5p

A kormány szerint felkészült Magyarország a koronavírus-járvány elleni védekezésre. Álláshirdetésekben keresnek ápolókat, orvosokat, tisztifőorvost és járványügyi szakügyintézőt.

Minden magyar kórház felkészült az új koronavírusos betegek fogadására - jelentette ki Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere január 28-án. Ekkor még nem volt Magyarországon koronavírusos beteg. Tehát már január végén a kormány szerint minden magyar kórház felkészült: van elég orvos, ápoló, védőeszköz és épület. Ehhez képest a koronavírusos betegeket fogadó kórházak jelentős része álláshirdetésben keres ápolókat és orvosokat, Orbán Viktor miniszterelnök csak március 23-án jelentette be, hogy minden intenzív ágy mellett dolgozó orvos és egészségügyi szakdolgozó speciális maszkot kap, a többiek és a koronavírus-gyanús betegek orvosi maszkot kapnak, míg a kiskunhalasi mobil járványkórház a tervek szerint egy hónap alatt épül meg a helyi börtön területén.

"Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe várunk minden elhivatott gyakorló ápoló, ápoló, intenzív terápiás tapasztalattal bíró kollégát pulmonológiai és pulmonológiai intenzív osztályainkra. Feladatok: kiemelt bérezéssel foglalkoztatunk ápolókat a koronavírussal fertőzött, légzési elégtelen betegeket ellátó részlegünkön" - olvasható a Korányi hirdetése a jobline.hu álláskereső portálon. A kormányközeli média március 25-én jelentette, hogy az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított részleg március 24-étől készen áll a betegek fogadására, az orvosi stáb pedig nekiállhatott a koronavírussal fertőzöttek ellátásának. Ápolókat viszont még toboroznak.

Azt nem tudni, hogy az elhivatott ápolókat konkrétan milyen kiemelt bérezéssel várják a koronavírusos részlegre napi 12 órát dolgozni, de az emlékezetes, hogy januárban 14 százalékkal emelkedtek az egészségügyi szakdolgozói és az ápolói bérek. A Független Egészségügyi Szakszervezet szerint ez arra volt elég, hogy az illetménytábla alja végre elérte a minimálbért. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) felmérése szerint pedig Budapesten és Pest megyében a legalacsonyabb a folyamatos munkarendben dolgozó szakképzett ápolók száma, miközben itt a legmagasabb a szakképzetlen ápolók aránya.

Magyarországon a MESZK szerint csaknem 24-25 ezer ápoló hiányzik az egészségügyi ellátás rendszeréből. A közigazgatási állásportál jelenleg 226 ápolói álláshirdetést tartalmaz, köztük például a Dél-Pesti Centrumkórház (Szent László kórház) is szinte az összes osztályára keres ápolót. Az infektológiai osztályra gyakorlatilag bármilyen végzettségű ápolót szívesen látnának: érettségizett, OKJ-s vagy diplomás ápoló is jelentkezhet március 31-ig. Közalkalmazotti jogviszonyban lehet 12 órás munkarendben dolgozni. Laptársunk, az mfor.hu is írt arról, hogy egyre több kórház kényszerül bérnővérek, -műtősnők, -műtősfiúk foglalkoztatására, főként a fővárosban, továbbra sem enyhül ugyanis az ápolóhiány. Februárban pedig szúrópróba-szerűen megnézte, hogy a kórházak hány üres pozíciót hirdettek abban a pillanatban.

Bár a kormány szerint minden kórház felkészült a járványra már januárban, a közigazgatási állásportál 36 oldalon keresztül sorolja, hogy melyik kórház milyen orvosokat keres. Március 29-én Dr. Kalmár Mihály, a szentesi Dr. Bugyi István Kórház főigazgatója tájékoztatása szerint újabb 7 fő pozitív koronavírussal fertőzött beteget vettek fel a szentesi kórház fertőző osztályára, így 8 főre emelkedett az ilyen típusú ellátottak száma. Az állásportálon egymást érik a szentesi kórház hirdetései: infektológus, aneszteziológus, radiológus, sebész, belgyógyász, traumatológus és onkológus szakorvost is keresnek. Határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony jöhet létre, ha valaki megpályázza a lehetőséget, ehhez egyetemi végzettség és például infektológia szakvizsga szükséges, illetve bűntetlen előélet.

Az orvoshiányról is sokat lehetett olvasni januárig. A vg.hu írt arról, hogy Magyarországon az egészségügyi ellátás optimális biztosításához 21 920 orvosra van szükség. Két éve összesen 20 299 állás volt betöltve, 1621 állásban pedig nem dolgozott orvos. Idén januárban 469 háziorvosi és 256 alapellátó fogorvosi praxis állt üresen, így 725 praxisban helyettesítéssel oldják meg a betegek ellátását. Viszont Orbán Viktor miniszterelnök azt üzente március 29-én, hogy egyetlen magyar sincs egyedül. Rávilágít az egészségügyi dolgozók anyagi helyzetére, hogy a MÁV, Volánbusz, BKV és egyéb közlekedési társaságok bejelentették: az egészségügyi dolgozók a nyugdíjasokhoz hasonlóan ingyen utazhatnak.

Valaki számolja össze

Az álláshirdetéseket böngészve még néhány érdekességet lehet találni. Például a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal a karcagi járásba keres tisztifőorvost. A Baranya Megyei Kormányhivatal a szigetvári járásba keres népegészségügyi, közegészségügyi-járványügyi szakügyintézőt. A Tolna Megyei Kormányhivatal pedig a szekszárdi járásba keresett március 15-ig járványügyi szakügyintézőt. Feladatai közé tartozik például, hogy "nyilvántartja, és naponta rögzíti a bejelentett fertőző megbetegedéseket. Munkája kiterjed a bejelentések napi elektronikus adminisztrálására, továbbítására. Kivizsgálja a megbetegedések körülményeit, környezeti felderítést végez, helyszíni járványügyi vizsgálatokat lefolytatja, a szükséges hatósági intézkedéseket megteszi". A szekszárdi járásba két város és 15 falu tartozik, ahol mintegy 59 ezer ember él. A szigetvári járásba pedig egy város és 44 község tartozik 25 ezer emberrel.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG