Vlagyimir Putyin orosz elnök és hűséges alvezérei, propagandistái egy idő óta minden lehetséges fórumon azt hangoztatják, hogy Oroszország nem Ukrajnával, hanem valójában a NATO-val áll harcban Ukrajnában. Ez persze nem igaz, hiszen a NATO egységei nem léptek sem ukrán földre, sem az ukrán légtérbe nem repültek be, de tény, hogy a nyugati, elsősorban amerikai fegyverszállítmányok (és hírszerzési adatok) hatalmas segítséget nyújtottak az ukránok számára mind a védekezés hónapjaiban, mind az utóbbi hetekben indult ellentámadások során.
Azonban a nyugati fegyverszállítások nem indultak be azonnal. A háború kezdeti szakaszában, az orosz invázió utáni hetekben, az első hónapokban nagy szerepe volt az oroszok megállításában a nyugati vállról indítható páncéltörő és légvédelmi fegyvereknek, de nehézfegyverek (tankok, páncélosok, tüzérségi lövegek) nélkül sokáig csak kézifegyverekkel nem tarthattak volna ki az ukránok, és pláne nem indíthattak volna elsöprő ellentámadásokat később. Márpedig a nyugati nehézfegyverek még mindig csak inkább csordogálnak, mintsem ömlenek Ukrajnába, például azért sem, mert a NATO-államokban sem állnak halomban, meg azért sem, mert az ukránok sem használni, sem üzemeltetni nem tudnák ezeket alapos átképzés nélkül.
Hiányzó fegyverek
Az ukrán haderő a háború előtt természetesen alapvetően szovjet, esetleg posztszovjet-orosz eszközökkel volt felszerelve a kézifegyverektől a tüzérségi lövegeken és tankokon át a légvédelemig és a légierőig. Nem is nagyon rosszul: egy akkori összesítés szerint Ukrajnáé volt a világ 25. legerősebb hadereje, de harckocsik, páncélozott járművek és vontatott tüzérségi lövegek terén még ennél is előkelőbb helyen állt a rangsorban. Csakhogy ezeknek egy része nem volt harcképes állapotban, ráadásul karbantartásukhoz, a később a harctéren elszenvedett sérüléseik, meghibásodásaik javításához cserealkatrészekre is szükség lett volna – márpedig Oroszországból ugye nem nagyon rendelhetett ilyesmiket az ukrán haderő. Amikor tehát Ukrajna az orosz támadás másnapján elrendelte az általános mozgósítást, az ukrán haderő vezetői azzal a problémával szembesültek, hogy emberük ugyan lesz elég, de nem fogják tudni őket rendesen felfegyverezni.
Az ukránok nagy szerencséjére azonban Oroszország úgy látszik nem akarta teljesen megszüntetni az ukrán nehézfegyverek utánpótlását, és úgy döntött, hogy saját hatalmas készleteinek egy szignifikáns részét elküldi Ukrajnába. Ez ugyan első látásra egy az ország elfoglalását, vezetésének leváltását célzó invázió volt, valójában azonban hatalmas segítséget nyújtott az ukránoknak a háború legkritikusabb szakaszában.
Az inváziós orosz haderő egy jelentős részét ugyanis Kijev elfoglalására küldték, méghozzá úgy, hogy ehhez nem volt megfelelő logisztikai háttér, nem biztosították a főváros felé törő páncélos ékek utánpótlási útvonalait, miközben az aszfaltozott utakon kívül a sár uralta az ukrán terepet. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az orosz hadseregben jelentős problémákat jelent a korrupció, a lopás, valamint a hiányos kiképzés, illetve az alapvető karbantartási feladatok teljes elhanyagolása, abból az lesz, amit a híres-hírhedt, sok kilométeres, Kijev felé tartó konvoj esetében láttunk: kilőtt, elakadt, lerobbant, üzemanyagból kifogyott, az ukrán támadások miatt elhagyott járművek tömegei.
A háború első heteinek ikonikus képei között voltak az út szélén mozgásképtelenül álldogáló orosz tankoknak integető, mellettük elsuhanó ukrán autósok, valamint a sármezőkről orosz harci járműveket traktorokkal kivontató ukrán földművesek. Ezek a járművek nem egyszerűen az orosz haderő veszteségei voltak, hanem egy részük egy nagyon fontos időszakban növelte meg az ukránok rendelkezésére álló nehézfegyverek mennyiségét.
Amikor az oroszok „jóindulatukat bizonyítandó” (ez volt a hivatalos indoklás) feladták, hogy elfoglalják Kijevet és kivonultak Észak-Ukrajnából, még rengeteg fegyvert hagytak hátra, de ezután nyárra gyakorlatilag állóháborúvá változott a konfliktus, és bár mindkét fél sok páncélost és más harcjárművet vesztett, ezeknek nagyobb részét kilőtték, nem használható állapotban hagyták hátra.
Ettől függetlenül folyamatosan érkeztek a hírek, közösségi médiás posztok, drónfelvételek – mindkét oldalról egyébként, ahogy ez várható egy olyan háborúban, ahol a felek 90 százalékban felcserélhető felszereléssel harcolnak – a zsákmányolt felszerelésről a lőszerraktáraktól a tankokig. Egy idő után aztán elkezdtek beérkezni egyrészt a nyugati, NATO-kompatibilis nehézfegyverek, valamint a volt Varsói Szerződés-tagállamok által küldött (Csehország, Lengyelország és a balti államok szinte kiürítették a raktáraikat) szovjet rendszerű fegyverek is Ukrajnába, enyhítve az utánpótlási gondokat és a nehézfegyverzet hiányát.
Majd következett a szeptemberi harkivi ukrán ellentámadás, és az újabb rengeteg hátrahagyott orosz nehézfegyverzet. Oroszpárti bloggerek a villámgyors ukrán előrenyomulás napjaiban és utána is arra panaszkodtak, hogy az ukránok a zsákmányolt orosz fegyvereket és készleteket felhasználva tudják fenntartani a támadás lendületét. Azóta már Liman is elesett, Herszonnál is területet nyertek az ukránok, és felmerül a kérdés: mekkora szerepet játszottak a zsákmányolt orosz fegyverek az ukrán sikerekben?
Megerősített veszteségek
Az első feladat, hogy nagyjából meghatározzuk, mennyi fegyvert zsákmányolhattak az ukránok. Természetesen ehhez az orosz hivatalos források nem sok segítséget adnak, de a valamennyivel megbízhatóbb ukrán forrásokat sem lehet készpénznek venni. A legjobb támpontot az olyan, nyilvános forrásokból származó adatokat elemző és összesítő közösségek adják, mint például az Oryx. Természetesen az ő számaik sem lehetnek teljesen pontosak, de mivel csak fénykép- vagy videófelvételek alapján, beazonosított helyszíneken, lehetőleg azonosítószámokkal kiegészítve számítanak valamit „megerősített veszteségnek”, ezért nagyjából el lehet ezeket fogadni. (Ha valamerre, akkor inkább lefele torzítanak egyébként ezek az adatok, hiszen például egy HIMARS-csapás pusztításáról általában nem készül semmilyen felvétel, de a harctéren sem mindig azzal vannak elfoglalva a katonák, hogy alaposan körbefotózzanak egy kilőtt vagy zsákmányolt eszközt.)
A szeptember végi adatok alapján nagyjából így néznek ki az orosz vesztségek, zárójelben az ebből zsákmányoltként nyilvántartott darabok számával:
- Harckocsik: 1155 (382)
- Páncélozott harcjárművek: 601 (170)
- Gyalogsági harcjárművek 1280 (393)
- Önjáró lövegek 207 (82)
- Légvédelmi rendszerek 72 (22)
- Összesen 6202 (1911)
E számokból az látható, hogy nagyjából az elvesztett orosz eszközök 30 százalékára teszik rá az ukránok a kezüket többé-kevésbé használható állapotban, de a nagy áttörések és a nagy orosz visszavonulások idején ez az arány jóval magasabb. Egy izlandi szakértő számításai szerint a harkivi ellentámadás idején 50 százalék felett volt, a fénykép- vagy videófelvételek alapján csak ezen a frontszakaszon az ellentámadás folyamán 92 tankont, 125 páncélozott gyalogsági járművet és 30 önjáró löveget zsákmányoltak az ukránok.
COUNTEROFFENSIVE: LOSSES AS OF OCT 1
— Ragnar Gudmundsson (@ragnarbjartur) October 1, 2022
Recorded equipment losses surpass 1,200, thereof roughly half captured equipment
1,215 losses visually confirmed since August 29
+45 losses added since last update
Field reports indicate 2,463 (+67) losses
https://t.co/aUPe74SE14 pic.twitter.com/7LTQkFePyR
Persze a zsákmányolt és a megsemmisített kategóriák nem teljesen egyértelműek, nem mindegy, hogy mondjuk egy tankból kifogyott az üzemanyag vagy elakadt, és a legénysége sorsára hagyta, esetleg egy fontos alkatrésze ment tönkre, ahogy az sem mindegy, hogy egy kilőtt harckocsi darabokra robbant vagy mondjuk a hajtáslánca épségben megmaradt, és csak a tornya robbant fel – utóbbi például remek alkatrészforrás lehet egy lerobbant, motorcserére szoruló tankhoz, előbbi legfeljebb ócskavasként hasznosítható. Egy hadseregben megvan a bevett, leírt módja annak, milyen javításokat kell tudni elvégezni egy harceszközön a frontvonalon, hogyan és mivel lehet menteni a végképp mozgásképtelenné vált járműveket, milyen javítások végezhetők el a frontvonal mögött kialakított bázisokon, és mi az, amihez a hátországba kell szállítani a sérült vagy meghibásodott eszközt.
Az ukránoknak természetesen nincsenek jól felszerelt, nagyjavításokra alkalmas bázisaik a frontvonalak közelében, viszont a tőlük ebben a háborúban megszokott találékonysággal, rugalmassággal és elszántsággal állítják újra harcba az erre alkalmas zsákmányolt fegyvereket. Az erre specializálódott alakulatok és járművek mellett ugye például traktorosok gyűjtik be az elhagyott orosz fegyvereket, helyi szerelőműhelyekben végzik el az elvégezhető javításokat, a használható alkatrészeket pedig a reménytelen esetekből is begyűjtik. Aztán leltározás, központi begyűjtés és elosztás helyett az alakulatok megoldják egymás között a harceszközök újraelosztását.
„Hahó, az a helyzet, hogy van egy tankunk, amire nincs szükségünk, egy t-72-es, kicsit sérült. Elcserélnénk valami szépre”
- írta ki például egy ukrán alakulat a Telegramra nemrégiben. Végül egy teherautóra és néhány mesterlövészpuskára cserélték el, és ezek a barterügyletek folyamatosak, ráadásul arra ösztönzik az ukránokat, hogy azt is begyűjtsék a harctérről, amire éppen nincs szükségük – el lehet cserélni valami olyanra, amire viszont nagyon is. A gyors és rugalmas módszerek nyomán a valamilyen rögtönzött megoldással vagy cserealkatrészekkel javítható harceszközök jelentős része újra megjelent a harctéren – csak éppen már az ukrán oldalon.
A nagyjavításokat igénylő eszközök tekintetében pedig az ukránok nagy segítséget kaptak szövetségeseiktől is: Csehország már áprilisban bejelentette, hogy ukránok vagy ukránok által zsákmányolt T-64-eseket javítanak az országban, Lengyelországban egy több nemzet által létrehozott nagy javítóközpont felállítása van folyamatban, de még az ukránoknak hivatalosan semmilyen fegyvert nem szállító Bulgária is vállalta 80 „ukrán” tank javítását. Márpedig egy harcképtelen, de megjavított tank ugyanúgy egy plusz tanknak számít a harctéren, mint egy olyan, amelyet egy raktárból szállítanak ki.
Nagy segítség volt
Hasonlítsuk össze az ukránok által zsákmányolt, illetve a harctéren „elhagyott”-ként számon tartott harcjárművek számát azzal, amit külföldről (túlnyomó részt NATO-tagállamoktól) kapott Ukrajna. Természetesen a számok – mint már említettük – nem lehetnek teljesen pontosak sem az elhagyott, sem a zsákmányolt, néha ráadásul átjárható kategóriák, de még a külföldi szállítmányok tekintetében sem (máig sem tudjuk például Lengyelország mennyi harckocsit küldött Ukrajnába, lehet hogy tízet, lehet hogy százat), de az általános képet azért megmutatják.
Mint látható, a harctéren ilyen vagy olyan módon megszerzett fegyverek a legtöbb kategóriában nagyon jelentős, néhol pedig döntő hányadát adják az Ukrajna által a háború ideje alatt „kapott” új fegyvereknek. Ha ezek közül nem is mindegyiket sikerült újra bevetni a fronton, alkatrészekre szedve is fontos hozzájárulásuk lehetett ahhoz, hogy az ukrán hadsereg harcképes maradt, és mostanra már komoly eredményeket elérő ellentámadások indítására is képes. Erről jut eszünkbe: a táblázat adataiban nem szerepelnek például a Limanban és környékén hátrahagyott orosz eszközök, pedig a felvételek alapján az ukrán traktorosok és műszaki mentők megint gazdag aratásra számíthatnak.
Összességében kimondható, hogy ha a nyugati szállítmányoknál külön vennénk az egyes országokat, akkor Ukrajna felfegyverzésében és fegyverutánpótlásában Oroszország játszotta a legnagyobb szerepet. Volodomir Zelenszkij ukrán elnök rendszeresen megköszöni a nyugati országok által átadott fegyvereket. A számok alapján úgy tűnik, az oroszoknak is tartozna egy köszönetnyilvánítással: nélkülük sem sikerülhetett volna.
Arról cikkünk következő napokban megjelenő folytatásában olvashat, hogy mindez mit mond el az orosz csapatokról, illetve hogy mivel tettek az ukránok nagyon boldoggá néhány embert Washingtonban is. Akit bővebben is érdekel a téma, annak pedig ajánljuk ezt a kiváló Youtube-összefoglalót.
Kissé gyengült a forint a főbb devizákkal szemben. 
