájuthatván a vételárhoz, szívesen kínálják fel ingatlanaikat a telepítő politika céljaira s így ott nyoma sincs annak a harcnak igénylői és birtokosok között, amely nálunk a falvak békéjét annyira feldúlja. A pénzügyi megalapozás, az igénylők gondos kiválasztása, az új birtokosok termelő munkájának támogatása és irányítása és a régi birtokosok rögtöni kártérítése azok a mozzanatok, amelyek a finn földreformot a magyarországitól megkülönböztetik” – mondta Stolp a finn reformról.   

De nézzük, mint mondott erről a XX. végén az egyik legismertebb finn gazdaságtörténész, Riitta Hjerppe! Szerinte az 1918-as földreform mind a földbérlők, haszonbérlők, mind a földmunkások és a farmerek számára előnyös volt. A földosztás(ok) – mert ugye 1924-ben is volt ilyen – nyomán nagy számban létesültek új, kis üzemméretű farmok, amelyek akkor tudták eltartani a családot, ha a család fenntartói pluszmunkát vállaltak az erdőgazdaságokban. 

Mezőgazdaságot segítő vámpolitika

Finnország ekkor még döntően agrárország maradt: a második világháború előestéjén a munkaerő majdnem fele az elsődleges szektorokban dolgozott, és ezekben a szektorokban állították elő a termelés egyharmadát. Ugyanakkor a mezőgazdaságot segítő vámpolitika és más intézkedések ahhoz vezettek, hogy Finnországban a hazai gabonatermelés a szükségletek 80-90 százalékát fedezni tudta 1939-re. 

Az 1938-ban elkészült Postapalota Helsinkiben. Fotó: wikipédiaAz 1938-ban elkészült Postapalota Helsinkiben. Fotó: wikipédia

Hjerppe szerint a finn ipar az I. világháború után már fejlődésnek indult. De csak egyes ágazatokban. Így a finn exporttermékek közül a fa- és papíripar, a fűrészáruk kereslete futott fel a nyugati világban. (Illetve a háború után részben újra sikerült megszerezni a korábbi piacokat.) Ám ekkor még a finn export túlzottan egyoldalú volt, a finn textilipar és a fémipar még nem volt nyugaton versenyképes, a hazai piacon is a külföldi konkurenciával kellett szembenéznie. Az export négyötöde ekkor még a fára, mint nyersanyagra épült. 

Mondhatnánk, hogy Finnország ekkor még tipikus félperifériás ország volt: ha nem is nyersanyagot exportált, de nyersanyagfüggő volt a világgazdasági szerepe. A fa- és papíriparon kívül a bányászat és a gépipar erősödött, de nem tudott kitörni a hazai piacról, ott viszont vámvédelmet élvezett, így Finnország a korabeli Európában szokásos módszereket alkalmazta a külkereskedelmi és gazdaságpolitikájában. 

Húzóágazatok

Közben a második világháború utáni fejlődés olyan húzóágazatai (például a távközlés) is megjelentek Finnországban, amelyek előrevetítették, hogy nem marad sokáig Suomi egyszerű agrárország. A finn szenátust 1886-ban ruházták fel a koncesszióadás jogával, melynek révén a telefontársaságok száma az 1910-es 250-ről, 1938-ra 850-re ugrott. 

Hogy a távközlés milyen fejlett volt Finnországban, azt Kodolányi János 1939-40 táján írta le: „úgyszólván mindenkinek van telefonja, sokszor még az egyetemi diákoknak is. Sűrű dróthálózat köti össze az embereket egymással. A személyes érintkezés ritkább, mint nálunk, csak igazán jó barátok járnak egymáshoz”. Szerinte a telefonnak „óriási szerepe van az érintkezésben”: „tessék jól megfogózni: az előfizetőnek egy-egy beszélgetés alig kerül többe 4 fillérnél. (…) Holott Finnországban a telefon a magánvállalat kezében van s az természetesen nyerni is akar, hiszen kapitalista vállalat, míg nálunk az állami postáé, amely egyáltalán nem haszonra rendezkedett be.” 

Kodolányit tehát meglepte a finn távközlés olcsósága a harmincas években, és tegyük hozzá, Magyarországon az 1990-es évek elejéig nem volt elég vezetékes telefonvonal, az igénylők sorba álltak a „vonalakért”. Még a Szomszédok teleregényből is emlékezhetnek a „rutinosabbak”, hogy Magenheimékhez átjártak az új panelház lakói a nyolcvanas évek végén, hogy telefonálhassanak… 

Ráadásul itt még nem is beszéltünk a vezeték nélküli távközlésről, pedig már ez is megjelent a harmincas évek Finnországában, igaz ekkor még „csak” a haditechnikában. Ennek nagy szerepe lesz a szovjet-finn téli háború idején. Ekkor a finnek a háromszoros emberi és az ennél is sokkal nagyobb anyagi túlerőben lévő szovjetek előrenyomulását annyira lelassítják 1939-40-ben, hogy Sztálin végül békekötéssel és nem Suomi teljes megszállásával zárja le azt az offenzívát. 

Arról a támadásról van szó, amelyet Moszkva a német nácik hallgatólagos jóváhagyásával, a Molotov-Ribbentrop-paktum jegyében indított a finnek ellen. Erről és a finn gazdaság háború utáni felfutásáról sorozatunk következő részében esik bővebben szó.   

(A szerző az 1956-os Intézet Alapítvány tudományos munkatársa) 

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz májusban, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Makro / Külgazdaság Véres harcok Kelet-Ukrajnában, Putyin rákos lehet - ez történt ma a háborúban
Privátbankár.hu | 2022. május 24. 18:24
Már majdnem 30 ezer orosz halt meg az ukránok szerint.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor kihirdette a háborús veszélyhelyzetet
Privátbankár.hu | 2022. május 24. 17:32
Azonnal megkezdte a munkát az új Orbán-kormány, mely ma tette le az esküjét.   
Makro / Külgazdaság Nem engedhetjük meg a felelőtlenség, a széthúzás és a gyengeség luxusát - mondta Orbán Viktor
Privátbankár.hu | 2022. május 24. 17:14
Orbán Viktor a miniszterek eskütétele után a parlamentben is bemutatta új kormányát. 
Makro / Külgazdaság Üzent Berlin az Orbán-kormánynak: fel kell adni a blokádot
Wéber Balázs | 2022. május 24. 16:54
A német alkancellár szerint figyelembe kell venni, hogy az uniós országokat különböző mértékben érintené az orosz olajembargó, ugyanakkor az Orbán-kormánynak fel kell adnia a blokádot. Robert Habeck úgy véli: az embargó fő akadálya Magyarország, de akár hazánk nélkül is elfogadhatják a szankciót. A magyar kormány továbbra is mentességet szeretne kapni a csővezetékes szállításra. Németország eközben már jelentősen csökkentette olajfüggőségét Oroszországtól.
Makro / Külgazdaság Putyin rákos lehet, szanatóriumba kerülhet és nem térhet vissza a hatalomba?
Privátbankár.hu | 2022. május 24. 16:34
Az ukrán védelmi tárca és a brit MI6 volt főnöke is megerősítette ezt.
Makro / Külgazdaság A nap képe: Orbán Viktor Dzsudzsák Balázzsal ünnepli a kormányalakítást
Privátbankár.hu | 2022. május 24. 16:23
Átvették kinevezésüket az Orbán-kormány 5.0 tagjai Novák Katalin köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Makro / Külgazdaság Importvám kell, nem embargó az orosz olajra - javasolják az osztrákok
Privátbankár.hu | 2022. május 24. 16:06
Lehet, hogy ez lesz végül a megoldás?
Makro / Külgazdaság Putyin gigantikus költségvetésű háborúja - mit lépjen most Európa?
Káncz Csaba | 2022. május 24. 14:51
Az Oroszországból származó olaj- és gázimportra vonatkozó vámok alkalmazásával az EU megvédheti energiabiztonságát az átmeneti időszak alatt is, miközben megakadályozza, hogy Oroszország finanszírozza az ukrajnai háborúját. Ezt minősített többséggel lehetne elfogadni, ami azt jelentené, hogy az EU kereskedelempolitikája összhangba kerülne az EU értékeivel, érdekeivel és kötelezettségeivel. Káncz Csaba jegyzete
Makro / Külgazdaság Moszkva vagy Brüsszel az ellenségünk? Merre tovább magyar energiapolitika? - Holoda Attila a Klasszis Klub következő vendége
Privátbankár.hu | 2022. május 24. 14:31
Orbán Viktor szerint az orosz olaj elleni szankciók felérnek a magyar gazdaságra dobott atombombával. Ez a kijelentés azonban többek szerint erős csúsztatás. Holoda Attila energiapiaci Klasszis Klubunk május 26-i vendége, akivel többek között arról beszélünk, hogy kiváltható-e az orosz olaj? A második Orbán-kormányban rövidebb ideig az energetikáért felelős helyettes államtitkári posztot is betöltő szakemberrel emellett a magyar energiapolitika legfontosabb kihívásait tekintjük át.
Makro / Külgazdaság Minden harmadik ember kérne fizetésemelést
Privátbankár.hu | 2022. május 24. 11:05
A PwC globális felmérésében megkérdezett munkavállalók közül minden ötödik dolgozó nyilatkozott úgy, hogy valószínűleg munkahelyet vált a következő 12 hónapban, és több, mint egyhamraduk azt tervezi, hogy fizetésemelést kér. 
hírlevél
Ingatlantájoló