Egy hónapja néztük meg, hogy a koronavírus-járvány hogyan alakította át a kórházi várólistákat, az egészségügy újraindulása miatt azonban úgy gondoltuk: ránézünk a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő frissített adataira. Nem volt hiábavaló, drasztikus változások történtek az elmúlt hónapban is várólista-fronton.
Csak, hogy a legbeszédesebb számokkal kezdjünk: míg június 9-én 1555 fő várakozott csípőprotézis-beültetésre valamelyik kórházban, addig július 13-án már 4038 ember vár ugyanerre (amely szám szinte teljesen azonos a 2019. évi áprilisi adattal, utoljára akkor vártak ennyien). Érdekesség ugyanakkor, hogy mindeközben a június eleji tényleges várakozási idő jócskán lecsökkent: 213 nap helyett már csak átlagosan 69 napot kell várniuk a pácienseknek.
Szívkatéterezésre a júniusi 660 fő helyett jelenleg 1510 beteg vár, miközben 80 nap helyett már csak 8 nap a várakozási idő.
Gerincstabilizáló műtétre az előző havi 253 fő helyett 852-en várnak, pedig a 167 nap várakozási idő lecsökkent 38 napra.
A torok- és orrgarat mandula műtétre várakozók száma 177 főről 789 főre ugrott, annak ellenére, hogy 51 helyett 17 nap a türelmi idő.
Nyitott szívműtétre 50 fő helyett több mint a tízszerese, 582 fő vár, a várakozási idő 50 napra szűkült a júniusi 266 nappal szemben.
Júniusban a járvány miatt leállt egészségügy prosztata jóindulatú megbetegedése miatt még csak 8 főt tartott nyilván várólistán, mára már ez a szám 652 (!) főre emelkedett.
Transzkatéteres szívbillentyű beültetésre 13 helyett már 384 ember van bejegyezve műtétre, s pusztán ez az egyetlen műtét, ahol a tényleges várakozási idő nem csökkent, hanem nőtt: 144 nap helyett most 152 napot kell átlagosan várniuk a betegeknek országszerte, sőt, az összes műtét közül itt a leghosszabb a várakozási idő.
Ezzel szemben, az előző havi NEAK-statisztikák szerint júniusban a varix (érgyógyszati) műtétekhez kellett a legnagyobb türelem, 284 nap volt a várakozási idő.
A coronaria stent-beültetésre várakozók száma 660 főről 1510 főre ugrott, pedig 70 nap helyett csak 8 napot jelez a központi várólista-rendszer az átlagos várakozási időre.
A szív elektrofiziológiás vizsgálatára is jóval többen vannak előjegyezve, mint júniusban (94), jelenleg ugyanis 507-re duzzadt a várakozók száma.
Az egyik leggyakoribb beavatkozásra, a térdprotézis műtétre 884 fő helyett 5656 fő várakozik, pedig a várakozás 280 napja több, mint a felére, 119 napra csökkent.
Azonban vannak pozitív változások is a várólistákban: érgyógyászati műtétekre a júniusi 197 fő helyett csak 37 fő vár, urológiai kisműtétre 16 fő helyett 2, sérvműtétekre 103 fő helyett csak 18-an, szürkehályog műtétre pedig a júniusban jelzett 1887 fő helyett csak 259-en várakoznak.
Az egészségügy június 15-i, zökkenőkkel való újraindulása után logikus, hogy a járvány három hónapja alatt lecsökkent a betegszám a NEAK várólistáján, hiszen a páciensek erre az időre kivonták magukat az állami egészségügyből. Ennek egyenes következménye volt, hogy az elmaradt műtétek hirtelen nagyon hosszú várakozási időket produkáltak. Az is logikus, hogy most, júliusban a műtétre jelentkezők tömege jelentősen megugrott annyira, hogy szinte a járvány előtti időket idézi. De az már kevésbé érthető, hogy a statisztikák azt is mutatják, hogy a várakozási idők (mind a tervezett, mind a tényleges) jelentősen csökkentek, sok helyen akár a fele időre. Ezért, ha azt nézzük, hogy a járvány óta sem rendeződött vissza még teljesen a 65 évnél idősebb orvosok újbóli munkába állása, miközben a betegek jó része folyamatosan arról panaszkodik, hogy alig tudnak időpontot kérni a szakrendeléseken, akkor elég nehéz megtalálni az összefüggést a két folyamat között. Azaz a betegszám növekedése mellett miképp lehetséges a várakozási idő csökkenése? Ez ugyanis csak akkor valósulhat meg, ha a kórházakban naponta a műtétek többszörösét végzik el, mint a járvány előtt.
Visszavágnának, de nemcsak az amerikaiaknak? 
