3p

A NovaVax lehet a hetedik gyógyszergyártó, amellyel megállapodást ír alá az EU koronavírus elleni oltóanyag szállításáról.

A remények szerint már jövő héten szerződést köthet az Európai Unió az amerikai NovaVax céggel koronavírus elleni vakcinák szállításáról, mondta el egy mai online briefingen Cristian Busoi, az Európai Parlament Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottságának elnöke.

200 milliós deal

A korábbi, előzetes megállapodás szerint 100 millió adagot vásárolhat Brüsszel, további 100 millióra pedig opciót köthet.

A briefingen, amelyen lapunk is részt vehetett, Cristian Busoi hozzátette: sok gyártó addig nem fejleszti kapacitását, amíg nincs aláírt szerződése.

Azzal kapcsolatban, hogy tervez-e az uniós közösség pereket amiatt, mert a gyógyszergyártók nem tudták az ígért mennyiségű vakcinát leszállítani, utalt arra, hogy

ez most nem a pereskedés ideje, inkább a gyártás és a kiszállítás felgyorsítására kell koncentrálni.

Mint mondta, az Európai Bizottságnak természetesen „van ereje” ebben a kérdésben, ugyanakkor sok minden múlhat a tagállamokon is: közülük főleg a nagyobbak tudnak nyomást gyakorolni a cégekre.

Felpörgetnék az oltásokat: egészségügyi dolgozók egy sportcsarnokban berendezett oltóközpontban Zágrábban 2021. február 23-án. EPA/ANTONIO BAT
Felpörgetnék az oltásokat: egészségügyi dolgozók egy sportcsarnokban berendezett oltóközpontban Zágrábban 2021. február 23-án. EPA/ANTONIO BAT

Az Európai Parlament holnap hallgatja meg a nagy gyógyszergyártók, így az AstraZeneca, a Moderna, a CureVac és a NovaVax vezérigazgatóját, valamint a Johnson&Johnson, a Pfizer és a Sanofi Pastuer egy-egy magasrangú képviselőjét. A téma az lesz, hogyan lehet növelni a gyártási kapacitást és javítani a szállításokat.

Csúsznak a szállítások

Mint arról beszámoltunk, kiszivárgott hírek szerint az AstraZeneca épp a napokban közölte Brüsszellel, hogy

az ígért mennyiség kevesebb mint felét tudja csak biztosítani az EU-nak a második negyedévben. A brit-svéd gyógyszergyártó már az első negyedévben is jelentősen visszavágta uniós szállításait.

A másik két gyártó, az amerikai-német Pfizer-BioNTech, valamint az amerikai Moderna is a vártnál kevesebb oltóanyagot adott át év elején.

Az Európai Bizottság legutóbbi összesítése szerint eddig

az AstraZeneca, a BioNTech/Pfizer és a Moderna mellett a Sanofi-SK-val, a Janssen Pharmaceutica NV-vel (ez a Johnson & Johnson egyik cége) és a Curevac nevű gyártóval írtak alá szerződést vakcinabeszerzésről.

Ezzel összesen 2,6 milliárd adag oltóanyaghoz jut hozzá az EU.

Az Európai Gyógyszerügynökség engedélyével azonban egyelőre csak az AstraZeneca, a BioNTech/Pfizer és a Moderna vakcinája rendelkezik. Ezeket az oltóanyagokat már Magyarországon is használják.

Itthon emellett oltanak az orosz Szputnyikkal, és – ettől a héttől kezdve – a kínai Sinopharm vakcinájával is.  

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG