4p

Elemzői vélemények szerint a májusban megnövekedett infláció magyarázatában valószínűleg ezek lehettek a főbb tényezők.

A Központi Statisztikai Hivatal  hétfőn nyilvánoságra hozott 4,0 százalékos éves májusi inflációs adata jobb, mint a Portfolió által megkérdezett elemzők által várt 4,2 százalék. Márciusban az infláció éves szinten 3,6 százalékra csökkent, de 3,7 százalékra nőtt áprilisban.

Balog-Béki Márta, MBH Bank szenior tőkepiaci elemző

Várakozásunknak megfelelően, 4,0 százalékra emelkedett az infláció éves üteme májusban. Az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal csökkentek az árak, ami kismértékben elmarad várakozásunktól (-0,2 százalék). A maginfláció 4,1 százalékról 4,0 százalékra mérséklődött, ugyanakkor némileg az általunk várt 3,8 százalék felett alakult, éves összehasonlításban.

A dezinflációs folyamat az általunk vártnak megfelelően már áprilisban megtört, májusban is számítani lehetett az éves inflációs index emelkedésére, az infláció azonban még az MNB inflációs célsávjában maradt.

Továbbra is tartjuk előrejelzésünket, miszerint éves átlagban 4,1 százalék lehet az idei inflációs ráta. Bár továbbra is az valószínűsíthető, hogy év végére a májusi szinthez képest érdemben magasabb infláció alakul majd ki, de kevésbé tűnik valószínűnek, hogy év végére 5 százalék fölé emelkedjen az inflációs index.

A következő hónapokra előre tekintve kulcskérdés, hogy hogyan fog alakulni a szolgáltatások árindexe. Ebben a kategóriában továbbra is magas, 0,9 százalékos havi drágulást mért a KSH, ugyanakkor arra számítunk, hogy a szolgáltatások drágulása lassulni fog a következő hónapokban, hiszen egyre kevésbé indokolható, hogy a tavalyi éves infláció legyen az alapja az árazási döntéseknek. A szolgáltatások áralakulása mellett a javuló belső kereslet is veszélyeztetheti az évközbeni dezinflációt, miközben a bázishatás is az árak emelkedésének irányába mutat.

A nemzetközi élelmiszerárakban is megállt a 2023-as évet jellemző trendszerű csökkenés, és kisebb emelkedésbe váltott a FAO élelmiszerár-indexe, ugyanakkor ennek mértéke elég alacsony egyelőre. Összességében a jelenlegi inflációs előrejelzésünkhöz képest a lefelé, azaz az alacsonyabb infláció irányába mutató kockázatokat erősebbnek látjuk.

A 3 százalékos jegybanki inflációs cél stabilan fenntartható elérése legkorábban 2025-ben várható, de az éves átlagos infláció még ekkor is 3 százalék fölötti lehet. A májusi inflációs adatok véleményünk szerint nem veszélyeztetik a kamatcsökkentés folytatását, amely a júniusi kamatdöntést követően 6,75 százalékra csökkenő jegybanki alapkamatot jelenthet.

Nagy János, Erste Bank makrogazdasági elemző

Az idei év ötödik hónapjában a fogyasztói árak 0,1 százalékkal csökkentek egy hónap alatt, főként a feldolgozott élelmiszereknek és az energiaárak alakulásának betudhatóan. Az éves inflációs ráta így emelkedett: 4,0 százalékra az áprilisi 3,7 százalékról. Ezzel együtt kedvező, hogy tovább lassult a maginfláció: 4,0 százalékos éves szinten állt májusban.

Ami a havi árváltozásokat illeti, az élelmiszerárak összességében minimálisan emelkedtek áprilishoz viszonyítva, ugyanakkor a „core" élelmiszerek továbbra is csökkenést mutatnak és főként a szolgáltatásokhoz köthető szegmensek, mint a vendéglátás, büféáruk, házhoz szállítás ára húzta pozitívba az indexet.

Ezzel együtt a szolgáltatások 0,9 százalékos havi árnövekménye még mindig figyelemre méltó, melynek hátterében a bérdinamika mellett ismét a visszatekintő inflációval történő átárazás volt a legfontosabb tényező. Legnagyobb mértékben a járműüzemanyagok és a háztartási energia árcsökkenése húzta le a negatív tartományba a teljes havi árindexet.

A fő infléciós index a jegybanki toleranciasáv szélére került májusban, de továbbra is úgy látjuk, hogy az inflációnak a célsávban maradása egyelőre összességében átmeneti jelenség. A bázishatás májustól kezdődően kevés kivételtől eltekintve meglehetősen kedvezőtlen.

Rövid távon a legnagyobb kérdés, hogy a másfél éves recessziós időszak után beinduló gazdaság a második félévben mekkora teret enged a további árkorrekcióknak. Összességében az év egészében zömmel 4-5 százalék közötti, határozott trend nélkül ingadozó éves inflációs számokat várunk.

Várakozásunk szerint a dezinflációs folyamat jövőre indulhat újra és a jegybanki célsávba is 2025-ben térhet vissza az infláció.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
Makro / Külgazdaság Brutálisan lelassult az orosz gazdasági növekedés
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:35
Oroszországban májusban nőtt a kiskereskedelmi forgalom és lassult a GDP-bővülés, miközben csökkent a munkanélküliség a gazdaságfejlesztési minisztérium és a statisztikai hivatal adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG