3p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Júliusban a fogyasztói árak átalagosan 4,1 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, egy hónap alatt pedig 0,7 százalékkal emelkedtek. A maginfláció 4,7 százalék, a nyugdíjas fogyasztóiár-index pedig 4,1 százalék volt.

2024. júliusban a fogyasztói árak átlagosan 4,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júniushoz viszonyítva átlagosan 0,7 százalékkal emelkedtek az árak, a járműüzemanyagok 3,8 százalékkal drágultak – közölte csütörtök reggel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nincs okunk táncra perdülni, a tankolás is egyre drágább
Nincs okunk táncra perdülni, a tankolás is egyre drágább
Fotó: MTI / Illyés Tibor

12 hónap alatt, 2023. júliushoz viszonyítva:

  • Az élelmiszerek ára 2,7 százalékkal nőtt, ezen belül a cukoré 46,3, a liszté 12,4, a sertéshúsé 10,7, a csokoládé és kakaóé 10,0, az éttermi étkezésé 8,0, a gyümölcs- és zöldségléé 7,1, az étolajé 6,5, az alkoholmentes üdítőitaloké 5,5, a tejé 4,8 százalékkal. A termékcsoporton belül a tojás ára 14,7, a tejtermékeké 8,0, a száraztésztáé 7,6, a kenyéré 4,6 százalékkal csökkent.
  • A szolgáltatások 9,1 százalékkal drágultak, ezen belül a lakbér 11,7, a testápolási szolgáltatások 10,3, az autópályadíj, gépjárműkölcsönzés, parkolás 10,1, a járműjavítás és -karbantartás 10,0, a lakásjavítás és -karbantartás 9,0, a sport- és múzeumi belépők 8,3, az üdülési szolgáltatás 5,6 százalékkal.
  • A ruházkodási cikkek, valamint a szeszes italok, dohányáruk ára 4,2–4,2 százalékkal emelkedett, ez utóbbin belül a dohányáruké 4,3 százalékkal.
  • A háztartási energia 4,5, ezen belül a vezetékes gáz 9,3, az elektromos energia 2,1 százalékkal olcsóbb lett.
  • A tartós fogyasztási cikkekért 0,5 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, ez utóbbin belül a használt személygépkocsik ára 7,4 százalékkal csökkent, az új személygépkocsiké 6,3, a szobabútoroké 1,9, a konyha- és egyéb bútoroké 1,7, a fűtő- és főzőberendezéseké 1,3 százalékkal nőtt.
  • A gyógyszerek, gyógyáruk 6,5, a járműüzemanyagok 6,0 százalékkal drágultak.

1 hónap alatt, 2024. júniushoz viszonyítva:

  • A fogyasztói árak átlagosan 0,7 százalékkal emelkedtek.
  • Az élelmiszerek átlagosan 0,6, ezen belül a liszt 38,1, a cukor 13,9, az étolaj 9,0, a tej 6,8, a tojás 4,3, a baromfihús 3,0, a sertéshús 2,5 százalékkal került többe. Az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) ára 5,0 százalékkal csökkent, ezen csoport nélkül számítva az élelmiszerek ára átlagosan 1,2 százalékkal nőtt.
  • A szolgáltatások 1,1, ezen belül az üdülési szolgáltatások 12,3, a postai szolgáltatások 5,0 százalékkal drágultak.
  • A háztartási energiáért 0,8, ezen belül a vezetékes gázért 1,6 százalékkal kevesebbet kellett fizetni.
  • A járműüzemanyagok ára 3,8 százalékkal nőtt.

A maginfláció mértéke 4,7 százalék, míg a nyugdíjas fogyasztóiár-index 4,1 százalék volt az év hetedik hónapjában – írja a KSH.

Lapunk havi rendszerességgel összehasonlítja kontinensünk pénzromlási mutatóit, a Privátbankár Európai Inflációs Körkép cikkeit ide kattintva olvashatja. >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lantos Csaba szerint nagyon megéri Putyinnal üzletelni
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 07:46
Az energiaügyi miniszter az orosz gáz áráról is beszélt.
Makro / Külgazdaság NATO 5 százalék: óriási blöff vagy sorsfordító elhatározás?
Litván Dániel | 2025. július 9. 05:41
Mindenki reszkethet majd Európától, ha a NATO-tagállamok elkezdik önteni a pénzt a védelmi képességeikre? Vagy megint csak szép szavakat hallhattunk, a valóság pedig más lesz?
Makro / Külgazdaság Ez feszes munkaerőpiac? Több mint egy évig is tarthat az álláskeresés
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 16:21
A GKI havi rendszerességű felmérései szerint a cégek foglalkoztatási hajlandósága 2025 első hónapjaiban elbizonytalanodást mutat.
Makro / Külgazdaság Összekaparta a pénzt a kormány: többlettel zárt a költségvetés
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 12:09
Számottevő többlettel zárt júniusban a központi költségvetés: ebben a hónapban 200 milliárd forint összegű osztalékbevétel érkezett a költségvetésbe, részben a Szerencsejáték Zrt-től, részben pedig a Corvinus Zrt-től. Ezen túlmenően jelentős, 100,6 milliárd forint társasági adó befizetés érkezett be a hónap végéig.
Makro / Külgazdaság Rossz hírek érkeztek az orosz gazdaságról
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 12:03
Az orosz költségvetés hathavi hiány a GDP 1,7 százaléka volt, elérte az éves tervezettet – áll a pénzügyminisztérium keddi jelentésében.  
Makro / Külgazdaság Bejött Trump számítása a németeknél: visszaesett az export
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 11:10
Az export és az import vártnál nagyobb csökkenése mellett májusban növekedett Németország külkereskedelmi többlete a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kedden publikált előzetes adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Nagy Mártonék megmagyarázzák: emiatt nő megint az infláció
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 09:07
A Nemzetgazdasági Minisztérium a második hónapja ismét emelkedő éves infláció láttán azt írta: folytatódik a harc az indokolatlan áremelésekkel szemben.
Makro / Külgazdaság Bumerángot dobott el az Orbán-kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 08:30
Az adatok szerint nem hatott, hogy a március közepétől még csak az élelmiszerekre érvényes árrésstopot május végétől kiterjesztették a háztartási cikkekre is.
Makro / Külgazdaság Halmozza a devizát a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 08:18
Kína devizatartaléka, amely a világon a legnagyobb, júniusban további 32 milliárd dollárral, 3317 milliárd dollárra, 2015 decembere óta legmagasabb szintre emelkedett – áll a kínai központi bank jelentésében – írja az MTI.
Makro / Külgazdaság Izrael: maradt a negatív kilátás
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 06:45
Megerősítette változatlan negatív kilátással Izrael hosszú és rövid futamidejű, devizában és helyi valutában denominált szuverén kötelezettségeinek „Baa1” besorolását a Moody's Ratings – írja az MTI.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG