3p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

ÉVi 20 milliárd, összességében több mint 90 milliárd euróba kerülhet Németországnak a legújabb kori menekültválság a következő években. Egy tanulmány szerint - amit Nógrádi György is elolvasott - csökken az ütem, de továbbra is százezrek érkeznek majd Európa legerősebb gazdaságába, ahol egyébként még jól is jönnének a szakemberek, de az alacsony képzettségűekkel nehéz lesz mit kezdeni.
Magyarországról Ausztrián keresztül Németországba érkezett bevándorló Angela Merkel képét mutatja a müncheni főpályaudvaron. Kép forrása: MTI

Évi 20 milliárd euróra duzzadhat a menekültválság költsége

Horribilis pénzbe kerülhetnek a migránsok Németországnak, csak a közvetlen kiadások az idén 16 milliárd eurót tehetnek ki, 2020-ra pedig elérhetik az évi 20 milliárd eurót is - mondta Nógrádi György az M1-en.

Hozzátette: ebben az összegben benne vannak a szociális beilleszkedésre, nyelvtanulásra, munkába illeszkedésre fordítandó kiadások, nem tartalmazza viszont a terror elleni harcra, a rendőrség, hadsereg átfegyverzésére, titkosszolgálati kiadásra fordítandó pénzeket.

Több mint 90 milliárd euró lesz a vége

A Nógrádi által idézett számokról egy hete írt a német Der Spiegel magazin. A lap egy tanulmányra hivatkozott, ami a szövetségi pénzügyminisztériumban készülhetett a 16 tartománnyal folytatott tárgyalások előkészítéséhez. A tanulmány szerint a német kormány úgy számol, összesen 93,6 milliárd eurónyi  költsége merülhet fel az országnak a menekültváltság következményeként 2020 végéig. (Ha valakinek ez segít az elképzelésben: ez közel 30 ezer milliárd forintot jelent.)

Tavaly egymilliónál is több bevándorlót fogadott be Németország, a jelentés úgy számol, idén 600 ezer, jövőre 400 ezer, a következő években pedig évente 300 ezer migráns érkezik az országba. A várakozások szerint a befogadott menekültek 55 százalékának lehet majd állása 5 év elteltével.

Vita: ki fizesse a számlát?

A szövetségi kormány és a tartományok közötti egyeztetések célja az, hogy a felmerülő költségek megosztásáról megállapodjanak - a tartományok ugyanis jelezték, hogy nem bírják már a menekültválsággal kapcsolatos kiadásokat, és arra kérik Berlint, legalább a költségek felét vállalja át. A szövetségi pénzügyminisztérium viszont úgy kalkulál: már most is többet vállal ennél, a tartományok számításai pedig nem megalapozottak.

Mennyit lehetne nyerni ezen az egész krízisen?

Gazdaságkutatók szerint egyébként Németországnak egyre inkább bevándorlókra van szüksége a szakemberhiány miatt, ezt az igényt azonban a menekültek csak kis részben tudják betölteni, a képzettségük ugyanis túl alacsony. Azért hagyják el tömegesen a szírek Törökországot, mert ott feketén és kiszolgáltatottan kell éhbérért dolgozniuk.

Németország igyekszik is kitalálni, hogyan profitálhatna a gazdaság a menekülthullámból. Korábban felmerült a kanadaihoz hasonló módszer átvétele: a német munkaügyi miniszter beszélt arról, hogy a külföldi szakemberek bevándorlásának irányítására új rendszert készülnek kipróbálni. Ennek során az integrációs képességet 100 pont összegyűjtésével kell majd igazolni, amelyek nyelvtudás és más kritériumok alapján jöhetnek össze.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvágja az üzemanyagok áfáját egy nagy uniós ország az iráni háború miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 17:01
A spanyol kormány 80 pontból álló, 5 milliárd euró értékű intézkedéscsomagot fogadott el a közel-keleti konfliktus gazdasági hatásainak ellensúlyozására rendkívüli ülésén pénteken Madridban.
Makro / Külgazdaság Rekordösszeget költ Csehország honvédelemre, de még ez is kevés lehet a NATO-nak – az államfő aláírta a költségvetést
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 15:01
Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken – közölte az elnöki hivatal.
Makro / Külgazdaság Bezárás, két literes plafon, tüntetés: a kisebb benzinkutasok egyre elkeseredettebb eszközökhöz fordulhatnak
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 12:41
Tanácstalanok a független benzinkutasok: a kormány azt ígérte, a magyar tartalékból felszabadított gázolajból kaphatnak a hatósági árnál alacsonyabban, de eddig ez nem jutott el hozzájuk. Így viszont egyre inkább veszteséges a kutak működése, és úgy érzik, egy figyelemfelhívó akciónak a következő három héten belül lenne értelme.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor tartós energiaválságra készül
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 12:13
De ha megnyeri a választásokat, jönni fog Ukrajnán keresztül az orosz olaj, ígéri. Brüsszelben értékelte az uniós csúcsot a magyar miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Vágják a centit az áprilisi választásokig Brüsszelben – addig nem látnak esélyt Orbán Viktor megtörésére
Litván Dániel | 2026. március 20. 10:52
Zárt ajtók mögött hangzottak el az igazán kemény szavak az uniós csúcson. Nem akarják tovább erőltetni a dolgot az uniós vezetők, hogy ne játsszanak Orbán Viktor kezére.
Makro / Külgazdaság Egy vagyont hagyhat a benzinkúton, aki magyar rendszám nélkül tankol
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 10:35
A benzin és a gázolaj piaci ára 119, illetve 159 forinttal emelkedett az elmúlt másfél hónap során. A rögzített hatósági árak pedig csak a magyar rendszámú autókat tankolókra vonatkoznak.
Makro / Külgazdaság Olajfinomítót és raktárépületet is értek az iráni drónok péntek hajnalban
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 08:21
Kuvait mellett Jordánia, az Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia és Bahrein vezetése is iráni támadásokról számolt be péntek reggel. A Perzsa-öböl környéke az olajpiac mellett a földgázpiacnak is fontos, utóbbi pedig megérezheti a Katar legfontosabb létesítménye elleni támadást.
Makro / Külgazdaság Még egy kastélyt sikerült eladnia a nemzeti vagyonkezelőnek
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 15:13
310 millió forintért talált gazdára a kékedi Melczer-kastély.
Makro / Külgazdaság Hozzányúltak a vésztartalékhoz: fogy az ország üzemanyagkészlete
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 14:12
 Megindult a stratégiai készletek felhasználása.
Makro / Külgazdaság Áttörték a plafont az üzemanyagárak: történelmi rekord a román kutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 13:57
Új csúcson a benzin és a dízel ára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG