8p

Egy eddig ismeretlen kutatás azt vizsgálta, hogy egyeseknél az altatás vagy érzéstelenítés tévesen szexuális emléktöredékeket okozhat, ami hosszú távon pszichés traumákhoz is vezethet.   

Egyes betegeknek élénk szexuális hallucinációi lehetnek az olyan nyugtató-hipnotikus szerektől, amiket érzéstelenítés/altatás során használnak az orvosok. Vannak, akik ilyenkor szexuális tartalmú megjegyzéseket tesznek, mások akár meg is ragadhatják vagy megcsókolhatják a közelükben lévő orvosokat vagy ápolókat, esetleg szexuálisan megérinthetik magukat. 

Mások viszont úgy ébredhetnek, hogy tévesen azt gondolják, szexuálisan bántalmazták őket. Hogy miért történik ez?

Az orvosok régóta tudják, hogy a nyugtató-hipnotikus gyógyszerek - amelyek lelassítják az agyi aktivitást, megnyugvást vagy elalvást idéznek elő - befolyásolhatják a páciensek valóságérzékelését. 1984-ben áttekintették a midazolám, ketamin és tiopentál gyógyszereket, és a vizsgálat megállapította, hogy a fogászati ​​vagy orvosi beavatkozások alatti érzéstelenítésben részesülő betegek 18 százaléka nehezen tudta megkülönböztetni a valóságot a fantáziától. Egy 1980-as tanulmány pedig kimutatta, hogy a betegek körülbelül 14 százaléka számol be szexuális álmokról vagy izgalomról érzéstelenítés alatt. Nem meglepő tehát, hogy az érzéstelenítés e két jellemzője együtt néha szexuális hallucinációkban nyilvánulhat meg – írja Melody White és C. Michael White farmakológiai kutatók, a gyógyszerészeti tudományok szakértői a The Conversation-ben megjelent cikkükben.

Egyes páciensek erotikus élményeket hallucinálnak altatás vagy érzéstelenítés során. Fotó: Depositphotos
Egyes páciensek erotikus élményeket hallucinálnak altatás vagy érzéstelenítés során. Fotó: Depositphotos

Csak ritka esetben fordul elő, hogy orvosok vagy más egészségügyi dolgozók a páciens eszméletlen állapotát használták fel szexuális zaklatásra. 

Például 1991-ben, amikor egy orvos altatásban szexuálisan bántalmazott egy egyetemi hallgatót. Bár az ügyet először elutasították azzal az indokkal, hogy a betegnek kábítószer okozta szexuális hallucinációja lehetett, később az orvos által hátrahagyott „genetikai bizonyítékok” segítettek az elítélésében. Így nem feltételezhető, hogy az altatásban történt szexuális zaklatás minden esetben szexuális hallucinációra vezethető vissza.

Ezért a két kutató a közelmúltban áttekintette az altatás alatti szexuális zaklatással vagy szexuális fantáziával kapcsolatos orvosi irodalmat a legkorábbi dokumentált esettől 2023 februárjáig, és 17 publikált közleményből 87 bejelentett esetet találtak. 

Szexuális hallucinációkról szóló jelentések

A kutatói vizsgálatban talált egyedi esetek közül 16 olyan beteg volt, akik szexuális magatartásról vagy szexuális zaklatásról számolt be. Ezekben az esetekben megfigyelők, például az orvosok vagy családtagok is jelen voltak a beavatkozás során, csökkentve annak esélyét, hogy a szexuális viselkedés valóban megtörténjen, szemben a hallucinációval.

„Megdöbbentő egyezést találtunk a beavatkozás anatómiai helye és a között, ahol a beteg nem megfelelő szexuális érintkezést észlelt. A szájnál végzett eljárásokat orális szexnek tekintették, a levegőt pumpáló ballon összenyomását, amivel a vénákat teszik hozzáférhetőbbé, a pénisz szorításának érzékelték, a mellkasi eljárásokat mellsimogatásnak, míg a lágyék körüli eljárásokat hüvelyi behatolásnak” – magyarázzák a szakértők.

Ez magyarázatot adhat arra, hogy egy 200 beteggel végzett vizsgálat miért nem talált szexuális hallucinációt azoknál, akiknél epehólyag- vagy vakbélműtétet végeztek a hasukon.

Ám az altatásos hüvelyi beavatkozáson átesettek körülbelül 12 százaléka erotikus vagy gátlástalan szexuális viselkedést észlelt.

Trauma a betegeknek és a szolgáltatóknak egyaránt

Ezek az érzéstelenítéssel járó téves észlelések jelentős, valós hatást gyakorolhatnak később a páciensekre és az egészségügyi szolgáltatókra, amelyek a műtét után is sokáig rányomják a bélyegüket a köztük lévő kapcsolatra.

Valószínűleg mindez ugyanazt az érzelmi zűrzavart okozza a pácienseknek, függetlenül attól, hogy ténylegesen átélt-e szexuális zaklatást altatásban, vagy csak élénk hallucinációi vannak az eseményről. 

Az orvosokban is szorongást keltenek ezek az esetek, mert egyeseket közülük, akiket akár valódi, akár vélt szexuális zaklatással vádolnak, szabályozó testületek vagy bíróságok elé állíthatják, sőt, el is veszíthetik az engedélyüket vagy a praxisukat.

Lehetséges, hogy ha a betegek tisztában lettek volna azzal, hogy a szexuális zaklatást idéző hallucináció az érzéstelenítés ritka, de lehetséges annak káros hatása, kevésbé hinnék azt, hogy ezek valódi zaklatások voltak. Ez persze nem csökkenti a hallucináció miatt kialakuló traumát. Volt egy eset, amikor egy aneszteziológus hallgató önként jelentkezett vizsgálatra, ahol szexuális hallucinációt tapasztalhatott nyugtató-altatók bevétele után. Bár tudta, hogy a szexuális zaklatással kapcsolatos élénk emlékei nem valósak, a miattuk érzett szenvedés miatt kiszállt a kutatásból.

A szerzők szakirodalmi áttekintésében 71 olyan esetet találtak, amikor az orvos egyedül volt a pácienssel a feltételezett szexuális zaklatás vagy szexuális viselkedés idején. 

Mind a betegek, mind az orvosok biztonsága és jóléte érdekében fontos a tanúk jelenléte, vagy hogy rögzítsék a fogászati ​​vagy orvosi beavatkozásokat, ez segíthet megelőzni a szexuális zaklatás vádját, és megnyugtathatja a betegeket, hogy esetleges hallucinációi nem valósak.

Az egészségügyi rendszernek azonban tovább kell lépnie a betegek védelme érdekében. A hallucinációs szexuális zaklatás traumájával küzdő betegeket, még ha bizonyíték is van arra, hogy a valóságban nem fordult elő, tanácsadásra kell irányítani és támogatni kell, csakúgy, mint azt, aki valóban átélt egy orvosi vagy fogászati ​​beavatkozás során szexuális történéseket.

Sok kérdés maradt

De továbbra sem világos, hogy egyesek miért emlékeznek nagyobb valószínűséggel az altatás alatti álmaikra? Egy 2009-es tanulmány - amelyben 97 propofolt kapó beteg vett részt - arról számolt be, hogy akik gyakran emlékeztek vissza az álmukra az érzéstelenítés után, azok nagyobb adag érzéstelenítőt kaptak, 50 évesnél fiatalabbak voltak, és tovább tartott az altatásból való felépülésük. 

Egy 2013-as tanulmány pedig, amelyben szintén 200 propofolt kapó beteg vett részt, azt találta, hogy a férfiak nagyobb valószínűséggel emlékeznek az álmaikra az érzéstelenítés után, míg a nők nagyobb valószínűséggel emlékeznek vissza a kellemetlen álmokra. 

Míg az álmodás és a hallucinációk egymással összefüggő élmények, a hallucinációkat érzékelők azt hiszik, hogy ezek minden bizonnyal meg is történtek.

„Miközben áttekintettük az orvosi irodalomban közölt szexuális hallucinációk összes esetét, az érzéstelenítés által kiváltott szexuális hallucinációk tényleges előfordulása továbbra sem ismert. A betegektől származó nagy mennyiségű adatokra lesz szükség ahhoz, hogy megértsük az érzéstelenítés alatti szexuális hallucinációk gyakoriságát. A gyógyszergyárak azonban nem szívesen költenek pénzt olyan kutatásokra, amelyek kimutathatják, hogy gyógyszereik káros mellékhatásokat okoznak” – írja Melody és C. Michael White.

Bár a szakértők áttekintésüket az altatás vagy érzéstelenítés során fellépő szexuális hallucinációkra korlátozták, hozzáteszik, hogy az emberek milliói használnak más, vényköteles vagy recept nélküli nyugtató-altató szereket. Márpedig a szorongásoldókat, altatókat, fájdalomcsillapítókat, izomlazítókat szedő páciensek közül jópáran számoltak be olyan esetekről, amikor hallucinációkat tapasztaltak az alkalmazásuk során.

Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) a nem kívánatos események bejelentési rendszerében - amelyet a közegészségügyi tisztviselők és kutatók használnak a gyógyszerbiztonság ellenőrzésére - 1974 és 2022 között 30 728 „rendellenes álmodás” esetet jelentettek. Legtöbbjük álmatlanságra, szorongásra, fájdalmakra szedte a pirulákat, de a jelentések nem részletezik az álmok természetét, vagy azt, hogy ezek hogyan befolyásolták a páciens saját jólétét.

Fontos, hogy a betegek tudatában legyenek annak, hogy a kóros álmodás egy lehetséges mellékhatása a nyugtató-altató gyógyszeres kezelésnek, és haladéktalanul tájékoztassák az orvosukat, ha hallucinációkat tapasztaltak. Ugyanis ezek a tünetek arra utalhatnak, hogy az altatószer nem megfelelő választás az ő esetükben, vagy a megválasztott adag túl magas.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG