3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az amerikai támogatású SDF kurd-arab koalíció erői kettészelték az iszlám Állam szíriai részét, vagy legalábbis ami maradt belőle. Így már csak két enklávéról van szó, érdemi jelentőségük már nincs. Közben halad a szíriai békerendezés előkészítése orosz vezetéssel, miután Putyin a múlt héten maga mellé állította a török és az iráni elnököt.

A múlt hét utolsó napjain úgy tűnt, hogy lelassultak az Iszlám Állam maradéka elleni katonai akciók, de aztán az SDF erői a sivatagban támadásba lendültek és kijutottak az iraki határig, kettészelve az ellenséges erőket. Így maradt egy északi rész az iraki határ mentén, ami helyenként eléri a Khabur folyó menti lakott területeket, a többi része sivatag. A déli oldalon az Eufrátesz mentén van egy 50 km körüli szakasz, amely maga is rövidesen külön lesz választva a nyugatabbra fekvő területekről, érdemi lakott helyek, nagyobb falvak már csak itt vannak.

Az Iszlám Állam kettévágott szíriai területe. Forrás: syria.liveuamap.com

A végjáték

Itt elvileg az Eufrátesz keleti felét az SDF, nyugati partját az orosz támogatású szír kormányhadsereg fogja bevenni, ezután már csak a sivatagban lévő elnyúló rész van hátra. Közben az iraki oldalon is szisztematikusan számolják fel az egykori kalifátus utolsó sivatagi állásait, ott értékelhető lakott területet már nem birtokolnak, nem kell a polgári lakosság védelme miatt visszafogni magukat az iraki csapatoknak.

A leáldozóban lévő kalifátus így tényleges jelentőséggel nem bír, még pár hétig leköti az ellene harcoló erőket, utána már csak arra kell vigyázni, hogy illegalitásba vonult, alvó sejtjei ne tudjanak érdemi partizánharcot vívni. Közben pedig megkezdődnek az erőfeszítések a 6 éves szíriai polgárháború lezárására, vagy legalábbis befagyasztására. Ha már az oroszok mentettek meg Aszadot és ők tették Szíria kétharmadának győzedelmes urává, most a békét is ők szervezik.

Orosz béke

Miután Oroszország mindenkit magához rendelt, megnyerte Szaúd-Arábia, Törökország és Irán támogatását egyaránt, és úgy tűnik, Aszadnak is határt szabott, jöhet az érdemi, de a legkevésbé sem könnyű munka. Szocsiban fog összeülni valamiféle szíriai népi kongresszus a különböző erők küldötteiből, és lesz egy bizottság, ami a korábbi szír alkotmányt vizsgálja meg. Ez nyilván átalakításra szorul, mert Aszad korlátlan uralmára épült. A Reuters szerint a szír kormány mindenesetre üdvözölte az alkotmányozó bizottság létrejöttét, mi mást is tehetett volna?

Vlagyimir Putyin orosz elnök fogadja Bassár el-Aszad szíriai államfőt Szocsiban (MTI/EPA/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat/Mihail Klimentyev)

Nehezen elképzelhető választások

Közben Genfben is folynak a béketárgyalások Szíriáról, ezek már elég régóta tartanak és elég kevés eredményt hoztak. Ott jelen van Aszad igazi ellenzéke, akik nem nagyon akarják feladni azt a követelésüket, hogy Aszad távozzon a hatalomból a békefolyamat megkezdésekor. Ezért a szír kormánydelegáció el is halasztotta genfi utazását, nem szívesen hallgatnák meg ezt a javaslatot élőben, sokkal jobban érzik magukat Szocsiban, ahol a tárgyalások alapja egyelőre Aszad hatalmon maradása.

Szíria üdvözölte az ENSZ részvételét a leendő parlamenti választásokon, melyeket az alkotmány megvitatása után terveznek tartani. A dolgok jelenlegi állása mellett nehéz elképzelni, hogyan is tudnak választásokat tartani egy olyan országban, melyek egyes részeit különféle fegyveres erők ellenőriznek, de elképzelhető, hogy van már erre egy megoldástervezet, amelyet Szocsiban fognak felvázolni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG