2p
Utoljára hat évvel ezelőtt volt a mostaninál nagyobb februári deficit az államháztartás központi alrendszerében. Mindez úgy, hogy a bevételek szépen alakultak a Pénzügyminisztérium közelése szerint.

Az első két hónapban az államháztartás központi alrendszere 254,6 milliárd forintos hiánnyal zárt - közölte a Pénzügyminisztérium hétfőn délelőtt. Mivel január végén 90,4 milliárdos többlet maradt a kasszában, ez azt jelenti, hogy csak a második hónapban több mint 345 milliárdos deficit jött össze. Ennél rosszabb február utoljára 2014-ben volt, sőt ha a havi adatokat nézzük visszamenőlegesen, akkor is egészen 2018 márciusáig kell visszamenni, hogy a mostaninál nagyobb mínuszt találjunk.

A központi alrendszeren belül a központi költségvetés 283,7 milliárd forintos deficitet, az elkülönített állami pénzalapok 36,3 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 7,2 milliárd forintos hiányt értek el.

A tárca közleménye szerint 2020 első két hónapjában

  • az általános forgalmi adóból az éves előirányzat 15 százaléka,
  • a személyi jövedelemadóból az éves előirányzat 17,3 százaléka,
  • míg a nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékokból és a szociális hozzájárulási adóból összesen az éves előirányzat 16,5 százaléka teljesült.

Idén február végéig 61,2 milliárd forint uniós bevétel érkezett a költségvetésbe, szemben az egy évvel korábbi 281,4 milliárd forinttal. A 2020. évi február végi uniós kiadások ugyanakkor megközelítették az 569,4 milliárd forintot, míg tavaly ilyenkor ez 200,2 milliárd forintot tett ki. Főképp ez okozta a két év azonos időszakának eltérő alakulását. Egy évvel ezelőtt ugyanis csupán 177 milliárdos volt a központi alrendszer deficitje az első két hónap végén.

Az első két hónapban az államháztartás kiadási oldalát terhelő tételek között szerepelnek a közúthálózat fenntartására és működtetésére (31,5 milliárd forint), a Modern Városok Programra (28,3 milliárd forint), a közúthálózat felújítására (13,2 milliárd forint) és a beruházás-ösztönzésre (8,7 milliárd forint), valamint a nagycsaládosok személygépkocsi-szerzési támogatására (9,4 milliárd forint) fordított összegek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG