6p
A Nemzetközi Valutaalap idén és jövőre is pozitívabb növekedést jelez előre a magyar gazdaság számára.

Javított idei és jövő évi magyar GDP-növekedési előrejelzésén a Nemzetközi Valutaalap. Az IMF tavaszi világgazdasági prognózisából kiderült, a magyar gazdaság idén 3,8 százalékkal, jövőre pedig 3 százalékkal növekedhet az előző évi 4 százalékos bővülés után. A fél évvel ezelőtti regionális gazdasági előrejelzéshez képest Magyarország hazai össztermékének (GDP) idei növekedési ütemét 0,4 százalékponttal, a jövő évit pedig 0,2 százalékponttal emelte a valutaalap.

Az éves átlagos infláció a tavalyi 2,4 százalék után idén 2,7 százalékra, jövőre pedig 3,3 százalékra rúghat a legfrissebb – derült ki az IMF honlapján közzétett, Világgazdasági kilátások, 2018 április című tanulmányból. A fogyasztói árak emelkedésének idei évi mértékét 0,5 százalékponttal csökkentették, a jövő évit viszont 0,3 százalékponttal emelték a valutaalap szakértői a novemberben közölt előrejelzéshez képest. Az elemzők novemberhez képest minden időhorizonton jelentősen csökkentették a folyó fizetési mérleg GDP-arányos többletének várható mértékét.

Nem tarthat minden örökké – megtört a bizalom a gazdaságban?

A februári történelmi csúcsa után márciusban kissé mérséklődött a GKI konjunktúraindexe. Az EU támogatásával készült felmérés szerint az üzleti várakozások némileg romlottak, a fogyasztóiak viszont tovább emelkedtek. Az azonban biztos, hogy a lakosságban valami megváltozott: már nem nagyon tart a munkanélküliségtől.

Részletek >>>

A tanulmány szerint az idei többlet 2,5 százalék, míg jövőre 2,4 százalék lehet a tavalyi 3,6 után. A novemberi prognózisban 2017-re még 4,8 százalékot adtak meg, az idei évre 4,2 százalékot, 2019-re pedig 3,2 százalékot jósoltak. A két előrejelzés közötti különbség a tavalyi év esetében 1,2 százalékpont, 2018-ra 1,7, 2019-re pedig 0,8 százalékpont.

A munkanélküliségi ráta idén 3,8 százalékra, jövőre pedig 3,5 százalékra csökkenhet a tavalyi 4 százalék után. Novemberhez képest jelentősen javították a becslést, ugyanis akkor a 2017. évi munkanélküliségi rátát még 4,4 százalékra, a következő két évit pedig egyaránt 4,3-4,3 százalékra várták a valutaalap elemzői.

Világszinten is növekedés várható

Bár az IMF nem változtatott a világgazdasági növekedési előrejelzésén a prognózisban, az euróövezet és az Egyesült Államok javuló teljesítménye miatt 0,2 százalékponttal emelték a fejlett régiók idei GDP-növekedési előrejelzését. A valutalap az idén és jövőre egyaránt 3,9 százalékos világgazdasági növekedést vár a 2017-es 3,8 százalék után.

A 2017-es GDP-növekedés így 0,5 százalékponttal haladja meg a 2016-os növekedési ütemet és egyúttal a legnagyobb is 2011 óta. Tavaly a globális termelés háromnegyedét adó országok kétharmada is elérte az előző évinél gyorsabb növekedést, amire 2010 óta nem volt példa. A növekedés a fejlett országokban a beruházási aktivitás erősödésével köszönhető, míg a fejlődő térségekben részben annak tulajdonítható az emelkedés, hogy a nyersanyag-exportáló országokban megállt a beruházások csökkenése – az igazi ok azonban a lakossági fogyasztás emelkedése volt.

A világkereskedelmi forgalom két gyenge év után tavaly megerősödött és 4,9 százalékkal nőtt, az idén a növekedés pedig 5,1 százalékos lesz, jövőre pedig 4,7 százalékos, ami az idei évre 0,5 százalékpontos, a jövő évre pedig 0,3 százalékpontos emelkedés a januári prognózishoz képest. Az IMF mostani prognózisában a fejlett gazdaságok növekedési ütemét az idén 2,5 százalékra, 2019-ben pedig 2,2 százalékra becsüli.

Felpörögnek a fejlődő gazdaságok

A valutaalap viszonylag nagy módosításokat hajtott végre az euróövezeti növekedés tekintetében is januári prognózisához képest: a tavalyit 2,4 százalékról 2,3 százalékra csökkentette ugyan, az ideit viszont 2,2 százalékról 2,4 százalékra emelte. A 2019-es euróövezeti GDP-növekedést továbbra is 2,0 százalékra várja.

A válság után menteni kellett, mostanra hasítanak – kitalálod, melyik országról van szó?

Részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

Tovább javultak az Egyesült Államok idei növekedési kilátásai, miután januárban már 2,3 százalékról 2,7 százalékra emelte a tavaly októberben adott becslését és 2,3 százalékról 2,5 százalékra növelte a 2019-est. idei évre már 2,9 százalékos növekedést vár az Egyesült Államokban az IMF, jövőre pedig 2,7 százalékosat.

A fejlődő és feltörekvő régiók gazdasága tavaly 4,8 százalékkal növekedett, ami az idén 4,9 százalékra, 2019-ben pedig 5,1 százalékra gyorsul. Oroszország esetében idén változatlanul 1,7 százalékos bővüléssel számolnak, a tavalyi adatot viszont 1,7 százalékról 1,5 százalékra csökkentették.

Indiában továbbra is a növekedési ütem lendületes gyorsulását várja az IMF: az idén 7,4 százalékkal, jövőre 7,8 százalékkal számolnak a tavaly elért 6,7 százalék után. Brazíliával is egyre derűlátóbbak, miután az ország tavaly kilábalt a gazdasági válságból és 1 százalékos növekedést ért el. A jelentés szerint az ország a januári becslésben megadott 1,9 százalék helyett 2,3 százalékos, jövőre pedig 2,1 százalék helyett 2,5 százalékos növekedést ér el.

Nem lendül be az infláció

A tanulmány szerint a fejlett gazdaságú országokban az infláció az idén lassul, jövőre gyorsul a januárban jelzetthez képest: az idén 1,9 százalék helyett 2 százalék, jövőre 2,1 százalék helyett 1,9 százalék lesz. 2017-ben 1,7 százalék volt a fejlett térségek inflációja, a maginfláció változatlanul gyengén alakul. A fejlődő országokban tavaly a legfrissebb kalkuláció szerint 4 százalék volt a fogyasztói árak emelkedése. Az idei várható áremelkedést 4,5 százalékról 4,6 százalékra emelték, a jövő évit viszont 4,3 százalékon változatlanul hagyta.

Egyre nagyobb a szakadék az eurózónában – bedobtak egy javaslatot

A német és az olasz választások eredményei az euróövezeti törésvonalak tovább szélesedésére figyelmeztetnek. Az eurózóna építményének átszabása jelen felállás szerint illuzórikus, hiszen a CDU fellázadna, ha jelét látná az újabb pénzügyi bőkezűségnek Európa irányába. Tovább >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hiába illegális, egész Európát ellepték a kínai vape-ek
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 12:32
A szabályozatlan vape termékek forgalma már most is meghaladja a 6,6 milliárd eurót, éveken belül pedig tízmilliárdos üzlet lehet Európa-szerte.
Makro / Külgazdaság Indul a verseny az idővel: Magyar Péter szerdán Brüsszelbe megy
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 12:07
Az uniós források Magyarországra juttatásáról tárgyal Magyar Péter Ursula von der Leyennel szerdán Brüsszelben. 
Makro / Külgazdaság Velük lehet teljes Magyar Péter kormánya
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 16:41
Még négy miniszter személye nem ismert a tizenhatból. Jövő héten az ő kilétükre is fény derülhet.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be?
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 14:27
Török Gábor politikai elemző osztotta meg az értesülését.
Makro / Külgazdaság Mibe fektetnek be a világsztárok?
Elek Lenke | 2026. április 25. 14:01
A külföldi hírességek bevételének csak egy részét teszik ki a gázsik és a reklámbevételek. Jövedelmi portfólióik között elsősorban kockázati tőkeprojektek, különféle étteremláncokba vagy kozmetikai márkákba való befektetések, valamint ingatlanok és újabban kriptovaluták szerepelnek.
Makro / Külgazdaság Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 12:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő azt prognosztizálja, hogy jóval többet kell fizetniük a tankolásért azoknak, akik nem jogosultak a védett árakra.
Makro / Külgazdaság Pogátsa Zoltán: Nagy hiba lenne, ha megszorítana az új kormány és elkezdené az államadósságot csökkenteni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 25. 11:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense az április 23-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 96. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Az EU más intézmények kedvét is meghozta Ukrajna hitelezéséhez
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 09:05
Naperőmű építését finanszírozza az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Makro / Külgazdaság Magyar Péter hallgatott az iskolaigazgatókra: nem az lesz az oktatásügyi miniszter, akire számítottak
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 14:34
Váratlan lépés: Magyar Péter Lannert Juditot jelölte az alakuló gyermek- és oktatásügyi minisztérium vezető pozíciójára.
Makro / Külgazdaság Kátyúmentesítés, leszámolás a gyorshajtókkal, új tarifarendszer: ez jöhet a Vitézy Dávid-érában
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 14:01
Megosztotta vízióit a közlekedési és beruházási miniszteri szék várományosa, Vitézy Dávid. A vasút mellett a közúti közlekedés is nagy szerepet kap a programjában, lecsapna az illegális gyorsulási versenyekre is. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG